Nagyszalánc

Nagyszalánc a Szalánci-hegység középső részén, a Gálszécsi-hegyalja nyugati részét képező kis medence peremén, 343 méteres (határa 202-730 méteres) tengerszint feletti magasságban fekszik, a Várhegy (Hradisko, 708 m) délkeleti lábánál, a Baradla-patak (Bradlá) mentén, Kassától 25 km-re délkeletre, Hernádzsadánytól 17 km-re északnyugatra, Tőketerebestől 26 km-re nyugatra, Gálszécstől pedig 19 km-re délnyugatra. A 480 m magas szalánci várhegy déli és keleti lábánál elterülő település főutcája (mely egyben az 552-es út nagyszalánci szakaszát képezi) folyamatosan emelkedik nyugat felé. Belterülete 290-400 méteres tengerszint feletti magasságban terül el, a község központjától 1 km-re északkeletre található a vasútállomás és a mellette kialakult Jabloňový rad településrész. Külterületi lakott helye nincs, a 1,5 km-re délkeletre fekvő egykori Kövespuszta, illetve a Szaláncújváros határánál fekvő Miklóspuszta a 20. század első felében elpusztultak, mára nyomuk sem maradt. Határának északnyugati részét a Várhegy vulkáni hegycsoportjának keleti és déli oldala, déli részét pedig a Milic-hegycsoporthoz tartozó Kőszál-hegy (Brádlo, 840 m) északkeleti lejtői (Medvedí vrch – 563 m, Csatorna /Čatorňa/ – 487 m, Baňa – 391 m) foglalják el. Keleti részét a Gálszécsi-hegyaljához tartozó, 2-300 méteres magasságban fekvő dombvidék foglalja el, melyet a Baradla- és a Csepegő-patakok (Slančický potok) szelnek át. Legmagasabb pontja a Várhegy gerincén, Abaújrákos határánál magasodó Kradová (730 m). 2010-ben területének 43,9 %-át erdő (899 ha, főleg bükkösök és tölgyesek), 23,8 %-át szántóföld (486 ha), 20,7 %-át rét és legelő (424 ha), 6,1 %-át pedig beépített terület (124 ha) foglalta el. Nagyszaláncon áthalad a Kassát Nagykapossal (59 km) összekötő 552-es út, mely a településtől nyugatra, a Fedor-réten lévő 444 méteres magasságban fekvő átjárón keresztül vezet át a Szalánci-hegység nyugati oldalára. A Fedor-réten veszi kezdetét az a 18 km hosszan kanyargó (kerékpárral is járható) erdészeti út is, mely Eszkáros és Szalánchuta határán keresztül Kalsára vezet. A 3371-es út Újszállás (3,5 km) és Szalánchuta (5,5 km), a 3372-es út pedig Kisszalánc (4 km) felé teremt összeköttetést. Nagyszalánc határán keresztülhalad a Kassa-Tiszacsernyő vasúti fővonal (vasútállomás). Nyugatról Abaújrákos, délről Eszkáros, Szalánchuta és Újszállás, délkeletről Kalsa, keletről Szaláncújváros, északkeletről Kisszalánc, északról pedig Regeteruszka községekkel határos. Északkeleti határának nagy részét a Csepegő-patak képezi.

A Kassai kerülethez és a Kassa-környéki járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Abaúj-Torna vármegye Füzéri járásához tartozott. A csehszlovák közigazgatásban 1960-ig a Kassai, 1960-1968 között a Tőketerebesi, majd 1968-tól a Kassa-vidéki járáshoz tartozott. 1939-1945 között a Szlovák Államhoz csatolták (Sáros-Zemplén megye, Tőketerebesi járás). 1989-1990 között hozzá tartozott Kisszalánc. Területe az elmúlt száz évben csak kis mértékben változott (1910: 20,52 km², 1921, 2011: 20,46 km²).

Nagyszalánc népessége 2011-ben 1382 fő volt, melynek 85,4 %-a volt szlovák és 0,8 %-a (11 fő) magyar nemzetiségű, csaknem egytizede (9,2 %) viszont nem nyilatkozott nemzetiségi hovatartozásáról. A lakosság csaknem egyharmada (2013-ban 31,3 %) a roma etnikumhoz tartozik. A 20. század első feléig magyar többségű község magyar lakossága a század második felében nagyrészt asszimilálódott, ma szórványt alkot. 1920 előtt a lakosság túlnyomó többsége (1880-ban 80,8 %, 1900-ban 94,3 %, 1910-ben 81,0 %) magyar anyanyelvű volt, az 1921-es csehszlovák népszámlálás során még relatív magyar többséget (a lakosság 44,8 %-a magyar és 42,1 %-a szlovák nemzetiségű) mutatott ki, de 1930-ban már csak a lakosság egynegyede (24,1 %) vallotta magyarnak magát. A nagyszalánci magyar lakosság csaknem teljes asszimilációja a 20. század második felére tehető. 1991-2011 között a magukat magyarnak vallók aránya 3,0 %-ról 0,8 %-ra (37 főről 11 főre) csökkent, a magyar anyanyelvűek száma 2011-ben csaknem duplája (20 fő – 1,4 %) volt a magyar nemzetiségűekének. Becslések szerint a 2010-es években lakosság mintegy 15 százaléka beszélt még magyarul. A 20. század első feléig a lakosság többsége református vallású volt (1880-ban 54,3 %, 1921-ben 45,5 %), 2011-ben lakosságának 60,9 %-a már a római katolikus felekezethez tartozott (1921-ben 40,4 %), a reformátusok aránya 15,2 %-ra, a görög katolikusoké 3,4 %-ra (az 1921-es 7,5 %-ról) csökkent. A lakosság 14 százaléka nem nyilatkozott vallási hovatartozásáról. A holokausztig népes izraelita vallású közösség is élt a községben (1880-ban 50, 1921-ben 53, 1940-ben 58 fő). Nagyszalánc lakosságszáma jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évszázad során: 1910-1930 között több, mint kétharmadával, 856 főről 1466 főre nőtt népessége, 1930-1940 között azonban már 12,1 százalékos fogyás figyelhető meg (1466 főről 1288 főre). Az államszocializmus utolsó két évtizedében a község népességének egyhatodát elveszítette (1970-1991 között népessége 1503 főről 1246 főre csökkent), azonban a rendszerváltás után először lassú, majd 2001 után egyre gyorsuló ütemben ismét nő a lakosság száma (18,7 százalékos gyarapodás 1991-2017 között). Nagyszalánc népsűrűsége (2011-ben 72,3 fő/km²) csak kevéssel marad el a járási átlagtól.

Szalánc várát a 13. század első felében építtette az Aba-nemzetség, első írásos említését 1230-ból „Castrum Salis” névalakban találjuk. Stratégiai jelentőségű átjáróhely és sóraktár védelmére épült, utóbbiból ered neve is. A Szalánc név szláv eredetű, a sós vizű forrás jelentésű „slanac” szóból származtatják. 1270-ben „Zelench” néven említik, ekkor V. István Reinhold mesternek adományozta. 1281-ben IV. László király foglalta vissza Finta nádortól, majd 1299-ben a Szalánczi család kapta meg. A 14. században a Drugeth és a Losonczy családok birtokában volt. A vár alatti községet 1397-ben Szaláncalja („Zalanczalja”) néven említik, de már 1303-ban létezett. Nagyszalánc („Nagysalanch”) néven 1427-ben említik először. 1440-ben Giskra huszitái lerombolták a várat, de 1490 körül Losonczy László újjáépíttette. 1601-ben került a vár a Forgách család birtokába, az övéké is maradt egészen a 20. századig. Nagyszalánc lakossága a 16-17. században református hitre tért, református egyházáról a legrégebbi adat 1653-ból maradt fent. 1644-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hadai itt arattak győzelmet a császáriakon, egyben a várat is felgyújtották. 1678-ban Thököly Imre csapatai szállták meg a várat, melyet a császáriak visszafoglalása után (1679-ben) végleg leromboltak. 1697-ben a kuruc felkelők szenvedtek vereséget a császáriaktól a Nagyszalánc közelében vívott csatában. A 18. század elején a nagy pestisjárvány (1709-11) után csaknem elnéptelenedett, 1715-ben 3 portája adózott. Református iskolájáról a legrégebbi adat 1760-ból való. A 18. század második felében jött létre a község határában Miklóspuszta, melyet a 19. században Kövespuszta követett. 1815-ben Forgách József felújíttatta a vár tornyát és abban helyezte el családi képgyűjteményét. 1828-ban 77 háza és 546 lakosa volt. Lakói földművelésből, fakitermelésből, ács- és takácsmunkákból, valamint fafeldolgozásból (pl. dongakészítés) éltek. 1831-ben Nagyszalánc a nagy jobbágyfelkelés („koleralázadás”) egyik központja volt. 1851-ben az akkor 411 lakosú községnek még 60,8 százaléka református vallású volt, arányuk 1880-ra 54,3 %-ra, 1921-re 45,5 %-ra esett vissza. 1873-ban megnyitották a Kassa-Legenyemihályi vasútvonalat, melynek egyik állomása Nagyszalánc lett (a vasút építésekor, 1870-ben a katonaságot vezényelték ki a tüntető munkások ellen). A vasút megnyitása után hamarosan fűrésztelep és parkettagyár létesült Nagyszaláncon. 1880-ban 1024 lakosa volt, 1890-ig a kivándorlás következtében népessége 866-ra esett vissza. 1890-ben 125 ház állt a községben, mely ekkor körjegyzőségi székhely volt posta- és távíróhivatallal (előbbi 1868-ban létesült), határában a MÁV kőbányát működtetett, a Tereblya-patakon pedig vízimalom működött. A Várhegyen a Forgách nagybirtok részét képező 3000 hektáros körülkerített vadaskertet létesítettek a 19. század végén. 1900-ban 892, 1910-ben 856 lakosa volt, túlnyomó többségük magyar anyanyelvű volt. 1920-ig Abaúj-Torna vármegye Hernádzsadány székhelyű Füzéri járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1921-ben 1119, 1930-ban 1466 lakosa volt. 1923-ban szlovák tanítási nyelvű „nemzeti iskola” létesült, de a magyar nyelvű református iskola 1944-ig tovább működhetett. A villamos áramot 1929-ben vezették be a községbe. 1938. novemberében az első bécsi döntés az új csehszlovák-magyar határt Nagyszalánc és Abaújrákos, illetve Regeteruszka között vonta meg, ezzel a község Csehszlovákiánál maradt. A helyi magyar lakosság tiltakozása (a határmegvonással elvágták a község Kassa felé irányuló kapcsolatait) 1938. december 19-ún súlyos magyar-csehszlovák határincidensbe torkollott, melyben hárman életüket vesztették. Nagyszalánc egészen 1945-ig határközség maradt, Eszkárossal, Abaújrákossal és Regeteruszkával közös határa államhatárt alkotott, az Abaújrákos és Nagyszalánc közötti úton pedig határállomást állítottak fel. 1939. márciusától 1945. januárjáig a fasiszta szlovák bábállamhoz tartozott. 1940-ben 245 háza és 1288 lakosa volt. Zsidónak nyilvánított lakosait 1943-ban koncentrációs táborba hurcolták. 1944. december 1-jétől a község másfél hónapra frontvonalba került és súlyos károkat szenvedett (ekkor rongálódott meg a vár donjonja is, ahol korábban a Forgách-képtár működött). A polgári lakosságot december 5-én kitelepítették, Nagyszalánc súlyos harcok után szabadult fel 1945. január 18-án. A második világháború után a magyar nyelvű oktatás megszüntetésével a nagyszalánci magyarság asszimilációja felgyorsult. 1947-ben a Forgách-kastélyt akkori tulajdonosa, az erdőgazdaság lebontotta. Mezőgazdasági szövetkezetét (JRD) 1949-ben alapították. 1970-ben 1503, 1980-ban 1377, 1991-ben pedig 1246 lakosa volt. 1989-ben Kisszaláncot közigazgatásilag Nagyszalánchoz csatolták, de a következő évben újra önálló községgé alakult. A község címerét és zászlaját 2003-ban fogadták el, előbbi rajzának alapját a 19. század első feléből fennmaradt régi pecsét képezi. 2001-ben 1283, 2011-ben 1382, 2017-ben pedig 1479 lakosa volt. A szalánci vár restaurálása 2012-ben vette kezdetét.

A községben teljes szervezettségű szlovák tannyelvű alapiskola és óvoda működik. A Nagyszalánc fölé 140 méterrel magasodó (1933 óta természetvédelmi területnek számító) várhegyen találhatóak Szalánc középkori várának romjai (donjon, bástya- és falmaradványok). Szent István király tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1754-ben épült, 1854-ben és 1887-ben is átépítették, új tornyát 1901-ben építették hozzá. Református temploma 1784-ben épült, tornyát 1820-22-ben építették hozzá. A 19. század közepén neoklasszicista stílusban épült, 8,5 hektáros parkkal körülvett Forgách-kastély 1947-ben elpusztult, a régi uradalmi épületek közül egy magtár maradt csak meg. A községben helytörténeti múzeum is található. Nagyszaláncon fűrésztelep működik, a község határában, a Paphegyen (Hroznová hora) andezitbányászat folyik. Nagyszalánc, Szaláncújváros és Kalsa határánál mezőgazdasági repülőtér található. Nagyszaláncon keresztülhalad a Szalánci-hegységen észak-déli irányban végigvezető piros jelzésű túraútvonal.