2023. április 17., 18:56
Frissítve: 2023. máj. 9. 21:11

Eldőlt, hogy kik nyerték a Ma7 médiacsalád szavalóversenyét - VIDEÓ

A Ma7 médiacsalád fennállásának ötödik évfordulója és a költészet napjának alkalmából versennyel egybekötött versfolyamot indított, amelyre várakozásainkon felül érkeztek a nevezések. Eljött a pillanat, hogy kiértékeljük a versenyt és kihirdessük a győzteseket.

Videó:  ma7

A stúdióban a zsűri tagjait a verseny színvonaláról faggattuk, Bárdos Ágnes televíziós szerkesztő-műsorvezetőt, médiacsaládunk főszerkesztőjét, Molnár Juditot, valamint online csatlakozott hozzánk Culka Ottó, a Nyitrai Andrej Bagar Színház színművésze is, akit időközben kötelességei elszólítottak, de értékelésében elmondta, mennyire nagy öröm számára, hogy ennyi diákot, tanárt és iskolát megmozgatott a felhívásunk. Hozzátette, hogy identitásunkban erősödünk, ha költőink verseit megtanuljuk. 

Molnár Judit is örömét fejezte ki, hogy a versnek van jövője. Beszámolt a felhívás ötletének születéséről és az időközben adódó nem kis hátráltatásról, amit a Facebook-felületünkön kaptunk, ám hangsúlyozta, hogy ez semmiben nem befolyásolta a verseny menetét. 

Bárdos Ágnes, aki évtizedek óta ül próza- és szavalóversenyek zsűriszékében, ecsetelte az általa számon tartott különbségeket a mai és korábbi versenyek között, valamint jótanácsokkal is ellátta a szavalókat. 

A győztesek a nyereményeket személyesen vehetik majd át, mindenkivel felvesszük a kapcsolatot, és a nyerteseket értesítjük a díj átvételének módjáról. 

Mindenkinek köszönjük a részvételt!

Szakmai zsűri díjai:

Alapiskolások 5-9. osztály

  • 1. díj: SZELES CHLOÉ – József Attila: Csöndes estéli zsoltár - Marianum Egyházi Iskolaközpont – Komárom. Tanár: Mózes Endre  telefon + könyvutalvány
  • 2. díj: VIDA LÉNA JOHANNA  -  Szép Ernő: Várjon  -  Amade László Alapiskola, Bős. Tanár: Kovács Horváth Judit  tablet + könyvutalvány
  • 3. díj: TÓTH HANNA  - Horváth Rita: A piros ruha – Tarczy Lajos Alapiskola, Hetény. Felkészítő: Holocsy Katalin  fejhallgató + könyvutalvány
  • Különdíj: CZAJLIK CSONGOR  -  Petőfi Sándor: István öcsémhez  -  Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer.  Tanár: Méry Mária   fejhallgató  +  könyvutalvány  

Középiskolások

  • 1. díj: MOLNÁR TIBOR  -  Petőfi Sándor: Szeptember végén – Kereskedelmi Akadémia, Rimaszombat. Tanár: Kovács Ildikó  telefon + könyvutalvány
  • 2. díj: MIHALOVIČ VERONIKA  -  Petőfi Sándor: A bánat, összeállítás a Felhők c. ciklusból – Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta. Tanár: Ollé Krisztina tablet + könyvutalvány
  • 3. díj: TÓTH ESZTER  -  Pilinszky János: Ne félj! – Királyhelmeci Gimnázium Tanár: Nagy Gabriella  fejhallgató + könyvutalvány
  • Különdíj: MOLNÁR VIVIEN  -  Szabó T. Anna: A reformkori nők – Selye János Gimnázium, Komárom. Tanár: Spátay Adriana   fejhallgató  +  könyvutalvány

A két első szakmai díjazott és a közönségdíjasok felkészítő TANÁRÁNAK DÍJA: Magyar7 éves előfizetése és könyvutalvány:  Mózes Endre, Kovács Ildikó, Breznay Dávid, Demcsák Edit

A közösségi felületünkön mindkét kategóriában legtöbb szavazatot kapott KÖZÖNSÉGDÍJAS:

Alapiskola: HORVÁTH MÁRIA  - Szabó Magda: Madár – Kazinczy Ferenc Alapiskola, Tornalja. Tanár: Breznay Dávid  elektromos roller + könyvutalvány  1211 kedvelés

Középiskola:  METZNER DÓRA  -  Dsida Jenő: Az öreg óra énekel – Duna utcai Gimnázium, Pozsony, Tanár: Demcsák Edit  elektromos roller + könyvutalvány  921 kedvelés

Legaktívabb iskola  -  amely a versenyben a legtöbb diákot indította: Kazinczy Ferenc Alapiskola, Tornalja – 17 diákot nevezett be a Ma7 médiacsalád kisfilmet készít az intézményről

Minden díjazott részt vesz a Rákóczi Szövetség nyári sátoraljaújhelyi táborában.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.