Abafalva
A község a Gömöri-medence délkeleti részén, a Sajó völgyében, a Gömöri teraszok kistájon fekszik, Tornaljától 11 km-re délre a Sajó bal partján, a Bánréve-Tornalja vasútvonal mentén (megállóhely). Csaknem egybeépült a szomszédos Sajószentkirállyal. Határa 155-205 méteres magasságban fekvő, csaknem teljes egészében mezőgazdaságilag művelt terület, erdeje nincs. Keresztülhalad a falun a Rimaszécsen (9 km) át Rimaszombatra (31 km) vezető 571-es út, mely itt csatlakozik a 67-es főút Bánrévét Tornaljával összekötő szakaszához. Határában ágaznak el a Bánréve-Fülek és a Bánréve-Rozsnyó vasútvonalak. Északról Sajószentkirály, nyugatról Hanva, délnyugatról Sajólénártfalva, délkeletről Bánréve, északkeletről Serényfalva községekkel határos. Keleti határa egyben államhatárt alkot Magyarország és Szlovákia között. Nyugati határának egy részét a Sajó alkotja.
A Besztercebányai kerülethez és a Rimaszombati járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Tornaljai járáshoz, majd a Rimaszombati járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Tornaljai járás). 1920-ban a trianoni határ megvonásával területének 28,8 %-át elveszítette (12,10 km²-ről 8,62 km²-re csökkent, ez a terület ma Serényfalvához tartozik). 1921-1938 között további 42 hektárral csökkent területe (8,20 km²), mely azóta változatlan. 1975-1990 között Sajószentkirályhoz tartozott.
A 18. században betelepített, eredetileg szlovák lakossága a 19. századra magyarrá vált. 1910-ben 738, 1921-ben 626, 1938-ban pedig 674, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1945 után magyar lakosságának egy részét kitelepítették Magyarországra, ezzel párhuzamosan (nagyrészt evangélikus vallású) romániai, kárpátaljai és közép-szlovákiai szlovákok települtek a községbe. 1938-1991 között népessége 12,4 %-al csökkent, magyar többségét (2011-ben 67 %, a magyar anyanyelvűek aránya 77,7 %) napjainkig megőrizte, a szlovákok a lakosság 22,8 %-át, a romák 7,8 %-át alkotják, a lakosság mintegy fele (50,5 %) a roma etnikumhoz tartozik. A lakosság többsége (73,4 %, 1921-ben még 93,6 %) római katolikus vallású, az evangélikusok aránya 14,5 %, a reformátusoké 3,7 %.
A hagyomány szerint a Rima, a Gortva és Sajó folyók völgyei által határolt terület első birtokosa a kabarok törzséből származó Hanvai család volt. Az első falu feltehetően a 11. században keletkezett a család birtokán, a tatárjárás során azonban elpusztult. A falu területét Aba nemzetség 1249 és 1251 között szerezte meg. Első írásos említése 1268-ból származik terra Aba filii Serefin néven. A mai települést is a 13. században alapították, mert egy oklevélben említik a Sajó völgyében vezető fontos utat mely Via in villam Abafaluam, tehát Abafalun vezet keresztül. A 14. századra Abafalu a környék egyik legnagyobb településévé fejlődött. 1339-ben az egri káptalan oklevele már Abafalva néven említi. 1379-ben Borsod megyéhez tartozott, 1465-ben már Gömör részeként említik. Luxemburgi Zsigmond 1393. május 1-jén Budán kelt oklevele a településnek vásártartási jogot engedélyez. A 15. század elején Abaffy János birtokában 23 jobbágytelek volt a községben. Az 1440-es években a husziták betörései zaklatták az itt élőket, lakói közül sokan elmenekültek. A 16. században lakói reformátusok lettek. 1588-ban 3 egész, 7 fél jobbágytelek és 4 zsellércsalád volt a faluban. 1599-ben 17 ház állt a településen. A 18. század elején az Újváry család szerzett birtokot itt. 1709-ben pestisjárvány pusztított és kuruc harcok miatt is csökkent a lakosság száma. 1720-ban 9 család élt a faluban, mely éhínséggel küszködött. A források szerint 1728-ra a település lakatlanná lett. 1740 körül az Abaffyak főként katolikus szlovákokkal telepítették újra, de az 1773. évi feljegyzések már főként magyarokat említenek itt 1 jobbágy és 6 zsellércsaláddal. Az 1787-es népszámlálás 52 családot és 304 lakost talált a községben. 1828-ban 66 házában 440 lakos élt. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. 1938 és 1945 között – az I. bécsi döntés következtében – ismét magyar fennhatóság alá került. 1945. január 23-án a község 67 lakosát kényszermunkára a Szovjetunióba hurcolták. A Beneš-dekrétumok alapján 1947. január 22-én 27 családot erőszakkal csehországi kényszermunkára deportáltak, míg másokat Magyarországra költöztettek, helyükre romániai, kárpátaljai és közép-szlovákiai szlovákok települtek. 1975-1990 között Sajószentkirályhoz tartozott. Az 1970-es években megszüntetett magyar alapiskoláját 2004-ben nyitották meg újra. Az 1982-ben megszüntetett Sajólénártfalva-Bánréve és az ekkor megnyitott, a schengeni határnyitással megszűnt Sajószentkirály-Bánréve határátkelőhelyek egyaránt a község határában voltak. 2010-ben a községet árvíz és jégverés sújtotta.
A községben magyar alapiskola és óvoda működik. Szűz Mária mennybevételének szentelt római katolikus temploma 1907-ben épült neogótikus stílusban. Az 1800 és 1810 között barokk-klasszicista stílusban épült Abaffy-kastély előtt 2005 májusában felállított kopjafa Cselényi Árpád alkotása.
