Csataj

A község a Kisalföldön, a Mátyusföld nyugati peremén, a Vízköz és a Nagyszombati-hátság kistájak találkozásánal, a Vistuki-patak partján fekszik, Szenctől 10 km-re északkeletre, Diószegtől 15 km-re északnyugatra, Modortól 18 km-re délkeletre. Áthalad rajta az Erzsébetkápolnát (3 km) Magyargurabbal (3 km) összekötő út. Területét érinti a Pozsonyt Zsolnával összekötő D1-es autópálya. Mellékutak kötik össze Pozsonysárfővel (5 km), valamint Pozsonyboldogfán (5,5 km) keresztül Szenccel. Nyugatról Igrám, északról Cífer, északkeletről Vedrődújfalu, keletről Magyargurab, délről Pozsonyboldogfa és Réte községekkel határos. Déli határát a Zichy-patak alkotja.

A község a Pozsonyi kerülethez és a Szenci járáshoz tartozik. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Szenci járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolása után 1949-ig a Modori járáshoz, 1949-1960 között a Szenci járáshoz, 1960-1996 között pedig a Pozsony-környéki járáshoz tartozott. 1938-1945 között a Szlovák Államhoz tartozott (Pozsony megye, Modori járás). Déli határa 1938-1945 között államhatárt alkotott Szlovákia és Magyarország között. Területe (12,87 km²) az elmúlt száz év során nem változott.

Csataj lakossága 1921 óta csaknem teljesen szlovák nemzetiségűekből áll, bár az 1910-es népszámláláskor a lakosság 14,2 %-a (142 fő) még magyar nemzetiségűnek vallotta magát, 1921-ben azonban már csak 9 fő. 1921-ben 1010, 1991-ben 919 lakosa volt, az 1991-2011 közötti időszakban lakosságszáma 18,1%-al növekedett (1081-re). A második világháború előtt a község lakosságának többsége még evangélikus vallású volt (1921-ben 60,0 %), már azonban a római katolikusok kerültek többségbe (1921-ben 37,5 %, 2011-ben 62,8 %), az evangélikusok aránya 21,9 %-ra csökkent.

A község területén a régészeti leletek tanúsága szerint már kőkorszaktól fogva éltek emberek, de előkerültek itt a bronzkorból, a vaskorból (kelta) és az Avar Kaganátus időszakból származó leletek is. A települést 1244-ben Chatey néven említik először. 1296-ban II. András király a Bugár-családnak adja. Plébániáját 1397-ben alapították és valószínűleg első temploma is ekkor épült. A 14. században német telepesek érkeztek a községbe, mely a 18. századig a pozsonyi, a szomolányi, a bazini és a szentgyörgyi uradalom része volt. 1533-tól Serédi Gáspár birtoka, majd a 17. században Illésházy István, majd az Apponyiak a birtokosai. Iskolája 1617-ben létesült. A 18. századtól a királyfai uradalom része, birtokosa a Pálffy család lett. Ekkor a szlovákok betelepülésével kezdetét vette a település elszlovákosodása. Lakói főként mezőgazdasággal foglalkoztak. 1892-ben nagy tűzvész pusztított a faluban. A huszadik század elején még szőlőtermesztése is volt, de ez mára megszűnt. 1920-tól Csehszlovákiához, 1938-1945 között a Szlovák Államhoz tartozott.

A mezőgazdasági jellegű községben szlovák iskola és óvoda működik. Szent Margit tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1775-ben épült barokk stílusban, 1820 és 1830 között klasszicista stílusban alakították át.