Torcs
A Kisalföldön, a Felső-Csallóköz nyugati részén, Somorjától 7,5 km-re északnyugatra, Pozsony központjától 16 km-re-délkeletre fekszik, a Pozsonyt Komárommal összekötő 63-as főút mentén. Teljesen egybeépült a tőle délre fekvő Dénesddel és nyugatra fekvő Torccsal.
1974 óta Dénesd (Dunajská Lužná) településrésze és kataszteri területe. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Somorjai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolása után 1938-ig, továbbá 1945-1960 között a Somorjai járáshoz. 1938-1945 között a Szlovák Államhoz csatolták (Pozsonyi járás), ekkor keleti határa államhatárt alkotott Szlovákia és Magyarország között. 1960-tól a Pozsony-környéki járáshoz tartozott. Területe 5,11 km², a község területének 19,0 %-át alkotja, az elmúlt száz év során nem változott. A legkisebb területű Dénesd három kataszteri területe közül.
1910-ben 283, 1921-ben 274, 1940-ben 297, vegyesen német (1921-ben 67,9 %) és magyar (24,5 %) nemzetiségű, vegyesen római katolikus (68,6 %) és római katolikus (31,4 %) vallású lakosa volt. 1945-ben a németeket és a magyarok egy részét kitelepítették, helyükre szlovák telepesek érkeztek a Lengyelországhoz csatolt Alsólipnicáról (Dolná Lipnica). 2011-ben 981 lakosa volt, itt élt a község lakosságának 21,9 %-a. A legkisebb népességű dénesdi településrész.
A település 1230-ban szerepel először írott forrásban egy birtok adományozásáról szóló oklevélben. 1296-ban Vöröskő várának uradalmához tartozott. Az 1332 és 1337 között kelt pápai tizedjegyzékben "Turcz" néven szerepel. 1553-ban Serédy Gáspár és Mérey Mihály a birtokosai. 1647-ben részben a Kerekes család, részben az éberhárdi uradalom birtoka. Később birtokosai a Maholányi, Illésházy, Pálffy és Apponyi családok. Szintén 18. századi végi német kolónia (Tartschendorf), ekkoriban lakosai főként fuvarozással foglalkoztak. 1945-ben a németek kitelepítése után a Lengyelországhoz csatolt Alsólipnicáról (Dolná Lipnica) érkeztek ide telepesek, akik Nová Lipnica névre keresztelték. 1974-ben Dénesddel és Misérddel egyesítették "Dunajská Lužná" néven.
Harangtornya 1864-ben neogótikus stílusban épült.