Petőszinye

Petőszinye az Abaúji-hegyalja északi részén, az Ósva völgyének keleti peremén, a Szalánci-hegység nyugati lábánál, a Szinyei-patak (Svinický potok) mentén, 252 méteres (határa 221-856 méteres) tengerszint feletti magasságban fekszik, Kassától 19 km-re keletre, Gálszécstől 18 km-re nyugatra, Hernádzsadánytól 21 km-re északkeletre, Kecertől pedig 14 km-re délre. Petőszinyénél egyesül az északról érkező Kemencei-patak (Kameničný potok), illetve a keletről érkező Borda-patak (Bordiansky potok) a Szinyei-patakká. A község belterülete két, egymással párhuzamos utcából áll, az egyik a Szinyei-patak mentén húzódik, a másik pedig annak bal oldali teraszán (ez egyben a forgalmas 19-es főút belterületi szakasza). A Szinye-patak jobb partján, a belterület nyugati peremén hétvégi házas üdülőövezetet találunk, délnyugati szélén, a mezőgazdasági szövetkezet telephelye mellett található a 20. század első felében kialakult roma szegregátum. A patak jobb oldali teraszán található a faluképet meghatározó ősi református templom. Határának északnyugati egyharmada nagyrészt mezőgazdaságilag művelt dombvidék, mely nyugaton Magyarbőd és Györke határa közé ékelődve egészen az Ósváig nyúlik (ezen a területen az ország egyik legfontosabb geotermikus mezőjét tárták fel). Területének nagyobb részét a Szalánci-hegység Bagota-hegycsoportjának északnyugati részét alkotó erdőborította vulkanikus eredetű hegyvidék foglalja el, délkeleten határa a Bagota-hegyig (Bogota, 856 m), illetve a történelmi megyehatáron magasodó Kiskőig (Malý Žiar, 732 m) terjed. A Bagotától északra találjuk a Cserepes-hegyet (Veľká hora, 847 m), a Téres-hegyet (Tereš, 841 m), illetve a Kelecsenyborda halálán húzódó Rakottyás-völgy fölé magasodó Fekete-hegyet (Vrania hora, 511 m). Petőszinye közvetlen keleti szomszédságában emelkedik az archeológiai lelőhelyként ismert Vár-hegy (Hrad, 425 m). 2010-ben területének 57,0 százalékát erdő (1544 ha, főként tölgy, bükk, gyertyán), 25,6 százalékát szántóföld (694 ha), 11,0 százalékát rét és legelő (299 ha), 2,6 %-át pedig beépített terület (70 ha) foglalja el. Külterületi lakott helye nincs. Petőszinyén keresztülhalad a 19-es (korábban 50-es) számú országos főút Kassát Nagymihállyal összekötő szakasza. Nyugatról Ósva, délnyugatról Györke, északnyugatról Magyarbőd, északról Alsókemence, északkeletről Kelecsenyborda, délkeletről Dargó, Kisazar és Zemplénkelecsény, délről pedig Regeteruszka és Szaláncújváros községekkel határos. Délnyugati határát a Menyei-patak és a Szinyei-patak, nyugati határát az Ósva, északkeleti határának egy részét az Ölyves-patak (Jastrabec) képezi. Délkeleti határa Abaúj-Torna és Zemplén vármegyék történelmi határát követi.

A Kassai kerülethez és a Kassa-környéki járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Abaúj-Torna vármegye Füzéri járásához tartozott. A csehszlovák közigazgatásban 1949-ig a Kassai, 1949-1960 között a Gálszécsi, majd 1960-tól a Kassa-vidéki járáshoz tartozott. 1939-1945 között a Szlovák Államhoz csatolták (Sáros-Zemplén megye, Tőketerebesi járás). Területe az elmúlt száz év során csak minimális mértékben változott (1910: 27,14 km², 1921: 27,13 km², 2011: 27,11 km²).

Petőszinye népessége 2011-ben 832 fő volt, melynek 84,1 %-a volt szlovák, 10,7 %-a roma és 1,2 %-a magyar nemzetiségű. A lakosság mintegy egyötöde (2013-ban 21,5 %) a roma etnikumhoz tartozik, a roma lakosság zöme szegregáltan, a belterület délnyugati peremén található telepen (Rómska kolónia) él. Az Ósva-völgyi magyar nyelvszigethez tartozó, a 20. század elejéig vegyes szlovák-magyar lakosságú község magyar lakossága a század közepére túlnyomórészt asszimilálódott. Az 1890-es népszámlálás során a lakosság mintegy felét (50,3 %), 1910-ben kevesebb, mint egynegyedét (23,3 %) magyar anyanyelvűként írták össze, a csehszlovák hatalomátvétel után 1921-ben már csak 41 (5,4 %), 1930-ban pedig 6 (0,7 %) lakosa vallotta magát magyar nemzetiségűnek. 2001-ben 7 (0,9 %), 2011-ben pedig 10 (1,2 %) magyar nemzetiségű (13 – 1,6 % - magyar anyanyelvű) lakosa volt a községnek. 2011-ben a lakosság 64,8 %-a volt római katolikus, 10,1 %-a református, 9,4 %-a görög katolikus és 6,1 %-a evangélikus vallású. Az 1880-ban még relatív többséget alkotó görög katolikus (1880: 29,2 %, 1921: 24,6 %), a református (1851: 30,6 %, 1880: 25,3 %, 1921: 21,2 %) és az evangélikus (1880: 17,8 %, 1921: 11,9 %) felekezethez tartozók aránya a 19. század második feléhez képest jelentős mértékben csökkent a római katolikusok javára. A holokausztig izraelita vallású közösség (1851: 32 fő, 1880: 23 fő, 1921: 17 fő, 1940: 6 fő) is élt a községben. Petőszinye lakosságszáma 1880-1921 között viszonylag stabilan alakult (756-794 fő között), majd 1921-1940 között egyötödével nőtt (756 főről 909 főre). Az államszocializmus utolsó két évtizedében az elvándorlás következtében népességének több, mint egynegyedét elveszítette (958 főről 698 főre csökkent), a rendszerváltással viszont ez a folyamat megfordult: az 1990-es években gyorsabb, majd 2001 után lassuló ütemű, de folyamatos gyarapodás figyelhető meg, mely 26,6 százalékkal (698 főről 884 főre) növelte Petőszinye népességét 1991-2017 között. A nagyhatárú község népsűrűsége (2011-ben 32,6 fő/km²) viszonylag alacsony.

Petőszinye első írásos említése 1276-ból származik, amikor „Zyna” névalakban említik. Ekkor az Aba nemzetség birtoka volt, a füzéri várhoz tartozó uradalom részeként és már állt temploma is. A falu valószínűleg már a 12. században létrejött, ekkortájt emelték a földvárat is a Vár-hegyen. Templomát a 13. századik második felében építették egy 12. századi román stílusú rotunda átépítésével. Neve szláv víznévi eredetű. 1280-ban Scine, 1293-ban Scynnue, 1302-ben Sywynia, 1427-ban Szyna, 1430-ban Zwynne, 1630-ban pedig Szinye néven említik az okiratok. 1390-ben királyi adománnyal Perényi Miklós birtokába került. 1427-ben Abaúj vármegye népesebb községei közé tartozott 70 portájával. A Szalánci-hegységen (a 7 km-re keletre lévő Dargói-szoroson keresztül) átvezető fontos kereskedelmi út mentén fekvő település 1454-ben már vámhellyel bíró mezőváros volt. Petőszinye néven („Petew Zinye” előnevét a birtokos Pető családról kapta) 1553-ban említik elöször. Ekkor 8, 1564-ben 16, 1598-ban pedig 53 portája adózott. A 16. század végén Homonnay Ferenc birtokában volt. Lakói a 16-17. században református hitre tértek. A 18. században római katolikus vallású szlovákok és görög katolikus ruszinok is letelepedtek a faluban. 1772-ben a Szerencsy család birtoka volt, ekkor 25 jobbágy- és 23 zsellérportája adózott. A 18. század végén Vályi András még magyar faluként, fél évszázaddal később Fényes Elek, mint vegyes szlovák-magyar falut említi. 1828-ban 81 háza és 626 lakosa volt. A 19. század elejétől postakocsi-állomás működött Petőszinyén a Zemplén felé vezető postaúton. Postakocsit ábrázol a község régi pecsétje is, mely 1840-ből ismert. 1851-ben az ekkor 621 lakosú faluban vendégfogadó és papírmalom is működött, legnagyobb földesurai ekkor a Szirmay grófok voltak. Ekkor még a reformátusok alkották a lakosság relatív többségét (30,6 %), 1880-ra a görög katolikusok (29,2 %), 1921-re pedig a római katolikusok (39,7 %) váltak a legnépesebb felekezetté. A vegyes szlovák-magyar lakosságú faluban 1880-ban a lakosság egyhatodát, 1890-ben felét, 1900-ban egyharmadát, 1910-ben egynegyedét írták össze magyar anyanyelvűként, tehát a lakosság többsége már 1920 előtt is szlovák anyanyelvű volt. 1880-ban 788, 1890-ben 756, 1900-ban 794, 1910-ben pedig 786 lakosa volt. 1890-ben 123 ház állt a faluban. A 19. század második és a 20. század első felében a község legnagyobb földesura a Forgách család volt. 1920-ig Abaúj-Torna vármegye Hernádzsadány székhelyű Füzéri járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1921-ben 756, 1930-ban 875 lakosa volt. A két világháború között fűrésztelep működött a községben. 1938. novemberében az első bécsi döntés az új csehszlovák-magyar határt Györke és Petőszinye között vonta meg, előbbi községet Magyarországhoz csatolva. Petőszinye 1939. márciusától 1945. januárjáig a fasiszta szlovák bábállam határközsége volt. 1940-ben 179 háza és 909 lakosa volt. A magyar nyelvű (református) oktatás 1944-ben szűnt meg végleg a községben (a szomszédos Magyarbőddel és Györkével ellentétben itt nem indult újra 1948-ban). 1944. decemberében és 1945. januárjában a front átvonulásakor a település súlyos károkat szenvedett. A lakosság nagy részét kitelepítették, 15 lakosa életét vesztette, a határ egy részét aláaknázták, a Dargói-szorosért vívott csata során tüzérséggel lőtték a falut. Mezőgazdasági szövetkezetét 1957-ben alapították, az 1980-as években Magyarbődével egyesítették. 1970-ben 958, 1980-ban 852, 1991-ben 698 lakosa volt. A község zászlaját és címerét 2003-ban fogadták el. 2001-ben 801, 2011-ben 832, 2017-ben pedig 884 lakosa volt.

A községben szlovák tannyelvű alapiskola és óvoda található. A eredetileg román stílusban, a 13. század második felében épült, majd a 14. században gótikus stílusban átépített református temploma értékes falfestményeivel országos jelentőségű műemlék. Az 1954-ben rossz állapota miatt bezárt templomot 1970-76-ban restaurálták. A 18. században épült barokk stílusú Forgách kastély a 20. század folyamán elpusztult. Jézus szívének tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1923-ban, evangélikus temploma pedig 1929-ben épült. A községben a népi építészet számos szép példája fennmaradt. A Vár-hegyen 12-13. századi földvár maradványait tárták fel.