Egy felvidéki új év méltó kezdete Duray Miklós komáromi emléktáblájánál - VIDEÓKKAL
A Szövetség a Közös Célokért és a Kárpátia Sport Polgári Társulás 2025. január 8-án, a komáromi nagygyűlés 31. évfordulóján és Duray Miklós emléktáblája felavatásának első évfordulóján ünnepélyes keretek között koszorúzta a meg a felvidéki politikus, közíró, címzetes egyetemi docens emléktábláját.

Az eseményen részt vett Újvári Zoltán beosztott diplomata a pozsonyi magyar nagykövetség képviseletében, Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke, Somogyi Alfréd, a Szövetség a Közös Célokért elnöke, a szervezet vezetői és képviselői, Kiss Róbert, püspöki helynök, valamint helyi és környékbeli civil, kutlurális és társadalmi szervezetek képviselői.
Nacsa Lőrinc, nemzetpolitikáért felelős államtitkár egészségi okok miatt nem tudott részt venni a megemlékezésen, de gondolatait Hideghéty Andrea, a Szövetség a Közös Célokért ügyvezető igazgatója tolmácsolta a jelenlevőknek.
Az államtitkár hangsúlyozta Duray Miklós szerepét a magyar közösség érdekérvényesítésében és megmaradásában, valamint kiemelte, hogy életműve példaértékű a nemzetpolitikában, hozzátette:
Gubík László kameráinknak arra a kérdésre, hogy milyen formában őrizheti meg a következő nemzedék Duray Miklós szellemi hagyatékát azt mondta, elsősorban azzal, ha megismerik, de ehhez Duray Miklós elkötelezett követőinek le kell fordítani a mai generáció nyelvére az üzeneteket.
Gubík László beszédében az egykori felvidéki politikus erényeit és parancsait foglalta össze. Elmondta:
Somogyi Alfréd kameráinknak elmondta, hogy 2025 Duray Miklós emlékév lesz, amely nívós eseménysorozatot ígér, melynek első eseménye volt ez a megemlékezés. Az a harminc tagszervezet, amelyet tömörít a szövetség, a maga kútfőjéből merítve tart különböző megemlékezéseket, a SZaKC központi rendezvénye nyáron lesz majd esedékes.
Somogyi Alfréd beszédében elmondta:
Megszólalásában azt fejtegette, hogy
A koszorúzási szertartáson más közéleti személyiségek, tisztelők és helyi lakosok is részt vettek, akik közösen hajtottak fejet a magyar kultúra és identitás elkötelezett védelmezője előtt, majd együtt énekelték nemzeti imánkat.
Az esemény meghitt hangulatban zajlott, emlékeztetve minden résztvevőt Duray Miklós örökségének fontosságára, amely a jövő nemzedékek számára is iránymutató marad.
Fotók: Katona Tamás
