2021. február 8., 19:00

Az oltással megváltjuk szabadságunkat? - VIDEÓ

A koronavírus elleni védőoltás kiutat jelent a világjárványból. Amint elérjük a kívánt beoltottsági szintet, mindannyiunk élete fokozatosan visszatérhet majd a rendes kerékvágásba. Szlovákiában a védőoltások beadása ha lassabb ütemben is, de zajlik, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk két felvidéki kórházba, hogy utánajárjunk miként valósul meg a vírus elleni vakcinák beadása.

A koronavírus elleni vakcinát első körben a prioritást élvező csoportok tagjai - az egészségügyi dolgozók és az időskorúak kapják meg.

A dunaszerdahelyi kórházban már január nyolcadika óta zajlik a koronavírus elleni védőoltások beadása, ez idő alatt körülbelül háromezer embert sikerült már beoltani.
A dunaszerdahelyi kórház alkalmazottainak a hetven százaléka van már beoltva, de tudni kell azt is, hogy a maradék harminc százaléknak a nagy részét azok képezik, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen, szóval ők is aztán igényelni fogják ezt az oltást, nagyon sokan közülük már igényelték is. – hangsúlyozta Bock Sylvia, a dunaszerdahelyi kórház igazgatónője.

 

A galántai kórházról köztudott, hogy január elejétől csak COVID pozitív betegeket fogad, így a kórház területén egy elkülönített épületben folyik az ellenanyag beadása.

Zavartalan és zökkenőmentes folyamatnak lehettünk szemtanúi ottlétünk alatt, amit egy katona felügyel. Sikerült két hölgyet megszólítanunk, akik elmondták élményeiket az oltás után. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.