A világjárvány kitörése óta Lengyelországban összesen 414844 fertőzöttet azonosítottak. A vírus áldozatainak a száma szintén elég magas, 6102-en haltak már meg.
A politikusnő még a nyáron, júliusban jelentette be, hogy második gyermekét várja párjától, Ľubomír Klčo ügyvédtől.
Bár tartogat még szép pillanatokat, benne van már az elmúlás, a pusztulás ígérete is.
Kassa városa csaknem negyedmillió eurót különített el tartalékalapjából arra, hogy kompenzálja a városrészeknek a hétvégi országos tesztelés kapcsán felmerült kiadásaikat.
Elkezdődött a szoborra futott metrókocsi mentése Rotterdamban.
A négy gyanúsítottat kedd délelőtt a fővárosi agglomerációban, Val-d'Oise megyében állították elő.
"A miniszterelnököknek szemtől szemben kellene közölniük, ha bajuk van egymással."
A parlament ülésére rányomta a bélyegét a koronavírus.
A parlament alelnöke, Juraj Šeliga (Za ľudí) figyelmeztetett, a tisztifőorvos utasításai mindenkire egyformán érvényesek, a parlamenti képviselők sem lehetnek kivételek.
A lelőtt támadó Bécsben született, szülei Észak-Macedóniából származnak.
A kormány úgy döntött, a tömeges tesztelést nem ismétlik meg az egész országban. Hogyan érinti mindez a kijárási korlátozásokat? Milyen további járványügyi intézkedések várhatók? ... és még sok más fontos kérdés.
A parlamenti ülést két hete azért kellett megszakítani, mert Marián Kotleba (ĽSNS) koronavírus-tesztje pozitív lett, majd több képviselőnek karanténba kellett vonulnia, ezért a parlament határozatképtelen volt.
Csupán azt ellenőrzik, hogy az adott személyre vonatkozik-e a kijárási korlátozás alóli kivétel.
A járási hivatalnak nyújtják be a számlát az önkormányzatok, a hivatalok ellenőrzik az országos teszteléssel kapcsolatos kiadásokat, végül a belügyminisztérium téríti meg a költségeket.
Csalódásra ad okot, hogy sok olyan településen, ahol a törvény ezt előírná, nem figyeltek a tájékoztatás kétnyelvűségére.