Fizikailag bántalmaztak egy idős nőt és egy férfit, az előbbi nem élte túl a támadást.
Két fiatal balhézott össze az eperjesi kerületi Bártfán, az eset végül sérülésekkel és vádemeléssel végződött.
Leparkolt teherautónak ütközött egy sofőr csütörtök este.
Személyiségi jogok megsértésének gyanújával indított eljárás a rendőrség egy férfi ellen.
A sofőr súlyos sérülést szenvedett, kórházba kellett szállítani.
Bártfán összeült a válságstáb, hogy megoldást találjon az általános koronavírus-teszteléssel kapcsolatban jelentkező problémákra.
Átlagban napi 500-600 kontaktust kutatnak fel, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy általában este hatig, hétig dolgoznak hétvégén is.
2000-ben felkerült az UNESCO Világörökség listájára
Három ember rendőrkézen, az egyiküket hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják, a másik kettőt a közrend megzavarásával.
108 embert kellett kilakoltatni.
Egy hidat is felavatnak.
Bártfa. 2017-ben a bártfai öreg zsinagóga felújítása kapta az előkelő szlovákiai építészeti verseny díját.
Bártfa. Bártfa és Sárospatak közös történelmi múltja és jelenlegi gazdasági lehetőségei megfelelő alapot nyújtnak ahhoz, hogy a két város kapcsolata erősödjön.
Bártfa. A Felvidék egyik legszebb történelmi városa a Világörökség védelme alatt álló Bártfa városa.