Gömörben stagnál az iskolába beíratott gyermekek száma.
A romatelepeken élő diákok távoktatásáról még ábrándozni sem lehet.
Most a közönség szavazatain is múlik, kik vehetnek majd részt a legendás rockopera előadásában.
A magyar mezőgazdaság hosszú távú stratégiájának kulcsszavai a nemzedékváltás, a modernizáció, és az agrárdigitalizáció.
A rendezvényen Tőkés László püspök is részt vett.
A jégpálya bérleti díját a város költségvetéséből fizették
Másfél tonna liszt talált gazdára magyar iskolákban és óvodákban, nyugdíjasotthonokban, rászorulókat támogató szervezeteknél.
Szepsi. Az agrártámogatásokkal kapcsolatos visszaélésekről tartott sajtótájékoztatót az érintett gazdák egy csoportja Szepsiben.
Szepsi. Megjöttek az első gólyák! A tavasz hírnökei az idén kemény fagyos éjszakák és hófúvás közepette érkeztek, több más énekes költöző madárral együtt, amiknek a sorsa nagyon bizonytalanná vált.
Pozsony/Szepsi. Már meghaladta az 50 ezret a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására indított aláírásgyűjtéshez csatlakozók száma Szlovákiában.
Szepsi/Nagyida/Buzita. Közhírré tétetik, hogy az úr 2018-as esztendeje böjtelő havának 4. napján, Kassa megyének Buzita falujában országra szóló viseletes bál tartatik.
Szepsi. Szepsiben az ökumenikus imahét alkalmával egyszer a református, egyszer pedig a katolikus templomban találkoztak a református, római és görög katolikus hívek, illetve lelki vezetőik.
Buzita/Kassa/Szepsi. A magyar kultúra napja alkalmából Kassa megyében vendégszerepelt a Fölszállott a páva 2016-os gyerek évad fődíjasa, a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes.
Szepsi. Szepsi egyházi iskolájának tanárai és diákjai a karácsonyi szünet előtti utolsó tanítási napon bűnbánatra és eucharisztia ünneplésre gyűltek össze a római katolikus templomban.
Szepsi/Nagyida. Szepsiben és a Bódva-völgyében az egész ősszel tartó nyúlpestis közel száz százalékra kipusztította a házinyúlállományt.