Deménd
A község az Ipolymenti-hátság dombvidékén, a Búr-patak mentén fekszik, Lévától 20 km-re délkeletre, Sárótól 14 km-re keletre, Ipolyságtól 16 km-re északnyugatra. Fontos forgalmi csomópont, áthalad rajta a 75-ös országps főút Érsekújvár és Losonc közti szakasza, valamint a Lévát Párkánnyal összekötő 564-es út. Határa dombos, túlnyomórészt mezőgazdaságilag művelt terület, területének mintegy egyötödét erdő borítja. Nyugatról Kétfegyvernek és Hontfüzesgyarmat, északról Szántó, keletről Felsőszemeréd és Alsószemeréd, délről pedig Százd községekkel határos. Északi és déli határának egy részét a Búr-patak alkotja.
A Nyitrai kerülethez és a Lévai járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Ipolysági járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1949 között a Korponai járáshoz, 1949-1960 között az Ipolysági járáshoz tartozott, majd annak megszüntetése után 1960-ban a Lévai járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Bars-Hont k.e.e. vármegye, Ipolysági járás). Területe (21,92 km²) az elmúlt száz év során csak minimális mértékben változott (1 hektáros csökkenés 1921-hez képest).
Deménd a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. A 18. század végén még nagyrészt szlovák lakossága a 20. század elejére csaknem teljesen magyarrá vált. 1910-ben 724, 1921-ben 854, 1938-ban pedig 1221, többségében magyar nemzetiségű lakosa volt, a szlovákok aránya 1921-ben 27,4 % volt, 1930-ra 38,5 %-ra nőtt. 1945 után magyar lakossága reszlovakizált, 106 belső telepes és 23 romániai reemigráns költözött a községbe, ennek eredményeként 1961-re szlovák többségűvé vált, a magyar nemzetiségűek aránya 42,4 %-ra esett. 1991-2011 között a magyar nemzetiségűek aránya az asszimiláció eredményeként 38,7 %-ról 26,8 %-ra csökkent, a község összlakossága kismértékben (3,2 %-al) csökkent. A lakosság 3,2 %-a a roma etnikumhoz tartozik. A lakosság túlnyomó többsége (83,9 %) római katolikus vallású.
1291-ben Damian alakban említik először - ekkor földesura az olasz származású Deméndi-család, mely a községet vitézi tetteiért kapta adományként Nagy Lajos királytól. Plébániája már 1387-ben ismert volt. A 18. században herceg Grassalkovichot és az Agáts-családot találjuk a község birtokában. Grassalkovich templomot is építtetett a lakosság számára. 1715-ben a faluban 4 kúria és 29 háztartás volt. 1720-ban 43 háztartást számláltak. 1828-ban 124 házban 718 lakos élt. Lakói földműveléssel, szőlészettel, borászattal foglalkoztak. A 19. század első felében a Paczolay-, a Boross-, a Simonyi-, a Benyovszky- és a Palugyay-családok a helység legjelentősebb birtokosai, majd a Szabadhegyi-, a Jancsó-, és Toldy-család. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Ipolysági járásához tartozott. 1945 után szlovák többségűvé vált, a magyar oktatás a 20. század végén szűnt meg. A községhez tartozik Hébecpuszta, mely a középkorban falu volt, mely a 13. század végén már fennállott.
A mezőgazdasági jellegű községben szlovák alapiskola és óvoda működik. Szent Mihály arkangyalnak szentelt római katolikus temploma a 14. században épült eredetileg gótikus stílusban, a 18. században barokkosították. Számos 18. századi kúria (Baross-, Majthényi-, Sánthy-, Benyovszky-kúriák) maradt fenn a községben. Hébecpuszta Szent Ilonának szentelt temploma 13. századi eredetű, híres búcsújáróhely.
