Garamlök

A község a Garammenti-hátság dombvidékének keleti oldalán, az Első Sári-patak (Vrbovec) mentén, Lévától 13 km-re nyugatra, Nagysuránytól 27 km-re keletre, a Kálnát Nagysuránnyal összekötő 580-as út és a Nagysurány-Léva vasútvonal (megállóhely) mentén. Mellékutak kötik össze Nagygyőröddel (3 km) és Énnyel (3 km). Területének túlnyomó része ma mezőgazdaságilag művelt terület, a 19. század derekán a falut még minden oldalról erdők vették körül (Kecskés-erdő, Löki-erdők, Magyaros), melyeket mára kiirtottak. Északról Nagygyőröd, nyugatról Ény, délnyugatról Felsőpél, délkeletről Bajka, keletről pedig Kálna községekkel határos.

A Nyitrai kerülethez és a Lévai járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Bars vármegye Lévai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolása után végig a (változó területű) Lévai járáshoz. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Bars-Hont k.e.e. vármegye, Lévai járás). Területe (17,20 km²) az elmúlt száz év során nem változott.

A község a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. 1910-ben 1166, 1921-ben 1201, 1939-ben pedig 1325, túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakója volt (1930-ban a szlovák nemzetiségűek a lakosság egyötödét alkották). Az 1945 utáni kitelepítés (mely a magyar lakosság egynegyedét sújtotta), a reszlovakizácíó (a magyar lakosság 57,2 %-a), valamint a tömeges betelepítés (229 fő) alapvetően megváltoztatta a község etnikai arculatát. 1961-re a magyar nemzetiségűek már csak a lakosság egyharmadát, 1991-ben 24,4 %-át alkották, mely 2011-re felére csökkent (12,8 %). 2011-ben a lakosság (1022 fő) 83,3 %-a szlovák nemzetiségűnek vallotta magát, a roma etnikumhoz a lakosság 22,8 %-a tartozott. A lakosság többsége (62,6 %) római katolikus vallású, az evangélikusok aránya 9,2 %, az egykor a lakosság többségét (1921-ben 49,8 %) alkotó reforrmátusoké mindössze 6,4 %.

A községet 1286-ban Luk néven említik először. 1388-tól birtokosai már a lévai vár mindenkori urai, minthogy a lévai uradalmak tartozéka. A 18. században az Eszterházyak birtokában találjuk, majd a Schöeller-család tulajdonába megy át. A hagyomány azt tartja, hogy valamikor a község határában állott a vörös barátok klastroma. 1601-ben 44 ház állt a községben. 1828-ban 89 házában 589 lakos élt, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak. A 19. század végén szeszgyár létesült itt, híres volt uradalmi tehenészete és a 18. század végén lótenyésztése is. Az 1904-es tűzvészben 104 háza porrá égett. A trianoni békeszerződésig Bars vármegye Lévai járásához tartozott, majd Csehszlovákia része lett, de 1938 és 1945 között ismét Magyarországhoz csatolták. Magyar lakosságának jelentős részét 1947-ben kitelepítették, helyükre magyarországi és szlovákiai szlovákok érkeztek.

A községben szlovák alapiskola és óvoda működik. Református temploma 1783-ban, Mindenszenteknek szentelt katolikus temploma a 18. században épült klasszicista stílusban.