Aranyida

Aranyida a Kassai-hegyvidéken (Szomolnok-Kassai-hegycsoport), az Ida felső folyásánál, a Kojsói-havasok (Kojšovská hola vagy Hólya, 1246 m) déli és a Kobylia hora (882 m) északi lábánál, 670 méteres (határa 508-1215 méteres) tengerszint feletti magasságban fekszik, Kassától 23 km-re északnyugatra, a Kassa-környéki járás legmagasabban fekvő községe. A község több településrészből áll, melyek az Ida és mellékpatakjainak völgyében behálózzák a határ nagy részét, magas az állandóan nem lakott hétvégi házak száma. A községközpontot a katolikus templommal és a községi hivatal épületével az Ida völgye fölé 70 méterrel magasodó domboldalon található Szkalka (Valal) településrész alkotja. Tőle 1,5 km-re délnyugatra, az Ida völgyében fekszik Koncuveské, a völgyben lefelé, további 1,5 km-re délkeletre pedig Réka (Rieka) településrész. Koncuveskétől 2 km-re északnyugatra, a völgy felső részén található Hutnatelep (Hutná) a község sítelepével, Rékától 1 km-re északra, a Rovienka völgyében pedig Čarne üdülőtelepet (a Kelet-szlovákiai Vasmű vasmű korábbi szanatóriumát) találjuk. Aranyida, mint szórványokból álló modern kori bányásztelepülés, településföldrajzi szempontból igazi kuriózumnak számít. 2010-ben területének 88,5 százalékát (1493 ha) erdő, 5,8 %-át (97 ha) rét és legelő, 2,1 %-át (36 ha) pedig beépített terület foglalta el, a szántóföldek aránya alig 1,4 % (24 ha) volt. Aranyidát Hilyó (10 km) érintésével az Alsótőkésnél (14 km) elágazó 3319-es út köti össze Kassával. A Rékamalomnál elágazó 3358-as út Rudnok (10 km) felé teremt összeköttetést. A községet az Erika-menedékház (7 km) érintésével burkolt erdészeti út köti össze a Gölnic-völggyel (Gölnicbánya-Perlová dolina, 22 km). A község délnyugatról Jászómindszent, délről Rudnok, keletről Hilyó, északkeletről Apátka és (rövid szakaszon) Felsőtőkés, északról pedig Kojsó és Gölnicbánya kataszterével határos. Délnyugati és déli határát az Ida-patak és a Réka-patak (Rieka) képezi, északi határa a Kassai-hegység gerincén évszázadokon át megyehatárt alkotott Abaúj és Szepes vármegyék között.

A Kassai kerülethez és a Kassa-környéki járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Abaúj-Torna vármegye Kassai járásához (az 1890-es évekig a Szepsi székhelyű Csereháti járáshoz) tartozott. A csehszlovák közigazgatásban 1960-ig, a járás megszüntetéséig a Szepsi járáshoz tartozott, majd a Kassa-vidéki járáshoz csatolták. 1939-1945 között visszacsatolták Magyaroszághoz (Abaúj-Torna vármegye, Kassai járás). 1950 után határának mintegy egyötödét Apátkához csatolták. 1910-ben területe 21,75 km². 1921-ben 21,58 km², 2011-ben 16,87 km² volt.

Aranyida népessége 2011-ben 383 fő volt, lakosságának 92,2 %-a volt szlovák nemzetiségű, 6,8 %-a pedig nem nyilatkozott nemzetiségéről. Az évszázadok óta szláv (szlovák és ruszin) lakosságú településen 1880-ban a lakosság 17,3 %-a, 1910-ben pedig 3,9 %-a volt német anyanyelvű, a magyar anyanyelvűek aránya 1910-ben 9,8 %, 1921-ben 6,0 % volt. A lakosság túlnyomó többsége (1921-ben 98,0 %, 2011-ben 75,4 %) római katolikus vallású. Az egykori bányaváros népessége 1828-1869 között csaknem duplájára nőtt és 1869-ben érte el maximumát (1407 fő). A bányászat hanyatlásával a lakosságszám csökkenése már a 19. század végén megkezdődött, 1890-1930 között a község népességének 42,4 %-át elveszítette. 1930-1941 között ismét növekedésnek indult a lakosság száma, ekkor több mint egyharmadával (694 főről 948 főre) gyarapodott Aranyida lakossága, 1950-re azonban újra 653 főre esett vissza. Az 1950-es évek átmeneti növekedése után 1961-2001 között folyamatos fogyás figyelhető meg, melynek során a község népességének felét elveszítette (a lakosság száma 713 főről 344 főre csökkent). 2001-2017 között a szuburbanizáció megindulásával ez a folyamat megfordult és 16 év alatt 15,1 %-os gyarapodás figyelhető meg, 2017-re a község népesség 396 főre nőtt. 2011-ben a község lakosságának 44,9 %-a (172 fő) élt Szkalka (Valal), 37,1 %-a (142 fő) Réka (Rieka) és 18,0 %-a (69 fő) Koncuveské településrészeken. Népsűrűsége (2011-ben 22,7 fő/km²) alacsony, a járási átlag kevesebb, mint egyharmada, de a településszerkezet szétszórtsága és az üdülőházak magas száma miatt (a nyaralótulajdonosok száma csaknem ötszöröse az állandó lakosokénak) ez kevéssé szembetűnő.

Aranyida bányásztelepülésként jött létre a 14. században Hilyó területén. 1332-ben birtokvita alakult ki a területről Hilyó és Semse birtokosai, Csurka István és Ruzka Izsép között. Aranybányáira 1349-ben Nagy Lajos királytól kapott bányajogot az ekkor Idabánya („Ida Banya”) néven ismert település. 1440-ben I. Ulászló a Perényieknek adományozta, majd 1459-ben egyike lett Kassa város jobbágyfalvainak. Ekkor már mai nevén, „Arany-Yda” névalakban szerepelt. A 15. század második felében Aranyidán bányászott aranyból vertek pénzt Kassán. A középkorban lakosságának nagy részét még németek alkották, a 16-17. századtól azonban már szlovák többségű település. 1553-ban két és fél lakott portája volt. 1612-ben „Gulden-Eidten” német nevén említik. A bányászat 16. századi megszűnése után lakói juhtenyésztéssel és fakitermeléssel foglalkoztak. 1720-ban alig 5 portája volt. 1761. decemberében a kincstár 30 000 forintért megvásárolta Kassa városától Aranyidát és a hozzá tartozó 3275 hold erdőt. 1763-ban már működött a rékai rézkohó (1827-ig), mely a szepességi bányák rézércét dolgozta fel. A kohók telepítése elsősorban a könnyen elérhető fakészletek miatt történt, rézbányászat a községben sosem folyt. 1767-ben alapították új településként Rékát is, ahol felépült a bányaigazgatóság impozáns barokk épülete (ugyanebben az évben telepítették Apátkát, szintén egy rézkohó körül, melynek határa egészen a 20. század közepéig Aranyidához tartozott). 1772-ben 26 jobbágycsalád élt itt, 1780-ban már 602 lakosa volt. 1773-ban vált önálló egyházközséggé (korábban Hilyó filiája volt). A község legrégebbi pecsétje 1784-ből ismert. Az első bányák (Bertalan-, Mátyás József- és Mindszent-tárnák) már a 18. század végén működtek, de a bányászat igazi fellendülése 1807-ben Svaiczer Gábor kutatásaival vette kezdetét. Az újranyitott régi és a feltárt új tárnákban (István-, Bódog-, Háromság-, József-, Ubocsi János-tárna) arany-, ezüst- és antimonércet is bányásztak. 1828-ban a községnek 96 háza és 724 lakosa volt. A 19. században a bányászat rohamos fejlődésével (1807-1891 között 20 új tárnát nyitottak) a lakosság száma megduplázódott és 1869-ben elérte az 1407 főt. 1822-25-ben kezdte meg működését a rékai ezüstkohó, mely az 1918-ig működött és másutt (pl. Telkibányán) bányászott érceket is feldolgozott. Aranyidán 1826-ban kis antimonkohót is létesítettek. A kincstári bányákon kívül önállóan folytatott bányászatot az 1830-as évektől a Katalin-bányatársaság. 1852-ban egy tűzvészben leégett a Mindenszentek tiszteletére szentelt katolikus templom. 1856-ban megnyitották a Ferenc József- és a Délnek lejtő-, 1876-ban az Új- és Erzsébet-, 1891-ben pedig a Tekla- és Peck-teléreket. 1890-ben 11 884 mázsa ezüstércet bányásztak (125 451 forint értékben) Aranyidán és 1668 kg ezüstöt állítottak elő az itteni kohóban. Az érckészletek kimerülése és az ezüst devalvíciója az 1890-es évekre már veszteségessé tette az aranyidai bányászatot. A bányászat hanyatlásával a 19. század végétől a község népessége gyorsan csökkent: 1880-ban 1270, 1900-ban 1044, 1910-ben már csak 878 lakosa volt. 1907-ben a korábban használt Aranyidka helyett az Aranyida hivatalos nevet állapították meg. Réka a 20. század elejéig a népesség-összeírásokban ugyan különálló községként szerepelt, de kataszterileg nem különült el Aranyidától. 1920-ig Abaúj-Torna megye Kassai járásához (1890-ben még a Csereháti járáshoz) tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1921-ben 745, 1930-ban pedig 694 lakosa volt. 1925-ben hosszú hanyatlás után megszűnt az aranyidai bányászat. 1938. novemberében az első bécsi döntés ugyan Csehszlovákiának ítélte, de a lakosság kérésére 1939. márciusában ezt felülvizsgálták és 1939. április 4-étől 1945. januárjáig a községet visszacsatolták Magyarországhoz. Ebben az időszakban határközséggé vált, északi szomszédai (Gölnicbánya, Kojsó, Apátka) már a szlovák bábállamhoz tartoztak. 1939-ben sikertelen kísérletet tettek a bányászat újraindítására. 1943-ban a község nagy része leégett. 1943-44-ben határában tevékenykedett a Petőfi partizánosztag. 1941-ben 948 lakosa volt, 1950-ben már csak 653-an éltek itt. Mezőgazdasági szövetkezetét 1960-ban alapították, három év után azonban egyesítették Hilyóéval. 1961-ben 713, 1970-ben 618, 1980-ban 460, 1991-ben pedig már csak 364 lakosa volt. Az elnéptelenedéssel párhuzamosan (a lakóházak száma 1950-80 között 195-ről 128-ra csökkent) egyre több hétvégi ház és nyaraló létesült és Aranyida lassan üdülőtelepüléssé alakult át. A község címerét és zászlaját 1999-ben fogadták el. 2001-ben érte el népességének minimumát (344 fő), 2011-re 383-ra, 2017-re 396-ra nőtt a község lakosságának száma.

Az üdülőfalu jellegű községben sem alapiskola, sem óvoda nem található. Legfontosabb gazdasági tevékenysége az erdőgazdálkodás és a fakitermelés. A Mindenszentek tiszteletére szentelt római katolikus temploma barokk-klasszicista stílusban épült 1768-ban, 1830-ban és 1853-ban felújították. A község értékes műemléke a bányaigazgatóság Réka településrészen található, barokk stílusú egykori székhelye (1767), mely később fogadóként is üzemelt. A rékai háromszintes kalapácstorony 1823-ban épült, ma kis helytörténeti kiállításnak ad otthont. Egykori bányái közül a Breuner-tárnát 1984-ben műemlékké nyilvánították. 2014-ben emléktáblát állítottak Svaiczer Gábor tiszteletére, a község partizánemlékműve 1950-ben készült. Hutnatelepen telente sífelvonó üzemel. Aranyida történelmi településképét nagyrészt máig megőrizte, természeti szépségekben gazdag környéke kedvelt kirándulóhely (négy turistaútvonal is áthalad rajta, a kék jelzésű a településközpontot Apátkával és a Hólya-heggyel köti össze).