Tornahorváti

A község a Tornai-dombság nyugati részén, a Bódva völgyében, a Bódva-patak jobb partján fekszik, Tornától 6 km-re délre. Mellékutak kötik össze Bódvavendégivel (2 km) és Tornaújfaluval (2 km). Határának legnagyobb része mezőgazdaságilag művelt terület, mintegy egyhatodát erdő borítja. Nyugatról Hídvégardó, délről Tornaszentjakab, északról Bódvavendégi, keletről pedig Tornaújfalu községekkel határos. Déli és nyugati határa államhatárt képez Szlovákia és Magyarország között.

A Kassai kerülethez és a Kassa-környéki járáshoz tartozó község. 1881-ig Torna vármegyéhez, majd 1920-ig kisközségként Abaúj-Torna vármegye Tornai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Szepsi járáshoz tartozott, majd a Kassa-környéki járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Abaúj-Torna vármegye, Tornai járás). 1964-ben Bódvavendégivel és Tornaújfaluval egyesítették Újbódva (Nová Bodva) néven. 1991-ben vált újra önálló községgé. 1920-ban a trianoni határ megvonásakor korábbi területének (5,09 km²) több mint egyharmadát elveszítette, területe ezzel 3,30 km²-re csökkent (Magyarországon maradt határrészei ma Tornaszentjakabhoz tartoznak).

1910-ben 259, 1921-ben 235, 1938-ban pedig 246, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1938-2001 között népességének több mint felét elveszítette, 2001-2011 között tovább csökkent az elöregedő falu lakosságszáma (114 főről 102-re). 2011-ben a lakosság 74,5 %-a volt magyar, 25,5 %-a (2001-ben még 14 %-a) szlovák nemzetiségű, ugyanakkor csaknem a teljes lakosság magyar anyanyelvű volt (95,1 %). 2001-ben még a lakosság 5,3 %-a (6 fő) vallotta magát roma nemzetiségűnek, 2011-ben már egyetlen lakosa sem. Az 1921-ben még görög katolikus többségű (60,4 %) községben 2011-ben már a lakosság 50 %-a volt római katolikus, 44,1 %-a pedig görög katolikus vallású.

A falu első írásos említése 1273-ra datálható, ekkor Horuati néven említi IV. László király adománylevele. A név valószínűleg egykori horvát nemzetiségű telepeseire utal. A középkorban a tornai várbirtok részét képezte. 1567-ben a falu puszta volt, ekkor Szádvár uradalmához tartozott, később a Keglevich és a Zichy családokhoz. 1648-ban már fatemplom állt a faluban. A 18. század elejére lakossága olyannyira lecsökkent, hogy gondoskodni kellett pótlásukról. Az elnéptelenedés és újratelepítés pontos történetét nem ismerjük, azt azonban tudjuk, hogy 1715-ben 6 jobbágyot, majd 1720-ban 25 háztartást írtak össze Horvátiban. Egy 1764-ben készült egyházi összeírás szerint 233 lakos élt a faluban, nagy részük görög katolikus vallású volt, 32 lélek, vagyis az összlakosság 14%-a volt római katolikus. 1828-ban 187 ház állt a településen, és ekkor elsősorban ruszin nemzetiségű lakossága volt. Ruszin lakói a 19. század végére magyarrá váltak. A vármegye 1881-es megszüntetéséig Torna vármegyéhez, majd 1920 után Abaúj-Torna vármegye Tornai járásához tartozott kisközségként. A 19. század végén Dreher Antal volt a községben a legnagyobb birtokos, határában szürkemárványt bányásztak. A 20. század elején számottevő volt a kivándorlás a községből a tengerentúlra. 1920-ban a trianoni határ megvonásával területének több mint egyharmadát elveszítette és periférikus helyzetű határközséggé vált. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz. Mezőgazdasági szövetkezete 1956-ban alakult. 1964-ben Bódvavendégivel és Tornaújfaluval egyesítették Újbódva (Nová Bodva) néven. Tornahorváti község 1991. szeptember 28-án alakult újjá.

Szűz Mária mennybevételének szentelt görög katolikus temploma 1765-ben épült barokk stílusban. A faluban egy 200 éves védett tölgyfa is található.