Éjszakai menekülés Bártfán
A bártfai Pod papierňou utca egyik tizenegyemeletes lakótömbjéből 108 személyt kellett evakuálni szombat hajnalban két óra tájban, miután csőrepedésről és az elektromos hálózatban keletkezett tűzről érkezett bejelentés.

45 személyt a tűzoltók vezettek ki a füsttel elárasztott épületből, 7 embert kihúzós létra segítségével szabadítottak ki, míg 56-an maguk hagyták el a házat.
17 személyt - köztük négy gyermeket - elsősegélyben részesítettek a mentők, ők a belélegezett fűsttől lettek rosszul. Senki sem szenvedett égési sérülést. Három nőt továbbra is a kórházban kezelnek.
A tető nélkül maradt lakosokat a helyi iskola tornatermében szállásolták el.
A tüzet időközben eloltották, a vizet elzárták. Jelenleg is folyik a baleset körülményeinek a vizsgálata.
Bártfán szombaton reggel összeült a válságstáb. A családok egy része visszatérhet a lakásába, de kilenc családnak átmeneti szállást kell biztosítani. A rászorulók között hét gyermek is van. Előreláthatóan két hétbe telik, amíg visszatérhetnek a házba.