Minden hozzájárulás számít.
2025 októberében kezdetét vette a zselízi városi park revitalizálása.
2025 októberében megkezdődött a Zselízi Városi Könyvtár felnőtt részlege felújításának első szakasza.
Október 8-án ünnepélyes keretek között adták át a zselízi alapiskola felújított épületét.
Aki szereti a közös éneklést, felvételét kérve bátran kopogjon be a próbaterembe.
A felújítás első szakaszához hasonlóan Zselíz városa ismét a Magyar Nemzeti Múzeummal működik együtt.
A területét és a települések számát figyelembe véve – a maga 1551 négyzetkilométerével – a Lévai járás számít a legnagyobbnak Nyitra megyében.
Az Ipoly és a Garam folyók által közre zárt leszakadó régiónak nincs biztosítva az arányos és egyenjogú képviselete.
A rendezvény idén is a hagyományos kultúra népszerűsítésére és ápolására vonatkozó küldetését kívánja teljesíteni.
Augusztus 20-a és 24-e között ismét megvalósul Zselízen az Országos Népművészeti Fesztivál.
A zselízi Sacher Polgári Társulás nemcsak a helyi Sacher-kultusz népszerűsítésével foglalkozik, de egyéb helytörténeti vonatkozásokat is igyekszik prezentálni.
A projekt teljes költsége 952 245,68 euró.
15 gyermek reggel héttől délután öt óráig történő ellátását tűzték ki célul.
A Nyitra Megyei Önkormányzat támogatásával folytatódik a zselízi Esterházy-kripta felújítása.
Zselíz 2025-ben 3,95 millió eurós beruházásokkal készül új szintre emelni a város fejlesztését.
A nyári táborok változatos programokkal – kézműveskedéstől a lovagláson át az önismereti játékokig – kínálnak felejthetetlen élményeket a gyerekeknek gyönyörű környezetben.
A „Zselízi park revitalizációja” elnevezésű projekt a tervek szerint 2025 októberében indulhat.
Zselíz képviselő-testületének tagja, Csonka Ákos tovább szorgalmazza a város részét képező Garammikola főútjának felújítását.
Baka Zsuzsanna és Gába Zsuzsanna egzotikus tájakat és a Garam-part szépségét megörökítő festményei A művészetek hálója című kiállításon láthatók Zselízen.
Május 26-án a zselízi Magyar Ház udvarán nyolc felvidéki magyar óvoda mintegy 90 gyermeke mutatta be néptánc- és népdal-előadásait.
Míg első alkalommal közel százan, idén már 300 regisztrált futóval kezdődött a rendezvény.
Dulai Henrietta, a Hawaii Állami Egyetem professzora oceanográfus látogatott el egykori iskolájába, a zselízi alapiskolába.
A Nyitra Megyei Fejlesztési Tanács számos fontos projekttervezet elfogadásáról döntött.
Balogh Csaba nagykövet teqball-asztalt adományozott Zselíz alapiskolájának, hogy a magyar sport napjának alkalmából a felvidéki diákok új sportélményekkel és közösségi lehetőségekkel gazdagodjanak.