Magunkért, újra – emlékkonferencia és önkormányzati találkozó a komáromi nagygyűlés 30. évfordulója alkalmából - VIDEÓKKAL
A Csallóközi Falvak és Városok Társulása, a Szövetség a Közös Célokért és a Pro Civis Polgári Társulás 2024. január 8-án, a komáromi Tiszti Pavilonban emlékkonferenciát és önkormányzati találkozót szervezett az 1994. január 8-án tartott komáromi nagygyűlés 30. évfordulója alkalmából.

A konferencián részt vett Balogh Csaba Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Keszegh Béla, Komárom polgármestere, Kiss Róbert kanonok, Juhász György, a Selye János Egyetem rektora, Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke, Forró Krisztián, a Magyar Szövetség párt elnöke, köztársaságielnök-jelölt.
A délután Kiss Róbert kanonok és Somogyi Alfréd áldásával kezdődött, majd Keszegh Béla polgármester világított rá arra, mennyivel másabb, könnyebb volt megszervezni ezt a találkozót, hiszen senkinek nem állták útját odafele menet, nem volt bombariadó, illetve a szlovák politikai képviselők sem akarták meghiúsítani az együtt gondolkodást, nem úgy, mint harminc évvel ezelőtt.
Az eseményen több mint kétszáz fő jelent meg. Ugyan ez a szám nem közelíti meg a harminc évvel ezelőtti 3500 jelenlevőt, de a szervezők megfogalmazása szerint nem volt céljuk újraülni a konferenciát, hiszen megismételhetetlen összejövetel volt az a rendszerváltás utáni felvidéki magyarság életében.
Őry Péter, a Pro Civis Polgári Társulás elnöke, társszervező szerint igazán szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen az akkori kezdeményezők, a nagygyűlés szervezőinek többsége még mindig a köreinkben van és el tudja mondani, miként élték és értékelték az akkor történteket és az azóta eltelt időt a felvidéki magyarság életében. Sokat tanulhatunk így tőlük. Beszélt még portálunknak arról, mi lesz az emlékkonferencia utáni következő lépés és mikorra várhatók kézzelfogható eredmények.
Balódi László, a Csallóközi Falvak és Városok Társulásának elnöke beszédét arra hegyezte ki, hogy fontosak a megemlékezések, az évfordulók megtartása, ám a jövőbe tekintés és a tettek azok, amik megmaradásunkat szolgálják.
Pásztor István, Komárom akkori polgármestere portálunk kamerái előtt emlékezett vissza az aznapi közhangulatra, a kihívásokra. Elmondta, hogy az akkori elszánt, a felvidéki magyarságért tenni akaró politikai és közéleti szereplők saját egzisztenciájukat kockára téve, saját költségen járták az országot, hogy a magyar összetartozást életben tartsák. Véleménye szerint a mai felvidéki magyarságból éppen ez hiányzik.
Szabó Olga, akkori pathi polgármester, a nagygyűlés következő életre hívója beszélt az akkor megfogalmazott célok születésének körülményeiről, okairól és céljairól, valamint arról, hogy a félbemaradt, vagy el sem kezdett folyamatok megvalósítása a fiatal nemzedékre vár. Bízik benne, hogy lesz ehhez elég kurázsi a felvidéki magyar fiatalságban.
