Tiszolc

Tiszolc a Rima völgyének északi részén, a Tiszolci-Rima (Tisovecká Rimava) partján, a Furmanec- és a Losinec-patakok torkolatánál, 408 méteres (határa 343-1400 méteres) tengerszint feletti magasságban, a Hradova-hegy (Hradová, 887 m) keleti lábánál, Rimaszombattól 37, Nyustyától 12 km-re északra, Breznóbányától 30 km-re délkeletre, Murányaljától pedig 11 km-re délnyugatra található. A várostól közvetlenül északra magasodik a 749 m magas Čremošná-hegy, melynek egész déli oldalát egy mészkőbánya kültéri fejtése foglalja el. A város központjától 4 km-re délre, a Rima völgyében találjuk Rimafűrész (Rimavská Píla) városrészt, korábban önálló községet, 1,5 km-re északnyugatra pedig Hámort (Nádražie-Hámor), ahol Tiszolc vasútállomása is található. Tiszolc 123,43 km²-es határa a legnagyobb Gömörben, de Szlovákia városai közül is a hatodik, községei közül a kilencedik legnagyobb kiterjedésű. Területének túlnyomó részét a Gömör-Szepesi érchegység részét alkotó Ratkói-hegység (Tersztye 1121 m, Urbanec 1011 m, Tri chotáre, 963 m), a Murányi-karsztvidék (Šajba 1075 m, Šarkanica 1151 m, Ostrica 1223 m) és a Vepor-hegység (Vysoký vrch 1263 m, Kľak 1154 m, Mágnes-hegy 963 m, Kostolný vrch 1058 m) nagyrészt erdőborította hegyvidéke foglalja el, mintegy fele pedig a Murányi-fennsík Nemzeti Park része. A Hradova-hegy a Murányi-karszt nyugati folytatásának, a Tiszolci-karsztnak a részét alkotja. Északnyugaton Tiszolc határa a Fabova-hegy (Fabova hoľa, 1439 m) déli oldaláig nyúlik fel, itt találjuk legmagasabb pontját is (1400 m). 2010-ben területének 62,7 %-át (7736 ha) erdő (főként bükk, a magasabb területeken lucfenyő), 31,5 %-át (3888 ha) pedig rét és legelő foglalta el, a beépített területek 2,5 %-át (311 ha), a szántóföldek alig 1,1 %-át (138 ha) tették ki. Tiszolcot az 531-es út köti össze dél felé Rimaszombattal, északkelet felé pedig a Skalička-patak völgyén és az 579 méter magas Dielik-hágón át Murányaljával. A Tiszolcot a Furmanec-völgyön és a Zbojská-hágón keresztül Breznóbányával összekötő 72-es (530-as) úttal párhuzamosan vezet az 1896-ban megnyitott fogaskerekű vasútvonal (megállóhely Bánovsko üdülőtelepnél, a városközponttól 8 km-re északnyugatra). A várost vasútvonal köti össze 1874 óta Rimaszombaton át Feleddel is (vasútállomás Hámorban és megállóhelyek Tiszolcon, valamint Rimafűrészen). A Felső-Rima völgyén egészen a Tiszolci-Rima forrásáig végighaladó régi út, mely a Burda-hágón (1006 m) át vezet a Felső-Garam-völgyi Ágostonlak felé, ma már csak gyalog járható. A város délről Nyustya, délkeletről Kopárhegy, keletről Ratkósebes, északkeletről Murányalja, északnyugatról Erdőköz, délnyugatról és nyugatról pedig Klenóc községekkel határos. Déli határának egy részét a Zárubný-patak alkotja, északnyugati határa évszázadokon keresztül megyehatárt alkotott, kezdetben Hont (Kishont) és Zólyom, majd Gömör-Kishont és Zólyom vármegyék között.

A Besztercebányai kerülethez és a Rimaszombati járáshoz tartozó város. 1920-ig nagyközségként (az 1870-es évek elejének közigazgatási reformja előtt mezővárosként) Gömör és Kishont vármegye Rimaszombati járásához tartozott (1802-ig Kis-Hont része volt), majd a csehszlovák közigazgatásban 1949-ig, majd 1960-tól a (változó területű) Rimaszombati járáshoz, 1949-1960 között pedig a Nyustyai járáshoz. 1939-1945 között a Szlovák Állam része volt (Garammenti megye, Nyustyai járás). 1978-ban Tiszolchoz csatolták Rimafűrész községet. A város 123,43 km²-es határa (2011) két kataszteri területre oszlik: Tiszolc (102,70 km²) és Rimafűrész (20,73 km²). Területük az elmúlt száz évben csak kis mértékben változott: 1910-21-hez képest Tiszolcé 23 hektárral gyarapodott, Rimafűrészé pedig 7 hektárral csökkent.

Tiszolc a Rimaszombati járás harmadik legnépesebb települése, 2011-ben 4306 lakosa volt, melynek 80,0 %-a volt szlovák és 3,3 %-a roma nemzetsiégű, egyhatoduk (16,1 %) viszont nem nyilatkozott nemzetiségéről. A története során mindig szlovák többségű városban 1880-ban a lakosság 2,8 %-a volt magyar anyanyelvű, ez az arány 1910-re ugyan 13,3 %-ra nőtt, de az 1921-es első csehszlovák népszámláláskor már csak 15-en vallották magyar nemzetiségűnek magukat. 2011-ben ez az arány 0,26 % (11 fő) volt. 2013-ban a roma etnikumhoz tartozott a lakosság 8,8 százaléka, mintegy egyharmaduk szegregáltan élt a rimafűrészi cigánytelepen. 1921-ben Tiszolc népességének 58,1 %-a, Rimafűrészének 90,6 %-a volt evangélikus vallású. 2011-re az evangélikusok aránya 24,2 %-ra, a római katolikusoké (az 1921-es 38,6 %-ról) 21,8 %-ra esett vissza, a relatív többséget a felekezeten kívüliek csoportja (31,0 %) alkotja. A város népessége a 20. század első felében lassan, de (az első világháború időszakát kivéve) folyamatosan emelkedett, míg 1880-ban 3697, 1910-ben 3860, 1921-ben már 3973 lakosa volt. 1970-re ez a szám 4615-re nőtt, majd Rimafűrész Tiszolchoz csatolásával, 1980-ban érte el maximumát (4843 fő). 1980-2001 között 13 százalékkal csökkent a lakosság száma, majd az 2001-2011 közötti 2,2 százalékos növekedés után (4215 főről 4306 főre) az elmúlt hét évben ismét a város népességének csökkenése figyelhető meg (2017-re 4168 főre esett vissza). 2011-ben a város lakosságának 88,2 %-a (3800 fő) élt Tiszolc és 11,8 %-a (506 fő) Rimafűrész városrészekben. Hámor népessége ugyanekkor 359 fő (8,3 %), Šťavica külterületi lakott helyé 19 fő, Bánovskóé pedig 9 fő volt. Tiszolc népsűrűsége (2011-ben 34,9 fő/km²) a városok között rendkívül alacsonynak számít, alig haladja meg a járási átlag felét.

A Tiszolc fölé magasodó Hradova-hegyen már a bronzkorban földvár állt, melynek helyén valószínűleg a 13. század második felében épült fel Tiszolc vára. A vár alatti település nevét a tiszafáról kapta, 1334-ban Thyzolch alakban említik először. Neve szláv eredetű, de a középkorban német bányászok is lakták. A 14. században a kalocsai érsekség birtoka volt, későbba a Kacsicsoké, majd 1436-tól Ajnácskő uradalmához tartozott. 1440-1462 között a várat megszállták Jan Giskra huszita csapatai, akiktől Mátyás király foglalta vissza. Tiszolc kezdetben jobbágyfalu, majd a 16. század közepétől már mint mezőváros (oppidium) szerepelt (kiváltságlevelét feltételezhetően a század elején nyerte el). Iskolájáról a legkorábbi források 1494-ből számolnak be. 1548-ban Bebek Ferenc nemesi serege elfoglalta és lerombolta a várat, mely a közeli Murány urának, Basó Mátyásnak a kezén rablóvárrá vált. A vár később ugyan újjáépült, de jelentőségét vesztette. A város a 16. század második felében a töröknek adózott, birtokosai a Losonczy és Guti Országh, majd a Kubinyi, Forgách és Nyáry családok voltak. Lakói 1550 után evangélikus hitre tértek. 1594-ben a törökök egy rajtaütésben kifosztották és túszul magukkal hurcolták György lelkészt. 1596-ban Tiszolc vásártartási jogot nyert, de később elvesztette kiváltságait. Ekkor 38 portája közül 3 volt zselléreké. Első, Szűz Máriát ábrázoló pecsétje (mely mai, 1978 óta használt címerének is az alapját képezi) a 17. századból ismert. 1606-ban a város nagy része leégett, 1623-ban pedig pestisjárvány pusztított, ugyanebben az évben a murányi várbeliek háborgatták a tiszolciakat vallásuk szabad gyakorlásában. 1663-ban a Kubinyi család létesített elsőként papírmalmot Tiszolcon. 1678-ban I. Lipót megerősítette Tiszolc mezővárosi és piactartási jogait. A kuruc háborúk idején, 1682-ben a Murány ellen vonuló császáriak bevették és végképp lerombolták Tiszolc várát, a várost feldúlták. Vasgyárát 1689-ben alapították, melyben a Rákóczi-szabadságharc idején ágyúgolyókat és bombákat gyártottak. 1711-ben lakosságának mintegy fele életét vesztette a pestisjárványban, mely 1716-ban újra pusztított. Római katolikus egyházközségét 1736-ban alakították újra. 1765-ben Kramer Pál új papírmalmot létesített itt, mely 1800-ban újraépült. Mezővárosi kiváltságait 1780-ban Mária Teréziától nyerte vissza. 1783-ban épült fel az új nagyolvasztó, mely a 19. század első felében az akkori Magyarország egyik legnagyobb vaskohója volt, itt állították elő egy időben a legtöbb nyersvasat az országban. A nagyolvasztó körül jött létre Hámor (Tiszolchámor) település, ahol a 18. század végén mintegy 470-en éltek. Az itt dolgozók nagy része Zólyom vármegyéből települt át. Hámor a 19. század közepén egyesült Tiszolccal. Tiszolcon 1792-ben felépült a paplak és az iskola, 1793-ban a piaci fabazár, 1797-ben pedig a városháza épülete. Tiszolc 1802-ig Hont vármegye Kishonti kerületéhez tartozott, melyet ekkor egyesítettek Gömörrel, létrehozva Gömör és Kishont vármegyét. Hámoron 1805-ben két nagyobb és egy kisebb hámorban dolgozták fel a vasércet. 1828-ban Tiszolcnak 300 háza és 3165 lakosa volt. Az 1830-as évek végén a város a szlovák nemzeti mozgalom egyik központjává vált, melynek helyi vezetője egy Pavol Jozeffy nevű pap volt, aki 1842-ben küldöttséget vezetett a bécsi udvarhoz. 1848-ban a tiszolci születésű Štefan Marko Daxner J. Franciscivel és M. Bakulinivel („a három sólyom”) szlovák önkéntes alakulatokat szervezett a városban, melyek a Habsburgok és az ellenforradalom oldalán harcoltak. 1870-ben megkezdődött a mészkő ipari kitermelése és a mészgyártás. Az 1871 utáni közigazgatási átszervezéssel Tiszolc mezővárosi címét elvesztve nagyközséggé alakult. 1874. szeptember 5-én adták át a forgalomnak a Feled-Rimaszombat-Tiszolc vasútvonalat, melynek végállomása Tiszolc lett. A vasút építésekor a munkások sztrájkját katonaság bevetésével verték le. 1877-ben Samuel Daxner itt szervezte meg az első szlovák énekkart. 1880-ban 3511 lakosa volt. 1882-ben állami népiskola létesült a községben. 1891-ben Tiszolcot 3697-en lakták, túlnyomórészt szlovák anyanyelvűek, ekkor posta- és távíróhivatal, valamint postatakarékpénztár működött itt, a Mágnes-hegyen évi 500 ezer mázsa vasércet bányásztak, a vasgyárban 200 munkás dolgozott. Ekkor Tiszolc fakereskedelméről is híres volt, de papír- és juhtúrógyár, iparostanonciskola és kölcsönsegélyező egylet is működött itt. 1896-ban megépült a Tiszolcot Breznóbányával összekötő fogaskerekű vasútvonal. 1920-ig Gömör és Kishont vármegye Rimaszombati járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. Az első köztársaság idején itt működött Szlovákia egyetlen nagyolvasztója, melyet azonban súlyosan érintett a gazdasági válság, 1931-1935 között leállásra kényszerült. 1926-ban a papírgyár leégése is hozzájárult a hanyatláshoz és a magas munkanélküliséghez. A városnak 1921-ben 3802, 1930-ban 3973 lakosa volt. 1928-ban átadták a polgári iskola új épületét. Az 1930-as években erős volt a városban és környékén a munkásmozgalom, 1938 augusztusában a köztársaság védelmére rendezett nagy tüntetés színhelye volt. 1938-ban a bécsi döntés után Tiszolcra költöztették át a rimaszombati szlovák gimnáziumot (1953-ig). 1939. márciusától 1945. januárjáig Tiszolc a fasiszta szlovák bábállam része lett, nagyolvasztója a német hadiipar céljait szolgálta. 1942-ben zsidónak minősített lakosságát (1921-ben Tiszolcon 82, Rimafűrészen 5 izraelita vallású személy élt) megsemmisítő táborba hurcolták. Ebben az időszakban a tervezett Tiszolc-Murányalja összekötő vasút részeként építették meg a 2002 m hosszú vasúti alagutat a Dielik-hágó alatt (a vasút soha nem épült meg, az alagút nagy részét ma víz borítja). 1944. őszén határában a Szlovák Nemzeti Felkelés partizánharcai zajlottak, október 1-jén ide helyezték át a korytnicai tábori kórházat is. A városba érkező német csapatok 15 személyt meggyilkoltak és 68-at elhurcoltak, akiknek zömét később szintén megölték. A várost a II. Ukrán Front csapatai és a hozzájuk csatlakozott román egységek 1945. január 30-án szabadították fel. A visszavonuló németek felrobbantották a breznóbányai vasútvonal viaduktját, melynek helyén később szükségmegoldásként fából, majd 1959-ben már acélból épült új híd. 1949-ben 770 méteres új vasúti alagutat is fúrtak a Kášter-hegy alatt (Tiszolci-alagút). A második világháború utáni időszakban megszűnt a fűrészüzem Tiszolcon. 1951-1971 között kohászati szakközépiskola működött itt. 1965. május 19-én a hámori vaskohó lángját ünnepélyesen átszállították a Kelet-szlovákiai Vasműbe, ezzel 180 év után megszűnt a tiszolci kohászat és vele párhuzamosan a teherforgalom a régi fogaskerekű vasútvonalon (a személyforgalom kis motorvonatokkal továbbra is fennmaradt). A szocialista iparfejlesztés keretében ugyanakkor új hadiipari gépgyárat (a gyetvai Podpolianske strojárne tiszolci részlegét, mely 1967-ben kezdte meg a termelést) és fehérneműgyárat telepítettek a városba, melynek népessége 1970-re 4615-re, 1980-ra (miután Rimafűrészt 1978-ban Tiszolchoz csatolták) pedig 4843-ra nőtt. Számos új lakás létesült a városban, 1972-ben pedig felépült a központban az alapiskola új épületegyüttese is. 1991-re a lakosság száma 4430-ra, 2001-re 4215-re esett vissza. Tiszolcot sem került el a rendszerváltás után a régiót súlytó gazdasági és társadalmi válság. A fő foglalkoztatónak számítónak gépgyárban 2009-ben még mintegy 500-an dolgoztak, számuk 2015-re 201-re esett vissza. A Murányi-fennsík nemzeti parkká nyilvánítása (1997) óta és a régi gőzvontatású fogaskerekű vasút helyreállítása (2014) révén folyamatosan nő az idegenforgalom jelentősége. Rimafűrész Tiszolc határában, valószínűleg a 16. században jött létre telepesközségként. Első írásos említését az 1596-os úrbéri telekkönyvben találjuk. Lakói evangélikus vallású szlovákok voltak, akik fakitermeléssel, juhpásztorkodással és faedények készítésével foglalkoztak. Evangélikus temploma 1777-ben épült. Már a 18. század végén több mint 700 lakosa volt. 1796-ban Rimafűrészen született Matej Hrebenda vándor könyvárus, a szlovák kultúrtörténet fontos alakja. 1802-ig Hont vármegye Kishonti kerületéhez tartozott, majd Gömör és Kishont vármegyéhez csatolták. 1874-ben átadták a Feledet Tiszolccal összekötő vasútvonalat, melynek egyik megállóhelye Rimafűrész lett. 1880-ban 709, 1910-ben 690, 1921-ben 661 lakosa volt. 1907-ben hivatalos nevét Fűrészről Rimafűrészre változtatták. 1920-ig Gömör és Kishont vármegye Rimaszombati járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1939-1945 között a Szlovák Állam része volt. 1948-ban szlovák hivatalos nevét a korábban használt Píláról Rimavská Pílára változtatták. 1978-ban a községet Tiszolchoz csatolták.

Tiszolc gépipari (Cestné a stavebné mechanizmy s.r.o.) és textilipari központ (A.T. Textil s.r.o.), mészkőbányászata (Calmit SK s.r.o.) is nagy jelentőségű. Élelmiszeriparának fő ága a nagy hagyományokra visszatekintő juhtúrógyártás. A városban szlovák tannyelvű evangélikus gimnázium (1992 óta), szakközépiskola, V. Clementisről elnevezett alapiskola és két óvoda található. Evangélikus temploma 1825-1832 között épült egy régebbi gótikus templom helyén klasszicista stílusban. A Hámor városrészben található, Szűz Mária mennybevétele tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1845-ben épült késő klasszicista, historizáló stílusban, belső tere szecessziós megoldású. Rimafűrész modern evangélikus temploma 1947-ben épült egy 18. századi templom helyén. A városháza 1797-ben épült klasszicista stílusban, 1835-ben és 1845-ben átépítették, ma az önkormányzaton kívül a városi múzeumnak is otthont ad. A plébánia műemlék épülete 1774-ben épült barokk stílusban. Jelentős ipari műemlékek a városi malom épülete és a régi fűrésztelep. Vladimír Clementis volt csehszlovák külügyminiszter szülőházában ma emlékszoba található, az 1952-ben burzsoá nacionalizmus vádjával kivégzett politikus emlékműve a város főterén áll. A Hradova-hegyen fennmaradtak a középkori vár maradványai. A város határának nagy része a Murányi-fennsík Nemzeti Park része, védett természeti értékekben rendkívül gazdag: öt természeti rezervátum (Hlboký jarok, Nad Furmancom, Rosiarka, Čertova dolina, Trstie) és négy nemzeti természeti rezervátum (Kášter, Suché doly, Hradová, Šarkanica) található itt. Számos barlangja (Jaskyňa vo Voniacej, Hámorská jaskyňa, Veľká jaskyňa, Teplica, Jazerská jaskyňa, Rysie hniezdo, Kostolík, stb.) közül a Suché doly rezervátumban található Michňová-töbör a legmélyebb a Murányi-karsztvidéken. A várostól keletre, a Skalička-patak mentén ásványvízforrás (Šťavica) fakad. Az elmúlt két évtizedben számos tanösvényt alakítottak ki (Hradova-hegy, Tersztye-hegy, Rima forrása, stb.), Rejkovo és Bánovsko pedig kedvelt üdülőtelepek sífelvonókkal. A várost jelzett turistautak kötik össze a Tersztye-heggyel (sárga), Klenóccal és Murányaljával (kék), illetve a Burda-hágóval és az Ostrica-heggyel (zöld). A 2014-ben újraindított történelmi fogaskerekű vasút Tiszolc és Breznóbánya között a régió egyik kedvelt turistalátványosságává vált.