Jelsőc

A község a Losonci-medence legnyugatibb részén, a Jelsőci-dombság déli oldalán, a Jelsőci-patak (Máskova-patak) mentén fekszik. Határa dombos, mintegy egyharmadrészt erdővel borított terület. Jelsőc zsákfalu, egyetlen közúton közelíthető meg Vilke (2,5 km) felől, Losonc felé erdőgazdasági út teremt összeköttetést. Délről Vilke, keletről Panyidaróc, északról Gács községekkel határos.

A Besztercebányai kerülethez és a Losonci járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Nógrád vármegye Losonci járásához tartozott, Csehszlovákiához csatolása után pedig végig a (változó területű) Losonci járáshoz. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Losonci járás). A község területe (8,13 km²) 1949 után 30,5 %-al gyarapodott (6,23 km²-ről), amikor a korábban Gácshoz tartozó Jenkepusztát (Solisko) Jelsőchöz csatolták.

Jelsőc a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. 1910-ben 472, 1921-ben 420, 1938-ban pedig 490, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt (1930-ban a szlovákok aránya 6 % volt). A 20. század folyamán folyamatos népességvesztésen ment keresztül, 1910-38 között népességének 17,4 %-át, 1938-1991 között 45,6 %-át elveszítette, a század második felében szlovák többségűvé vált. A folyamat a rendszerváltás után megfordult, elsősorban a községben letelepült roma lakosság (2013-ban a lakosság 41,8 %-a) magasabb természetes szaporodása révén. 1991-2011 között 46,2 %-al nőtt a lakosságszám (212 főről 310-re), a magyar nemzetiségűek aránya 42,9 %-ról 10 %-ra csökkent, a szlovákoké ugyanakkor 54,7 %-ról 85,5 %-ra nőtt. A lakosság túlnyomó többsége (79,4 %) római katolikus vallású.

1573-ban "Jelsewcz, Jelsoch" néven említik először, Somoskő várának uradalmához tartozott. Neve a szláv jelša (= égerfa) főnévből származik. A 17. századtól a gácsi uradalom része. 1548-ban a Losonczy család birtoka, utánuk 1598-ban Forgách Zsigmond szerezte meg. 1715-ben és 1720-ban 12 adózó családja volt, közülük 10 magyar és 2 német. 1784-ben 37 házában 316 lakos élt. 1828-ban 37 jobbágy és 16 zsellércsalád élt itt, 421 lakosa volt. 1831-ben és 1873-ban kolerajárvány pusztított. Római katolikus népiskoláját a 19. század elején alapították. A szalmatetős épület 1874-ben egy tűzvészben leégett, ezért újatt kellett építeni. A trianoni békeszerződésig Nógrád vármegye Losonci járásához tartozott.

A községben sem alapiskola, sem óvoda nem található. Magyarok Nagyasszonyának szentelt, 1907-ben szecessziós stílusban épült, ma romos állapotban van.