2023. július 10., 08:34

A nagy Ipoly-takarítás

Idén is lesz nagytakarítás az Ipolyon. A 2013-ban alapított Duna–Ipoly Sportegyesület és a Pro Civitate Dei Egyesület közös szervezésében 2023. augusztus 10-e és 13-a között immár harmadik alkalommal valósul meg A nagy Ipoly-takarítás elnevezésű rendezvény.

ipoly
A rendezvény védnökei: Juhász Hajnalka, Balla Mihály (jobbra) és Pánczél Károly
Fotó: Balla Mihály archívuma

A háromnapos program megvalósításában és megszervezésében az Ipoly folyó menti települések, szlovákiai és magyarországi civil szervezetek, sportegyesületek és a feladatra vállalkozó önkéntes segítők csapatai vesznek részt, hiszen – mint vallják – az Ipoly nem szétválasztja, hanem összeköti a folyó két partján élőket.

A nagy Ipoly-takarítás célja a mintegy ötvenféle halnak otthont adó folyó megtisztítása az emberi hanyagság miatt felgyülemlett hulladéktól; a kezdeményezés továbbá lehetőséget ad az egyedülálló természeti és épített környezet, az Ipoly és a környező települések különleges világának megismerésére is.

Ahogy azt a folyó névnapjához kötődő teremtésvédelmi program május végi szobi sajtótájékoztatóján az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, Pánczél Károly országgyűlési képviselő kifejtette, a folyó mindkét oldalán, 170 kilométeres szakaszon 50 felvidéki és anyaországi település tisztítja meg az Ipolyt, 500 önkéntessel a parton és a mederben. Az előző évben 32 határon túli és 18 magyarországi település és számos civil szervezet csatlakozott az eseményhez. Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke tavaly Ipolyvisk polgármester asszonyával, Antal Nyustin Ágnessel és a Szövetség elnökével, Forró Krisztiánnal szállt hajóba, hogy megtisztítsa a folyó egy szakaszát.

ipoly
Fotó:  Magyar7/Archív felvétel
Az alacsony vízállás miatt ugyan kevesebb volt a hordalék, de épp emiatt kerültek a felszínre súlyosabb szemétdarabok: gumiabroncsok, gyerekülés, kannák, zsákok. A vízállás ugyanakkor korlátozta is az előrehaladást, de meggátolni nem tudta. A táj meseszép, az akció pedig tökéletes a közösségépítésre

– fogalmazta meg az alispán.

A több köbméter kihalászott hulladék között számtalan műanyag palackot és gumiabroncsot, de papucsokat, cipőket, sőt benzines kannát, hűtőgépet, televíziókészüléket és jégkásakészítő gépet is találtak.

– Az Ipoly szimbóluma közös felelősségvállalásunknak a környezetünk védelmében. Tartsatok velünk, hogy részesei lehessünk annak, amit úgy hívunk, közös felelősségvállalás és példamutatás a mi közös otthonunk, közös örökségünk, a bolygónk érdekében! – fogalmazta meg a rendezvény egyik fővédnöke, Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő. Hozzátette: a rendezvény legfontosabb üzenete, hogy az önkéntességnek komoly szerepe van a környezet megóvásában; az eddigi tapasztalat az, hogy évről évre nő az önkéntesek száma.

A rendkívül gazdag élővilággal rendelkező Ipoly folyó megtisztítását célzó környezetvédelmi megmozduláshoz a szervezők ezúttal is biztosítják a szükséges eszközöket, hajókat, továbbá gondoskodnak az önkéntesek napközbeni élelméről, illetve ellátásáról. A környezetünk és a természeti kincseink védelmét szem előtt tartva vallják, hogy nincs jobb közösségépítés, mint a nemes cél érdekében végzett közös munka.

Megjelent a Magyar7 2023/27. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.