2020. február 18., 19:17

Vágsellyén idén az iskolák is bekapcsolódnak

Vágsellye ismét bekapcsolódik a Kerékpárral a munkába akcióba. Dajana Hanesová, a városi hivatal munkatársa elmondta, idén óvodák és alapiskolák is bekapcsolhatnak az akcióba. Eddig két iskola és egy óvoda jelentkezett.

kerékpárút
Képünk illusztráció
Fotó: rovin

„Az önkormányzat és a városi rendőrség felügyel arra, hogy a gyerekek biztonságosan eljussanak az iskolába. A kampány megkezdése előtt előadásokat szervezünk a gyerekeknek és a szülőknek” - mondta Hanesová.

Az önkormányzat felhívást intézett a vágsellyei óvodákhoz és alapiskolákhoz.

A csapatoknak legalább két-, legfeljebb négyfősnek kell lenniük. A város biztonsági felszereléseket oszt szét a résztvevők között, ezért kérjük, hogy az érdeklődők időben jelentkezzenek” - mondta Hanesová.       

Hanesová elmondta, az akció iránt egyre nagyobb az érdeklődés. 2019-ben 39 csapat 136 tagja regisztrált. „A megmozdulás célja a fenntartható városi közlekedés fejlesztése, és az önkormányzatok motiválása arra, hogy jó és biztonságos feltételeket teremtsenek a kerékpárosok számára, és arra ösztönözzék a munkáltatókat, hogy alakítsanak ki megfelelő feltételeket a kerékpárok tárolására" - magyarázta Hanesová.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.