Tőkési-ág: Van remény, de még messze az alagút vége
Február 5-én és 6-án a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban tartották meg a Norvég Alap által finanszírozott, a Tőkési-ág revitalizációját támogató projekt eddigi eredményeiről tájékoztató szemináriumot, amelyben a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat, a Szlovák Mezőgazdasági Egyetem Kertészeti és Tájmérnöki Kara, a Szlovák Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kara, továbbá a Zöld Örökség polgári társulás érdekelt.
A Zöld Örökség polgári társulás Facebook-oldalán és honlapján nagy vonalakban beszámolt az eseményről, amely során kiderült, hogy sikerült mérésekkel is igazolni a környezetvédők és az ott lakók feltételezéseit és aggályait, mi szerint a Tőkési-ág állapota az 1993-ban bevezetett 5. természetvédelmi védettségi szint bevezetése óta sajnos rohamosan romlott. Mivel a revitalizációs folyamatba különböző intézmények illetve szervezetek kapcsolódtak be, így mindegyikük olyan szemszögből vizsgálta az adott problémát és próbált választ adni a felmerülő kérdésekre, ami a szakterülete, illetve ami közel áll hozzá, így a szeminárium egy aránylag színes és összetett konklúzióra jutott, amelynek előnyei és hátrányai is vannak.
Az előnye mindenképpen az, hogy egy alapos, sok szempontot és kritériumot figyelembe vevő vizsgálat született, mivel az ág 32 km-es szakaszán végeztek méréseket, s így az illetékesek egy aránylag pontos „diagnózist” kaptak. A hátránya azonban ugyanebből fakad, mivel a mérési eredmények újabb kérdéseket vetnek fel, ami által több megoldási lehetőség mérlegelhető. Viszont ezek közül egyiknél sem garantálható biztosra, hogy az működni is fog, így „első körben” az állami környezetvédelem által is támogatott leghatékonyabbnak tűnő megoldást próbálják ki, egyelőre a Tőkési-ág egy adott részén.
A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) nevében a projekt szóvivője, Monika Supeková mérnöknő is leszögezte, hogy az ág vize egyre sekélyebb és iszaposabb, ezt ugyanis mérésekkel igazolták.
Mivel a Szlovák Köztársaság Állami Természetvédelmi Felügyelete tilt a természetvédelmi terület 100 méteres körzetében minden manuális tevékenységet, így az ágba esett fákat sem szabad kihúzni, ezért más megoldást kellett keresniük, ami segíthet kitisztítani a medret és növelni tudja az ág vízhozamát. A vállalat mérései alapján ugyanis segíthet egy, vagy több sziget megépítése Vásárúton, a meder közepén, amelynek hatására nagyobb nyomás alakulna ki, és így felgyorsulhatna a víz az ágban, ami fokozatosan lemosná a felgyülemlett iszapréteget.
Ľuboš Jurík, a Szlovák Mezőgazdasági Egyetem Kertészeti és Tájmérnöki Karának docense kifejtette, hogy ők a Tőkési-ág flórájával és faunájával foglalkoztak, mind a vízben, mind a szárazföldön.
Kiemelte, hogy a megfigyeléseik alkalmával főleg arra a felismerésre jutottak, hogy a helyiek nagy része egyáltalán nem tiszteli sem a 3., sem az 5. szintű védelmi fokozatot, és sokan sajnos hulladéklerakatnak használják a területet. Ezenkívül az ág területein sok invazív növényt is találtak, amelyek kontroll nélkül szaporodnak, kiszorítva az eredeti, őshonos növényzetet. Jurík hangsúlyozta, hogy ez egy olyan probléma, ami Szlovákia egész területére jellemző, és nemcsak lokális szinten jelent gondot.
Arra is rámutatott, hogy a sok helyen megjelent hód is problémát okoz, mert figyelmen kívül hagyja a kis fákat, és csak a nagy, sokszor több tíz vagy száz éves fákat választja ki, amelyeket aztán körberág. Mivel a hód is védett állat, ez így még tetézi a problémát.
Andrej Šoltész, a Szlovák Műszaki Egyetem (STU) építőmérnőki karának professzora az egyetem hallgatóinak segítségével a Tőkési-ág, illetve a sósszigeti és csótfai mellékág mélységét és magasságát mérte meg, egy külsős cég, a Skymove közreműködésével, melynek képviselője, Robert Straka a szeminárium során bemutatta azt a technológiát, amelyet igénybe vettek. A méréseket egy hidrodinamikai modellbe applikálták, ami segített abban, hogy az ág vízhozamát, a víz nyomását és a folyás gyorsaságát megfigyeljék egyes területeken.
A vízgazdálkodási vállalattal közösen ebből kalkulálták ki azt a megoldást, ami elősegíthetné a víz gyorsulását annak érdekében, hogy ez elősegítse az iszap lemosását addig, amíg nem találnak szakszerű megoldást arra, hogy az ágba több vizet tudjanak belevezetni. A mérések elemzésekor ugyanakkor azt is észrevették, hogy sajnos nagyon kevés helyen maradtak lefedetlenül az ágat vízzel tápláló eredeti források. Bár legutóbb még az eredeti elképzelést (hogy a Tőkési-ágba a jobb vízellátás érdekében a Kis-Dunából szűrt vizet engedjenek) többek tiltakozása miatt elvetették, most ezt lehetséges alternatívaként mégis megemlítették, azonban hangsúlyozták, hogy ennek a megvalósítása nagyon körülményes lenne, mivel sokkal több munkát és mérést, valamint a helyiekkel való állandó együttműködést ígényelne.
Gálffy Szilárd, Diósförgepatony polgármestere is jelen volt a szemináriumon, akitől azt kérdeztem, hogy hozott-e valamiféle megoldást, vagy legalább előrelépést a találkozó? Ismét szó volt a Kis-Duna vizének a Tőkési-ágba való beleengedéséről, persze ezt csak egy alapos tisztítást követően tennék meg, de múltkor ezt a változatot már elvetették. Most mégis visszakerült a „kalapba”...
– Egy tanulmányt szeretnének készíteni, hogy mennyire lenne ez jó vagy nem jó, de ennek a megvalósítása a mi életünkben nem valószínű. Annak a szigetnek a létrehozása viszont igen, amitől azt remélik, hogy a víz sodrása erősebb lesz, s ez elviszi az ott leülepedett iszapot. A véleményem szerint első körben az lenne a fontos, hogy azt az iszapot, ami főleg a falevelekből felgyülemlett, azt kellene eltüntetni, mert amíg az ott lesz, addig lehet csinálni bármit, az újratermelődik és lerakódik valahol máshol. Van, ahol ez az iszapréteg félméteres, és a legtöbb helyen betömi a föld alatti források vizét. Nyilván ennek is megvan a formája, a szakembereknek kell megmondaniuk, hogy ezt hogyan kell véghezvinni. Viszont az, hogy a Kis-Duna vize bele legyen pumpálva a Tőkési-ágba, az nonszensz. A Kis-Dunából kiszűrt szennyeződéssel mi lesz? Mert egy újabb szennylerakat létrehozása biztosan nem jó ötlet. Mindenesetre én remélem, hogy jó megoldás születik. Azt hallottam, hogy az eddig tervezett négy sziget közül az egyik létrehozása már elkezdődött, és ha jól értesültem, akkor ott már a közbeszerzés is lezajlott. Ez a sziget majd választ is adhat arra, hogy működik-e és életképes-e ez az ötlet. Nagyon sok dolgot modelleztek ugyanis számítógéppel, amelyből kiderült, hogy működhet. Ezenkívül tovább folyik a mérés és a tanulmányok készítése a tekintetben, hogy mi lehet még a jó megoldás, mert ez csupán egy a variációk közül. A másik fontos dolog a területidegen növények ritkítása, likvidálása, ami szintén része a projektnek.
A kezdetek kezdetén nem volt túl acélos a kommunikáció a projekt szereplői és az önkormányzatok között. Sikerült ezen javítani?
– Annak idején egy tévedés folytán összekevertek településeket, s olyan falvakat, amelyeket ez érint, nem szólítottak meg. Ha már egyszer egy ilyen nagy projektbe kezdenek, akkor ilyesminek nem lett volna szabad előfordulnia. Ha már az elejétől tudtunk volna konzultálni egymással, akkor egészen biztos vagyok abban, hogy más irányba indultunk volna el. Azonban szerencsére mára eljutottunk egy más irányba, sikerült mindkét professzor úrral beszélgetnem, akikkel megegyeztünk, hogy a jövőben konzultálunk és közösen nézzük meg, hogy mit lehet ebből kihozni. A szemináriumon már az új környezetvédelmi államtitkár is jelen volt.
A helyszínen a Zöld Örökség részéről Csudai Péter bemutatta a társulás tevékenységét. Megemlítette, hogy a projekt értelmében egy ifjúsági szervezetet is létre kellett hozniuk, ezért a társulás alapszabályát is át kellett írni. Hosszú távú céljuk egy olyan közösség létrehozása, amely az állami természetvédelem munkáját segíti a Tőkési-ág területén.
emelte ki Csudai Péter, aki kérdéseimre is készségesen válaszolt.
Az Állami Természetvédelmi Felügyelet, mint ahogy a neve is jelzi, a projekt felügyelője. Milyen a kapcsolatuk?
– Igen, ők a projekt felügyelői és lényegében csak olyan beavatkozásokat lehet végrehajtani a területen, amelyre ők engedélyt adnak, illetve ami ellen nincs kifogásuk. Jobban mondva nekik kell eldönteniük, hogy mi mit csinálhatunk. Ha józan paraszti ésszel tekintenék a dologra, és pusztán a tényeket venném figyelembe, akkor elmondhatnám, hogy mióta 1993-ban 5. védettségi szintűvé nyilvánították a területet, voltaképp az állapota azóta romlik. Tehát ha előtte az emberek folyamatosan hozzányúltak és azért vagy éppen annak ellenére lett 5. védettségi szintű a terület, akkor nehezen állja meg a helyét az az érvelés, hogy az ilyen beavatkozás az adott térség ökoszisztémáját felbolygatná (ez amúgy a szemináriumon is elhangzott).
Valószínűleg 30 évvel ezelőtt nem gondolták át rendesen, hogy ez mit eredményezhet, és ha most nyúlnának hozzá olyanok, akik nem szakemberek, akkor elhiszem, hogy még gyorsabban romlana a helyzet, de akkor mi a teendő?
– Éppen ez a probléma, ők az elején azt mondták, hogy például nem lehet kihúzni a vízből a fákat, mert olyan organizmusok élnek rajtuk, amelyek amúgy védettek, és ehhez mérten kommunikáltak egész végig, s ennek az eredménye a mostani megoldás, amit a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalattal (SVP) közösen találtak ki, hogy akkor legyen egy sziget, ami felgyorsítja a folyást. Eredetileg négy ilyen sziget lett volna, de próbaképpen egyet hoznának létre, amúgy is csak erre van kapacitás.
A vízgazdálkodási vállalat viszont már a 21. században egy záróművet épített Nyárasdnál, ahol a Tőkési-ág a Kis-Dunával találkozik. Ezt megtehette az 5. szintű védettség ellenére?
– Ezt azzal a feltétellel építhették meg, hogy a természetvédelmi felügyeletnek benyújtottak egy olyan tanulmányt, amelyben a Tőkési-ág állapotának a javítása volt a fő indok. Mivel a vízgazdálkodási vállalatnak amúgy is prioritása volt a revitalizálás, így ez a mostani projekt lényegében hozzá illeszkedett az elképzeléseikhez, jól fel tudták használni a saját céljaik elérése érdekében. Szívesen mentek bele tehát egy olyan projektbe, amely az általuk eltervezett négy céljuk közül hármat tartalmazott, mivel ebben a projektben rajtuk kívül a civil szektor illetve a kutatással is foglalkozó egyetemek is képviselve voltak, így nemcsak a társadalmi-szakmai sokoldalúság, hanem a kommunikációs oldal, tehát a projekt tematizálása is markánsabban megjelent.
Tulajdonképpen miért volt szükség erre a záróműre?
– Ez a zárómű a helyi árvízvédelemhez tartozik. Az árvizek eredetileg (a 19. százaban) a Duna felől érkeztek. A század végén viszont elkezdték gátakkal kiépíteni az árvízvédelmet a Dunán és a Kis-Dunán. Voltaképpen a Tőkési-ág levágása a Kis-Dunáról is ennek az eredménye volt, és amit a 19. század végén elkezdtek, az 1931-re lett kész olyan szinten, hogy ott már ez realizálódott. Az újkori árvizek esetében (pl. a 2006-os árvíz is ilyen volt) tulajdonképpen visszafelé folyt a víz, tehát a Vág tehetett arról, hogy a Kis-Dunában és a Tőkési-ágban is hasonló volt a helyzet. Emiatt történt áradás nálunk, és a zárómű azt a célt szolgálja, hogy ilyen ne fordulhasson többet elő. Andrej Šoltész professzor szerint a Tőkési-ágban található iszap az elsősorban nem is a helyi növényzetnek köszönhető, hanem ezeknek az árvizeknek, amelyek ide szállították a sarat, ami aztán itt felhalmozódott.
Ha ez a feltételezés beigazolódik, akkor még nehezebb lesz megfelelő megoldást találni a problémára?
– Valahogy így. Ennek a dolognak nagyon sok aspektusa van, tehát itt a szálakat igen nehéz lesz kibogozni. Pont ezért jó, hogy itt többfajta partner együttműködik, mert mindenki más szempontból közelít hozzá, és ez lehet a jó megoldás kulcsa vagy garanciája. Én ebben azt a lehetőséget is látom, hogy mi ezt hosszú távon magyarázatként fel tudjuk használni abban az esetben, ha valamilyen kérdés érkezik hozzánk. Ezentúl már senki nem jöhet azzal, hogy csupán a helyi lakosok találgatnak, hogy rossz a helyzet, mert a témában majdnem mindenről mérés vagy kimutatás készült. Hosszú távon pedig ezeket az eredményeket arra lehet felhasználni, hogy még további dolgokat elérjünk. A Szlovák Mezőgazdasági Egyetem egy tájökológiai tanulmányt is készített, amelynek az volt a tanulsága, hogy egész Szlovákia területén rengeteg az invazív növény, így nálunk is. Ameddig az emberek úgy állnak hozzá, hogy a kertjeikbe Ázsiából hozatják be a bálványfákat, mert az milyen jól néz ki, meg menő, addig nehezen lesz változás, mert az ilyen növények hihetetlen gyorsan terjednek és kiszorítják az eredeti növényzetet. Ezeknek az invazív növényeknek az irtása a törvény szerint a települések feladata lenne, azonban tudjuk jól, hogy a községeknek ilyesmire se emberük se pénzük sincs, különösen a jelenlegi gazdasági viszonyok közepette.
Visszaállíthatók az 1993 előtti állapotok?
– A tisztítási folyamatot nem úgy kell elképzelni, hogy visszaállítanánk az 1993 előtti állapotokat. Mivelhogy a térség 5. védelmi fokozat alá került, ide új fajok is költöztek, amelyek jobban szeretik a kevésbé gyors vizeket, s közben a klímaváltozás is megtette a hatását, így – ha lesz erre lehetőség –, akkor a gyorsabb folyású szakaszok mellett szeretnének kialakítani olyan területeket is, ahol állóvíz is van, csak itt rengeteg szempont van, amit figyelembe kell venni. Kérdés, hogy ez egyáltalán megvalósítható-e, hiszen régen volt egy tájspecifikus jelleg, ami megváltozott és most lényegében már több növény- és állatfaj igényeit kellene kielégíteni, mint 1993 előtt. Magyarán az a kérdés, hogy létrehozható-e egy olyan állapot, amelyben minden élőlény kiválóan érzi magát. Mindenesetre partnereink arra jutottak, hogy egy menedzsment tervezetet dolgoznak ki a Tőkési-ágra vonatkozólag, amelyet aztán az állami természetvédelemnek kellene folytatnia egy új projekt keretében. Mivel nekik sincs erre pénzük és emberük, így valamilyen szinten a lakosságot is be kell kapcsolni ebbe, mert akkor ugyanott leszünk, ahol most. A társulásunkkal pont ezért kezdeményeztünk kapcsolatokat a helyi iskolákkal és próbáltuk játékok és versenyfeladatok segítségével elmagyarázni nekik, hogy miért hasznos, ha az itt élők törődnek a természettel, különösen akkor, ha ilyen természeti kincs van a közelükben, mint a Tőkési-ág.
