Horvátjárfalu

Horvátjárfalu a Kisalföld nyugati peremén, a Lajtazug (Fenyér) kistájon, 135 méteres tengerszint feletti magasságban, a szlovák-osztrák államhatár és a Duna jobb partjának közelében fekszik, Pozsony központjától 11 km-re délre, Mosonmagyaróvártól 26 km-re északnyugatra, Hainburgtól 18 km-re délkeletre. Határa sík, nagyrészt mezőgazdaságilag művelt terület, 2010-ben területének 67,4 %-át (1438 ha) szántó, 4,5 %-át (97 ha) erdő, 5,4 %-át (115 ha) pedig vízfelület foglalta el. Külterületi lakott helye nincs, erdeit a Duna árterében és a településtől északnyugatra (Fácánkert) találjuk. Délkeletről Oroszvár, keletről Pozsonypüspöki, északról Pozsonyligetfalu, nyugatról pedig Köpcsény és Lajtakörtvélyes határolja. Katasztere, annak legdélebbi pontjánál egy ponton Németjárfaluéval érintkezik. Keleti határát a Duna alkotja, nyugati határa egyben államhatárt képez Szlovákia és Ausztria között. Északi és keleti határa 1920-47 között Magyarország és Csehszlovákia határát alkotta. Területén áthalad a Pozsonyt a szlovák-magyar határral összekötő D2-es autópálya, melyhez itt csatlakozik az ausztriai Királyhida felől érkező A6-os autópálya. Mellékutak kötik össze Oroszvárral (2,5 km) és Köpcsénnyel (4 km).

1972-ig önálló község, azóta Pozsony városrésze a Pozsony-V. járás részeként. 1947-ig kisközségként Moson vármegye (1923-tól Győr, Moson és Pozsony egyesített vármegye) Rajkai járásához tartozott. Trianon után Magyarország része maradt, de területe megváltozott; az új csehszlovák-magyar határt a Duna főmedre alkotta, a folyó bal partjára eső határrészét Csehszlovákiához csatolták (ma Pozsonypüspökihez tartozik), ugyanakkor az Ausztriához csatolt Köpcsény határának egy része Horvátjárfaluhoz került. Határának egy kis részét Pozsonyligetfaluhoz csatolták. Területe így 16,65 km²-ről 21,34 km²-re nőtt. 1947-ben a pozsonyi hídfő részeként a párizsi békeszerződés Csehszlovákiához csatolta. A csehszlovák közigazgatásban 1972-ig a Pozsony-környéki járáshoz tartozott.

2011-ben 1438 lakosa volt, melynek 70,7 %-a volt szlovák, 15,3 %-a horvát, 8,5 %-a pedig magyar nemzetiségű. A 16. század óta főként horvátok lakta községben 1910-ben a lakosság négyötöde volt horvát, egyhatoda pedig német nemzetiségű. 1946-ban német lakosságát kitelepítették, ezzel megnőtt a magyarok aránya (1930-ban 21,5 %, 1961-ben 25,7 %). 1961-ben még a lakosság többségét horvátok alkották. Az ezredforduló után a település népessége gyors növekedésnek indult a városból ideköltözők révén, 2001-2011 között egyötödével (1199 főről 1438-ra), az 2011-2016 közötti fél évtized alatt pedig már csaknem másfélszeresére (1438 főről 2100-ra) nőtt a lakosságszám. Ezzel párhuzamosan a horvát (1991-2011 között 28,9 %-ról 15,3 %-ra) és a magyar (17,4 %-ról 8,5 %-ra) nemzetiségű lakosság arányának folyamatos csökkenése figyelhető meg. 2011-ben Horvátjárfalu lakosságának 72,2 %-a (1880-ban még 98,5 %) római katolikus vallású volt.

A község első írásos említése 1208-ból származik, ekkor a lébényi bencés apátság birtoka volt. A középkorban a település a személynévi eredetű Bán nevet viselte, 1235-ben Villa Baan, 1308-ban Ban, 1315-ben pedig Bayn formában említik. A 13. század második felében Konrád magiszter, a 14. század kezdetén pedig az oroszvári István tulajdonában volt. 1424-ben tűnt fel elsőként az írásos forrásokban a német Jerendorf névváltozat. Bán az 1409-1410-es pestisjárványban, majd a 15. század második felében a Hunyadi Mátyás és III. Frigyes közti harcok során elpusztult. A 16. század elején a törökök elől menekülő horvátok telepedtek le itt, az új település 1522-ben már „Horwathfalu” néven szerepelt. A 17. századtól kezdve az Esterházy család birtoka volt. A 18. században német és magyar lakosság telepedett le a faluban, de horvát többségét a 20. század második feléig megőrizte. Az 1920-ban Horvátjárfaluhoz csatolt egykori köpcsényi határrészen egy középkori várkastély helyén Esterházy Pál barokk kastélyt, geometrikus rendszerű parkot (fácánost) és majorságot hozott létre a 18. században. A 19. században lakói mezőgazdasággal, lótenyésztéssel, fuvarozással és méhészkedéssel foglalkoztak. 1891-ben megépült a Pozsonyt Hegyeshalommal összekötő vasútvonal (megállóhelyét 1960 után megszüntették). Az első világháború során 25, a második világháborúban pedig 26 lakosa vesztette életét. 1920-ban a trianoni határok megvonásakor a község Magyarországon maradt, de határközséggé vált, határátkelőhellyel Csehszlovákia (Pozsonyligetfalu) és Ausztria (Köpcsény) felé. 1945. április 3-án a kivonuló német csapatok felrobbantották templomát. 1946-ben német lakosságát kitelepítették. 1947. október 15-én Dunacsúnnal és Oroszvárral együtt a párizsi béke (1947. február 10.) rendelkezései alapján Csehszlovákiához csatolták. 1949-én kialakították a szigorúan őrzött határsávot, ennek eredményeként 1951-ben az egykori Fácánkertmajor elnéptelenedett. 1972. január 1-jén Pozsonyhoz csatolták. Új iskoláját 1975-81 között a „Z akció” keretében építették. A rendszerváltás után újra megnyitották a második világháború után megszüntetett határátkelőjét Ausztria felé. 1987-ben megépült a Pozsonyt a magyar határral összekötő autópályaszakasz, 2004-2007 között pedig a Királyhida-Horvátjárfalu közötti A6-os autópálya. Az ezredforduló után a rohamos betelepülés révén megnőtt a lakosságszám, a belterülethez északról csatlakozó új családi házas lakóövezet jött létre.

A településen szlovák tannyelvű alapiskola és óvoda található. A Duna horvátjárfalui holtága kedvelt horgászparadicsom. Szent Miklósnak szentelt római katolikus temploma 1760-ban épült későbarokk stílusban. A templom értékes műemléke Szűz Mária 15. századi szobra. Az egykori köpcsényi Fácánkert 2001 óta 78 hektáron természetvédelmi terület, a 18. századi kastélyból és majorságból csak egy barokk stílusú kőhíd maradt fent.