„Fesztivál ahol lehetetlen unatkozni, népművészeti programkavalkád, pezsgő kulturális zarándokhely.''
"Nem igényt szeretnék kiszolgálni, hanem megteremteni azt."
A próza a mai napig a legolvasottabb irodalmi műfaj.
A történelmi helyszíneket érdemes újra bejárni, hiszen ebből erőt meríthetünk megmaradásunkhoz. A történelmi feljegyzések alapján a tábornok visszaemlékezésében írja:
A napokban elhunyt filmcsillag, Olivia Newton-John előtt tisztelegve péntektől ismét vetítik egy nagy amerikai mozilánc filmszínházaiban a Pomádé (Grease) című zenés filmet.
A rádió megálmodója szeretné felhasználni a németországi médiában szerzett szakmai tapasztalatait is.
Egy véradás akár három ember életét mentheti meg!
Az ízig-vérig magyar teátrum ezúttal a Lúdas Matyi című népi színművet mutatta be az érdeklődőknek.
A szatirikus hangvételű eredeti szériában,amely nagy sikert aratott Ukrajnában, Zelenszkij alakította a főhőst.
A Dunaszerdahelyi Birkózóklub ifjú reménysége a bronzmérkőzésen nagy csatában pontozással kapott ki az olasz ellenfelétől.
Nem kell feltétlenül messzire mennünk ahhoz, hogy csodákat lássunk.
Még javában tart a nyár, érdemes kiruccanni egy-egy napra országon belül is.
Közel fél évszázados hagyomány.