A Jeles Napok címet viselő rendezvény három bicentenáriumra helyezte a hangsúlyt: Petőfi és Madách születésére, valamint a Himnusz megírására.
Utánajártunk, hogyan oldják meg a nógrádi önkormányzatok a kidobott fenyőfák szállítását.
Az összlátogatottság 28 371 fő volt, ebből majd 22 000 volt a fizető látogató.
Időseknek, gyerekeknek, családoknak, de még állat menhelyeknek is gyűjtöttek karácsonyi ajándékot a gömöri és nógrádi ifjúsági csoportok.
A hatodik alkalommal megvalósult városi karácsonyváró rendezvényen mindenki megtalálta a kedvére valót.
A füleki gimnázium tanárai a megmérettetéssel a természettudományok fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.
A karácsonyi koncerten népszerű adventi melódiák és karácsonyi énekek csendültek fel.
Az önkormányzat sikerrel pályázott néhány fontos befektetési projektre, melyek megvalósítása 2023-ban lesz időszerű.
Ismét kitűnő hangulatban, nagy érdeklődés mellett zajlott az Aprók tánca a File Bandával elnevezésű játszó-és táncház.
Advent első vasárnapján, a füleki gimnázium épülete előtt elhelyezett hatalmas koszorúnál Fülek polgármestere, Agócs Attila mondott ünnepi beszédet.
A nagy múltú intézmény az egyetlen magyar nyelvű gimnázium a Losonci járásban, és kiemelkedő szerepet tölt be az anyanyelvi oktatásban.
A nagy hagyománnyal rendelkező fesztivált mindig a Losonci járásban szervezik. Eredményességéhez nagyban hozzájárulnak azok a tehetséges előadók, akik a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny verséneklő kategóriájában sikeresen szerepelnek.
A hagyományőrző seregszemlét a palóc kultúra, a palóc népdalok népszerűsítéséért, minél szélesebb körben való megismertetéséért indították.
A testület ebben a választási időszakban kizárólag a Szövetség által jelölt képviselőkből áll majd.
A kihasználatlan városi telkeken lehetővé válik, hogy a következő években benzinkút, boltok vagy raktárak épüljenek, több tíz embernek biztosítva munkát.
A nógrádi városokban bejött a papírforma az önkormányzati választásokon. Agócs kihívójának nem volt esélye Füleken, és Pivkovát sem sikerült megszorongatni Losoncon.