2019. december 6., 15:29

Joulupukki szívesen ellátogatna a Felvidékre – exkluzív interjú videóval

Magyar gyermekek ezrei élhették át idén is az advent csodáját az igazi lappföldi Mikulás bűvkörében. Joulupukki ebben az évben is Magyarországon töltötte december első napjait, hogy jelenlétével elhozza karácsony szent üzenetét, miszerint adni, jót cselekedni mindig öröm. Joulupukki külön időt töltött a ma7 munkatársaival és a felvidéki magyar gyerekek nagykövetével.

Jolulupukki, a finn Mikulás minden évben hazájából, Rovaniemiből érkezik meg Magyarországra, hogy a magyar gyerekek számára is elhozza a mesékbe és az apró csodákba vetett hitet. December hatodikán, Szent Miklós napján a hagyományok szerint a budapesti Vörösmarty téri karácsonyi vásáron találkozik a legkisebbekkel.

Joulupukki egy hetes magyarországi tartózkodása alatt számos jótékonysági programon, gyermekekkel foglalkozó intézményben látogatást tett,

november 29-én a MikulásGyár megnyitója után pedig exkluzív interjút adott a ma7 munkatársainak, és hosszan beszélgetett Borbálával, a felvidéki magyar gyerekek kis képviselőjével arról, milyen az élet az óvodában és mit jelent jónak lenni és várni a karácsony eljövetelét.

Joulupukki egy klasszikus ho-ho-ho-hó felkiáltással üdvözölt bennünket és kifejtette, nagyon örül találkozásunknak, és annak, hogy általunk a felvidéki gyerekeknek is üzenhet. Elmondta, az elmúlt évben is nagyon sokat dolgozott, több, mint félmillió ember járt idén a Mikulásközpontban, amely az év 365 napján át nyitva tart. Innen, Lappföldről, a mínusz tizenöt fokból érkezett meg Magyarországra, ahol jóval derűsebb időjárás fogadta.

Elárulta, minden évben hideget hoz Magyarországra, ahova a karácsony üzenetével érkezik, amely az idén az adakozásról és a rászorulókról való megsegítésről szól.

A finn gyermekek karácsonyra várják haza Joulupukkit, hiszen Finnországban a szokások szerint nem a Jézuska hozza a karácsonyi ajándékot, hanem Joulupukki, így nem okoz fennakadást a Lappföldön sem, ha a nagyszakállú öreg a magyar gyerekek körében tölti a decemberi ünnepkör elejét.

A karácsonyi szokások eltérőek, de az üzenet ugyanaz: próbáljunk lelassulni, figyelni embertársainkra, és tegyük olyanná a mi karácsonyunkat, amilyenné azt szeretnénk, ah más emberek karácsonya is válna. Ne csak kapjunk, hanem adakozzunk, segítsünk, és gondolkozzunk azon, miként tudnánk békésebbé tenni a világot”

– mondta el Joulupukki, majd hozzátette, jövőre nagyon szívesen látogatna el a felvidéki magyarokhoz is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.