Kamocsa. Közel 10 000 látogatót vonzott a hétvégén megrendezett Nemzetközi Gasztronómiai Fesztivál Kamocsára.
Arany Archívum
Pozsony. Jövő januártól Szlovákiában a szociális segélyt is le kell dolgozni. Aki elutasítja a közhasznú munkát, az a támogatás jelentős részétől elesik.
Pozsony. A magyar kastélytúrák mintájára "Via Pálffy" - avagy a Pálffyk nyomában címmel turisztikai kalauzt állított össze egy polgári társulás Pozsonyban.
Szombaton több fajsúlyos előadásra és kerekasztal beszélgetésre került sor Martoson. Többek között nemzetpolitikai kérdésekről, és autonómiatörekvésekről értekeztek a közösségi vezetők.
Csáky Pál, az MKP elnökségének tagja Európa problémáiról, jövőjéről és esélyeiről folytatott eszmecserét vendégeivel.
Dunaszerdahely. Egyre gyakrabban éri kár a köz- és magántulajdont. Az elszaporodó lopásoknak az önkormányzatok térfigyelő kamerák felszerelésével próbálnak gátat szabni.
Sátoraljaújhely. Egy hetet töltött együtt az a 370 magyar középiskolás diák és tanár, akik a Kárpát-medence több mint félszáz különböző településéről érkezett.
Pozsony. Új, szigorúbb választási kódex készül Szlovákiában. A módosítással átláthatóbbá és egységesebbé tennék a helyi, regionális és országos választásokat.
Molnár Imre történész gróf Esterházy János életéről tartott előadást Martoson, elismeréssel adózva a mártírpolitikus életműve és erkölcsi nagysága előtt.
Ragyolc. Július végén harminckilencedszer indultak útra a kerékpáros honszeretők. Idén a Nógrád- Gömör útvonalon végighaladva hazánk egyik szép, de kevésbé ismert részét fedezik fel.
Komárom. Véradóból soha nem elég, nyáron azonban igazán súlyos a vérhiány: az orvosok kénytelenek a műtéteket - sürgősségi szempontok szerint – sorrendbe állítani.
Kassa. Harmadik helyezést értek el a kassai magyar alapiskolások a RoboCup 2013 elnevezésű versenyen. Ez a házi készítésű robotok világbajnoksága. A versenyt idén Hollandiában rendezték meg.
Pénteken újságírók beszélgettek a hiteles tájékoztatásról, valamint a felvidéki sajtó helyzetéről.
Pozsony. A belügyi tárca csökkentené az enyhe közlekedési szabálysértésekért kiszabható bírságok összegét.
Fülek. Régészeti nyári egyetemet tartottak a füleki várban. Az 1500-as évekből származó használati tárgyak, ezüstpénzek, puskagolyók is előkerültek az ásatáson.
Fülek. A hétvégén 18. alkalommal zajlott a Nógrádi Nemzetközi Folklór Fesztivál. A program idén a kisebbségek gálaműsorával kétnaposra bővült.
Mindig magunkért, sosem mások ellen - ilyen címmel valósult meg vasárnap Martoson az autonómia, az önrendelkezés és önkormányzatiság témakörében tartott eszmecsere.
Kassa. Felháborodást váltott ki Kassán, amikor egy ház falán lévő képzőművészeti alkotás egy részét fehérre festettek. Amint kiderült, maga az épülettulajdonos rendelte ezt el.
A felvidéki szórványmagyarság és a nyugati magyarság helyzetéről beszélgetett Martoson Ladányi Lajos, Hámos László, Szász Jenő és Duray Miklós.
Pozsony. Még mindig jelentős a különbség az egyes európai országokban kifizetett minimálbérek között. Szlovákiában ez az összeg 337, 25 €.
MADRID. A szlovák külügyminisztérium tudomása szerint nincsenek szlovák állampolgárságú áldozatai a spanyolországi vonatbalesetnek. Három személyt még nem azonosítottak.
SANTIAGO DE COMPOSTELA. A legfrissebb adatok szerint 78 halálos áldozata és mintegy 140 sérültje van a szerda esti spanyolországi vonatbalesetnek. Ez volt az utóbbi 25 év legsúlyosabb vonatszerencsétlensége Európában.
SANTIAGO DE COMPOSTELA. Hírügynökségek szerint legalább 69 halálos áldozata és 143 sérültje van a turisták által sűrűn látogatott spanyolországi Santiago de Compostelában bekövetkezett vonatbalesetnek.
A székelyföldi autonómia volt az I. Martosi Szabadegyetem egyik fontos témája. Az erdélyi vendégeknek köszönhetően a zárónapon erről is képet alkothattak a martlakók.
Tallós. 12. alkalommal szervezte meg a Keresztény Ifjúsági Közösség a család- és ifjúsági táborát. A rendezvény egyúttal a szlovákiai magyar keresztény családok egyik legjelentősebb találkozója.
Kassa. Mazal tov! címmel rendezték meg Kassán a zsidó kultúra fesztiválját, melyen az egyházi és klasszikus zene mellett főleg a klezmer és a jazz dominált.
A felvidéki fejlesztési tervekről értekeztek gazdasági szakemberek csütörtökön a Martosi Szabadegyetemen.
Kürt. Hétvégén rendezték meg a VI. Kürti Borfesztivált. Hat ország 58 borásza, 128 kiállítója, somelier-tanfolyam, s természetesen remek borok várták a látogatókat.
Ipolyszakállos. Egyhetes népművészeti tábort rendeztek az Ipoly mentén. Mintegy 50 fiatal ismerkedett meg a magyar népművészet számukra még ismeretlen területeivel.