Kedden önkéntes munkában megkezdték az önkormányzat által vásárolt szájmaszkok szétosztását.
A 27 éves sofőr figyelmetlensége miatt sodort el egy, az átkelőn közlekedő 66 éves hölgyet.
Az egyik új tervezet Vak Bottyán kuruc generális nevét viseli majd.
Idén sok résztvevőt várnak a szervezők. Rgyre több a gyerekek és az idősebb korosztály képviselője.
A nő már korábban is volt büntetve ilyen bűncselekmény miatt.
Tavaly 39 csapat 136 tagja regisztrált.
Nem fog hiányozni a nagyszerű népi mulatság, a zene, a tánc és az ének.
Ha fizetsz, még akkor sem biztos, hogy lesz parkolóhelyed.
A magyar nyelv és irodalom tesztek eredményének országos átlaga 62%.
A vasútvonal felújítása mellett az állomásépületeket is tatarozni kellene.
Sok volt már a panasz-
Az önkormányzatok igyekeznek alternatívákat találni.
Többe került a leves, mint a hús.
Már a végéhez közelednek.
Másfél hónapra feltúrnak két utcát a városban.
Valószínűleg lelkileg deviáns a tettes.
Eddig még mindig több jelölt indult a posztért.
Szerdán és csütörtökön módosulnak a fogadóórák.
A meglévő utcák hiányzó névtábláit is pótolják.
Kellemes kikapcsolódást ígér az átalakított erdőrész.
Vágsellye. Pénteken délután Vágsellyén egytől öt óráig folyamatosan dudáltak az autók és lassították a forgalmat a város központját Vágvecse városrésszel összekötő híd közelében.
Vágsellye. Talán az „ezertornyú” jelzővel gyakran illetett Prágának sincs annyi tornya, mint amennyi kéményből a füst pöfékel szakadatlanul Vágsellyén.
Vágsellye. A Vásellyei Pázmány Péter Alapiskola évek óta küzd azért, hogy megtarthassa épületét a város szívében.