Pozsonyszőlős

Pozsonyszőlős a Kisalföld északnyugati sarkában, a Vízköz kistáj legnyugatabbi részén, 132 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Pozsony központjától 11 km-re északkeletre, Bazintól 13 km-re délre, a Vajnori-patak partján, a Súr-erdő déli oldalán, a Kis-Kárpátok (Bazini-hegycsoport) délkeleti lábánál. Határának több mint kétharmada síkvidék, északnyugati részén a Pozsony-Nagyszombat vasútvonalon túl a 170-250 méteres magasságban húzódó szőlőhegy, majd a Kis-Kárpátok lomboserdei következnek. Határának legalacsonyabb pontja 127 méteres (Vajnori-tó), legmagasabb pontja pedig 446 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő Sakrakopec. 2010-ben területének 28,8 %-a volt beépített terület (389 ha), 27,7 %-a szántó (375 ha), 12 %-a erdő (162 ha), 9,2 %-a (125 ha) szőlő, 5,6 %-a (76 ha) kert és 3,7 %-a (50 ha) vízfelület. Területén áthalad a Pozsonyt Nagyszombattal és Érsekújvárral összekötő vasútvonal (utóbbin található a városrész vasútállomása), a településközpont és a tőle északra fekvő Sprincl-major (Šprinclov majer) a két vasútvonal között fekszik. Pozsonyszőlőst a 106-os út köti össze Récsével (5 km), az 502-es út Szentgyörgyön (8 km) keresztül Bazinnal, a 61-es főút Pozsony-Újvárossal és Szenccel, az 1082-es út pedig Tótgurabbal. Pozsonyszőlőstől délre keresztezi a városrész területét a D1-es autópálya Pozsony és Szenc közötti szakasza is. Nyugatról Récse, délnyugatról Pozsony-Újváros, délről Főrév pozsonyi városrészekkel, északról és északkeletről Szentgyörggyel, délkeletről pedig Pozsonyivánkával határos. Keleti határának nagy részét a Rák-patak (Račí potok) és a Vajnori-patak (Vajnorský potok) képezi, déli határát a 61-es főút (Szenci út) vonala alkotja.

1946-ig önálló község, azóta Pozsony városrésze a Pozsony-III.-járás (1972-1996 között a III. körzet – obvod) részeként. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Pozsonyi járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolása után is a Pozsonyi járáshoz. 1939-1945 között a Szlovák Államhoz csatolták (Pozsony megye, Pozsonyi járás). Miután a fővároshoz része lett, 1949-1954 és 1960-1971 között Pozsony IX. kerületét alkotta, 1954-1960 között pedig Újvárossal, Trnávkával és Récsével együtt a IV. kerület része volt. 1950 után a Szenci úttól délre eső határrészeit elveszítette (ma Főrévhez tartoznak), területe ezzel 11,2 %-kal (15,24 km²-ről 13,53 km²-ra) csökkent.

Pozsonyszőlősnek 2011-ben 5053 lakosa volt, itt élt a főváros lakosságának 1,2 %-a; a városrész népességének 90,3 %-a volt szlovák és 1,1 %-a (55 fő) magyar nemzetiségű. Pozsonyszőlős nemzetiségi összetétele nem változott számottevően az elmúlt másfél évszázad során, mindig szlovák többségű volt (1910-ben lakosságának 94,4 %-a, 1930-ban 98,4 %-a volt szlovák nemzetiségű). A község népessége 1880-1940 között több mint kétszeresére nőtt (1286 főről 2955-re). A 20. század második felében, bár közigazgatásilag már Pozsonyhoz tartozott, falusias jellegét továbbra is megőrizte, az 1980-as években még 4,8 %-kal csökkent a népessége (1980-1991 között 3551 főről 3384-re). Ezt az 1990-es évektől a szuburbanizáció révén a lakosság számának folyamatos gyarapodása váltotta fel (2001-ben 3828, 2011-ben 5053, 2017-ben 5857 lakosa volt), a leggyorsabb növekedés (32 %) 2001-2011 között figyelhető meg. 1921-ben Pozsonyszőlős lakosságának 98,5 %-a még római katolikus vallású volt, 2011-re ez az arány 59,3 %-ra csökkent, a népesség csaknem egynegyede (23,5 %) már felekezeten kívüli volt. 2011-ben a városrész népességének 86,3 %-a élt a régi községközpontban (4359 fő), 11,3 %-a (573 fő) pedig az Elektrotechnikai Szakközépiskola melletti lakótelepen. Pozsonyszőlős a legkevésbé sűrűn lakott (2011-ben 374 fő/km²) pozsonyi városrészek egyike.

Pozsonyszőlős első írásos említése 1237-ből származik, ekkor III. András oklevelében „Zeulus” néven szerepelt. 1290-ben Terra Parachan, 1323 Villa Pracsan néven említik. Temploma 1279-ben már létezett. A 13. században először Pozsony várának szolgálófaluja volt, majd az esztergomi érsekség tulajdonába került, amikor 1297-ben elcserélték Tardoskeddért a heiligenkreuzi apátsággal. 1323-ban Károly Róbert ismét Pozsony városának adományozta. Magyar és német (Weinern) nevét egyaránt szőlőtermesztéséről kapta, a szlovák Vajnory név a német névből származtatható. A 16. században Pozsony város tulajdonába került (egészen 1851-ig). 1553-ban Pracha néven, Pozsony birtokaként 14 portával szerepelt. A község anyakönyveit 1721-től vezették. A 18. században jött létre a falutól északra a mai Sprincl-major (a második és a harmadik katonai felmérés térképein Weinern major formában szerepelt), mely nevét 19. századi birtokosáról, Sprincl Mórról kapta, aki szeszgyárat és egy korábbi kolostor helyén kúriát is létesített itt. 1828-ban a községnek 161 háza és 1179, túlnyomórészt szlovák nemzetiségű lakosa volt. 1840-ben megépült a Pozsonyt Nagyszombattal összekötő lóvasút, 1850-ben pedig a Pozsony-Pest közötti vasútvonal is, melynek egyik állomása Pozsonyszőlős lett. 1842-ben tűzvész pusztított a faluban. 1851-ben Fényes Elek a pozsonyszőlősi bort a vármegye legjobbjaként emeli ki és megemlíti, hogy számos pozsonyi polgár tart fent présházat a falu szőlőhegyén. A katolikus iskola (ma is használatban lévő) épületét 1867-ben építették. 1873-tól hivatalos neve Vajnor, 1888-től pedig Szőllős volt, a 20. század elején az országos helységnévrendezés során a vármegyei hovatartozásra utaló Pozsonyszőllős nevet állapították meg. Az 1880-as években kolerajárvány pusztított a faluban, ekkor koleratemetőt is létesítettek (a mai Zbrody utca helyén). A 19. század végén kedvező közlekedési fekvése révén gyors fejlődésnek indult, 1880-ban 1286, 1921-ben már 1994 lakosa volt. 1920-ig Pozsony vármegye Pozsonyi járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1923 októberében Pozsonyszőlősön létesítették Pozsony első repülőterét, mely az új M.R. Štefánik-repülőtér átadása (1951) után sportrepülőtérként működött (2007-ig). 1939. márciusától 1945. áprilisáig a fasiszta szlovák bábállam része volt. 1940-ben 496 háza és 2955 lakosa volt. A község 1945. április másodikán szabadult fel. 1946. április 1-jén hat másik községgel együtt Pozsonyhoz csatolták. Mezőgazdasági szövetkezetét 1949-ben alapították. 1966. november 24-én a Sakrakopecen az ország történetének legsúlyosabb légikatasztrófája történt, egy bolgár repülőgép lezuhanásakor 82-en vesztették életüket. 1969-ben a Sprincl-major mellett megalapították az Elektrotechnikai szakközépiskolát, mely mellett lakótelepet is létesítettek. Ennek ellenére Pozsonyszőlős eredeti településképét nagyrészt megőrizte, régi településmagjától délre csak az 1990-es években létesült új családi házas lakóövezet. 1992-ben a régi településmagot műemléki övezetté nyilvánították.

Pozsonyszőlős elsősorban szőlőhegyéről (mely a Kis-kárpáti borvidék része) és műemléki védettségű településmagjáról híres. Mezőgazdasági jellegét részben máig megőrizte, mezőgazdasági szövetkezete 1120 hektáron gazdálkodik (földművelés, szőlő- és gyümölcstermesztés, szarvasmarhatartás, tejtermelés). Itt található az Elektrotechnikai Szakközépiskola és az idegenrendészeti központ. A településrészen két szlovák tannyelvű alapiskola (Katarína Brúderová és II. János Pál AI) és egy óvoda található. Szent Lászlónak (majd 1968-tól a Hétfájdalmú Szűz Máriának) szentelt római katolikus temploma eredetileg a 14. században épült gótikus stílusban, új hajóját 1771-ben építették hozzá. Szakrális kisemlékei közül Szent Flórián szobra (1832), a szőlőhegyen álló feszület (1844) és a Nepomuki Szent Jánosnak szentelt kápolna (1894), valamint a Szent Orbán- és a Szent Vendel-kápolna (1908) emelhető ki. Főutcája, a Földműves utca (Roľnícka) a központban kiszélesedik, itt található az önkormányzati hivatal, valamint az 1966-ban megnyílt néprajzi kiállítás (Pozsonyszőlősi népház). Pozsonyszőlősön működik Szlovákia legrégebbi fúvószenekara, az 1866-ban alapított Vajnorák.