Nagytárkány/Zemplénagárd. Befejezték a szlovákiai Nagytárkányt és a magyarországi Zemplénagárdot összekötő útszakasz építését.
Szőlőske. A történelmi Tokaji borvidék szlovákiai része évek óta vita tárgyát képezi Magyarország és Szlovákia között. Végkimenetelét megjósolni sem lehet.
Jóka/Pozsony/Királyhelmec. Pozsonytól Királyhelmecig évről évre több helyen emlékeznek és ünnepelnek augusztus 20 – án.
Borsi. Újra avatták és megáldották II. Rákóczi Ferenc mellszobrát Borsiban.
Királyhelmec. Végrehajtás alá került a kelet-felvidéki kisváros, Királyhelmec vagyonának egy része.
Zemplén. Idén is volt Horkay találkozó. A 42. a sorban, a népes család ugyanis 1972 óta minden éven összejár.
Lelesz. Soli Deo Gloria! Egyedül az Istené a dicsőség - áll az újonnan kifüggesztett márványtáblán a leleszi református templomban. A tábla a templom széleskörű felújításának a befejezését hirdeti.
Királyhelmec. Méhészvasárnapra jöttek össze a királyhelmeci és a magyarországi csereháti méhészek, akik 10 éve ápolják a jó baráti viszonyt.
Borsi. A folklór, a hagyományok, a kultúra és a világhírű tokaji, illetve a finom bodrogközi borok ünnepét ülték meg a hétvégén Borsiban, a Rákóczi-várkastély udvarán.
Királyhelmec. Végrehajtói eljárás fenyegeti Királyhelmec városát.
Pozsony/Királyhelmec. A napokban 5 felvidéki tanintézményben rendeznek Tudománynapot.
Királyhelmec. Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli idén a királyhelmeci cserkészcsapat.
Királyhelmec. A királyhelmeci kórház nőgyógyászati és szülészeti osztályán továbbra is fogadják a betegeket.
Perbenyik. Perbenyikben már hagyományosan május vége felé a lovaké a főszerep.
Királyhelmec. Királyhelmecen elkezdődött a Színházi Kavalkád. A nyolcadik alkalommal rendezett fesztivál szervezői idén is igyekeztek minden korosztálynak és ízlésnek megfelelni.
Királyhelmec. A Királyhelmecen található Mailáth József Regionális Múzeum az állandó tárlatai mellett idén a világegyetem megismerését tűzte programjára a Múzeumok és Galériák Éjszakáján.
Kisgéres. Formálódik és szépül a kisgéresi pincesor, illetve az egész borvidék arculata.
Deresk/Ipolyvisk/Kisgéres. A magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által a Kárpát-medence számos vidékén szervezett félnapos program célja a közösségépítés.
Dobóruszka/Borsi. Eger híres várkapitánya, Dobó István nagy becsületnek örvend mind szülőhelyén, mind pedig a tágabb régióban. Emléke előtt nem csak koszorúval tisztelegtek.
Királyhelmec. A Magyarok helyzete a Kárpát-medencében címmel lakossági fórumot tartottak a bodrogközi Királyhelmecen.
Bodrogszerdahely. Ma van a Föld napja. Világszerte különféle rendezvényekkel hívják fel a figyelmet bolygónk természeti környezetének megóvására.
Borsi. Visszakerült a borsi várkastély előtti talapzatára a február végén ellopott és darabokra szabdalt II. Rákóczi Ferenc mellszobor.
Pozsony/Kisgéres. Április 1-től a 15 év felettieknek szánt műsorok csak este 8 óra után sugározhatók a televízióban.
Nagytárkány. Nemzetközi résztvétellel zajlott a 8. Kisüsti Pálinkaverseny Nagytárkányban.