2022. április 11., 18:00

A költészet napján tiszta szívvel tisztelgünk a magyar líra előtt - VIDEÓ

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én ünnepeljük, József Attila, a 20. század egyik legkiemelkedőbb költő születésnapján. Ezt a jeles évfordulót idén is kulturális programokkal, irodalmi rendezvényekkel, kiállításokkal és versenyekkel ünnepeljük. A dunaszerdahelyi Szent István téri Közös Igazgatású Iskola diákjai és pedagógusai is fontosnak tartották, hogy méltóképpen tisztelegjenek a magyar líra előtt.

Kis Lívia, az iskola irodalomtanára stábunknak elmondta, hogy 2019-ben volt utoljára alkalmuk hasonló rendezvényt szervezni, éppen ezért nemcsak ő, hanem az irodalomkedvelő diákok is nagy lelkesedéssel vágtak bele a rendezvény megszervezésébe.

 Azt gondolom, hogy ez egy kiváló közösségépítő program és a tananyagon kívüli költészetről is meg lehet emlékezni. Sajnos a tananyagban a kortárs költők nem olyan számban szerepelnek, mint ahogyan azt én magyartanárként el tudnám képzelni”

– hangsúlyozta.

A tavalyi évekhez képest idén kicsit másképp zajlott a rendezvény, ugyanis nem a színpadra vitték a költészet napját, hanem az online térbe. A diákok az órák elején kaptak egy-egy irodalmi témájú feladatot, majd az iskola előcsarnokában QR-kódok beolvasásával újabb fejtörőket kellett megoldaniuk. A helyes megfejtők pedig jutalomban részesültek.

A rendezvény záróakkordjaként József Attila egyik legszebb költeményét énekelték el közösen a diákok az iskola épülete előtt. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.