2024. augusztus 20., 20:30

A magyar államalapítás és az új kenyér ünnepét Szili Katalinnal ünnepelte Komárom - VIDEÓKKAL

Augusztus 20. napjának alkalmából Komáromban is összegyűltek, hogy közösen ünnepeljék a hagyományokat, kultúránkat és az összetartozásunkat. A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület az Egress Béni Városi Művelődési Központ és Komárom város önkormányzatának társszervezésével rendezte meg a megemlékezést. Ünnepi beszédet mondott Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó.

A komáromi  Szent István napi ünnepség szónokai és fellépői
A komáromi Szent István napi ünnepség szónokai és fellépői
Fotó: Tóth Tünde

Államalapító királyunk, Szent István öröksége nem csupán a múltunk, hanem a jelenünk és a jövőnk is. Az ő bölcsessége, hite és kitartása iránytűként szolgálhat mindannyiunk számára. Ezért a mai nap nemcsak emlékezés, hanem egyben a jövőbe tekintés is, egy olyan jövőbe, amelyben megtartjuk és továbbvisszük mindazokat az értékeket, amelyeket ő ránk hagyott. A felvidéki magyarságra kiváltképp igaz, hogy királyunk intelmeinek szem előtt tartásával gondolkodhatunk a jövőben. 

Az ünneplő közösség
Az ünneplő közösség Komáromban
Fotó:  Tóth Tünde

Az ünneplő, emlékező közösséget Keszegh Margit, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület vezetője köszöntötte. 

Videó:  ma7
Szili Katalin kameráink előtt elmondta, Szent István királyunk szilárd kövekre épített országát tovább kell gazdagítanunk, tovább kell örökítenünk, hiszen ő az általa lerakott biztos alapokon még a zivataros századokban, az idegen uralmak kilátástalannak tűnő helyzeteiben is képesek voltunk megőrizni nemzedékről nemzedékre ezt az alapot, melyben mindig ott volt a szabadságvágyunk, törekvésünk az önrendelkezésre, a függetlenségre. 
Videó:  ma7

Beszédében a főtanácsadó kiemelte, hogy minket, Közép-Európaiakat a történelem jobban megacélozott, ezért megtanultuk, hogy míg az országnak vannak határai, a kötőanyagot a belső kötődés adja. Elmondta: 

Hiszem, hogy ha Európa vezetői nem is, de az európai csendes többség érti és tudja, hogy biztonságunkat megőrizni csak biztos alapokon tudjuk. Ezért fontos a Kárpát-medence népeink biztonságának érdekében az országok összefogása , együttműködése, egy új, hagyományos emberi értékeken nyugvó európai súlypont megteremtése. 
Videó:  ma7

Az ünnepi eseményen sor került a Kárpát-medence kenyerének felszentelésére és megáldására és Szent István király lovasszobrának megkoszorúzására is. Az eseményt Majer Jázmin és a Borostyán együttes fellépése tette emelkedettebbé. 

Az új kenyér a megszentelés előtt
Az új kenyér a megszentelés előtt
Fotó:  Tóth Tünde
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.