Alsópél

Alsópél a Garammenti-hátság dombvidékének keleti részén, mintegy 180 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Lévától 19 km-re délnyugatra, Verebélytől 19 km-re délkeletre. Határa csaknem teljes egészében mezőgazdaságilag művelt terület, a határának északkeleti részét borító erdőt (Alsó-erdő) a 20. század első felében kiirtották. Szőlőhegye a falutól délnyugatra, a barsbaracskai határszél felé esik, legmagasabb pontja a Bašta-domb (247 m), a falutól északnyugatra. Külterületi lakott helye nincs. Északról Barsbese és Felsőpél, keletről Barsendréd és Bajka, délről Nagysalló, nyugatról pedig Barsbaracska községekkel határos. Mellékutak kötik össze Felsőpéllel (3 km), Barsbaracskával (4,5 km) és Barsendréddel (5 km).

A Nyitrai kerülethez és a Lévai járáshoz tartozó község. 1920-ig Bars vármegye Verebélyi járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolása után is a Verebélyi járás része maradt. 1938-ban a magyar közigazgatásban az ekkor létrehozott Bars és Hont egyesített vármegyéhez és a Lévai járáshoz csatolták. 1945-ben ismét Csehszlovákiához került, 1949-1960 között a Nagysurányi, majd a Lévai járáshoz tartozott. 1910-1921 között területének 2,9 %-át (0,43 km²) Felsőpélhez csatolták, azóta területe csak minimális mértékben változott (1910/1938: 14,00 km², 2011-ben 13,99 km²).

Alsópél a szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő, a 20. század elején még vegyes lakosságú, mára túlnyomórészt szlovák nemzetiségű (2011-ben 82,7 %) község magyar (4,8 %) és roma (6,1 %) kisebbséggel. A lakosság mintegy egytizede a roma etnikumhoz tartozik. A 18. században részben szlovákokkal újratelepített község magyar lakossága nagyrészt asszimilálódott a 20. század folyamán (1921-ben és 1930-ban még a lakosság egyhatoda vallotta magát magyarnak). A 19. és a 20. század fordulóján gyors magyarosodás figyelhető meg a szlovák lakosság körében (1880-ban a lakosság több mint kétharmada, 1910-ben csak egyharmada vallotta magát szlováknak) és 1941-ben is az akkor Magyarországhoz csatolt községben a túlnyomó többség ismét "nemzetiséget váltott" (11,5 %-ra a csökkent a szlovákok aránya). A túlnyomó többség (1921-ben 92 %, 2011-ben 84 %) római katolikus vallású. A község népessége 11 százalékkal csökkent 1991-2011 között (1079 főről 961-re).

1251-ből származik első okiratos említése "Peel" néven, majd 1316-ban "Pel" formában szerepel. A 16. század elején már önálló plébánia, lakói 1550 körül protestáns hitre tértek. 1601-ben egy kis kúria, major és 36 lakóház állt a faluban. A 17. század végétől a Hunyady-család lesz fő birtokosa egészen a 20. századig. 1715-ben említik szőlőhegyét, 1720-ban 31 adózó család élt a településen, plébániáját 1721-ben alapították újjá. Református magyar lakóit a falu katolikus földesura 1733-ban elűzte és katolikus szlovákokat telepített be. A 18. század végén sörfőzde, tehenészet és jelentős szőlőbirtok volt a faluban. 1828-ban 179 háza és 808 lakosa volt. Lakói főként mezőgazdasággal foglalkoztak és a környék nemesi birtokain dolgoztak. A Hunyady-családnak birka- és lótenyészete volt itt a 19. században. A 19. század végén Pintér Károly plébános közreműködésével erősen felgyorsult a szlovák lakosság elmagyarosodása a misézés és az oktatás révén. 1920-ig Bars vármegye Verebélyi járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták (1938-45 között újra Magyarországhoz tartozott).

A mezőgazdasági jellegű községben szlovák tannyelvű alapiskola és óvoda működik. Urunk mennybemenetelének szentelt római katolikus templomát 1720-ban építették barokk stílusban gótikus alapokon. A Hunyady-család klasszicista stílusú kastélya a 19. század közepén épült.