Borsi. Évtizedek óta romos a borsi Rákóczi-kastély. A történelmi épület önkormányzati kézben van, és a testületnek nincs forrása a felújításra.
Perbenyik. Szlovákiában hatodszor rendezték meg a Hidak Korlátok Nélkül című fesztivált, amelynek idén is a bodrogközi Perbenyikben lévő Mezőgazdasági Szakközépiskola adott otthont.
Kisgéres. Kisgéresben megépült az a Közösségi Ház és Borudvar, amelyet a bodrogközi település egy Európai Uniós pályázatnak köszönhetően tudott megvalósítani.
Királyhelmec. Szent István napok keretében Királyhelmecen ünnepi megemlékezést tartottak a Millennium téren álló Szent István szobornál.
Ágcsernyő. Harangot szenteltek Ágcsernyőben. A helyi református templomból a nagyharang mellől a kisharang a 2. világháború idején eltűnt.
Kistárkány. Elsőízben tartottak Vándor Meseíró Alkotótábort a bodrogközi Kistárkányban.
Zemplén. Idén 40. alkalommal rendezték meg a Honismereti Kerékpártúrát. Ezúttal Torna, Abaúj, Zemplén és Ung történelmi vármegyék emlékhelyein kerekeznek a résztvevők.
Rad. Ifjúsági találkozót szerveztek a bodrogközi Radon Iglódy István Illés és társai vértanúságának 375. évfordulója tiszteletére.
Legenye. A 24 tagú legenyei egyházközösség felújította templomát. A maroknyi gyülekezet magyarországi segítséggel és jószívű adakozóknak köszönhetőn tudta elvégezni a munkálatokat.
Ágcsernyő. Görög katolikus kápolnát szenteltek Ágcsernyőben. A maroknyi gyülekezetnek, amelyhez a szomszédos településről is csatlakoztak hívek, ez idáig nem volt templomuk.
Királyhelmec. A napokban külföldi diákokat látott vendégül a királyhelmeci Gimnázium.
Örös. Zempléni Református Napot tartottak szombaton Örösben. A rendezvényt másodízben szervezte meg a Zempléni Református Egyházmegye.
Két hét kétkezi munkával és az általuk beépített alapanyagok anyagi fedezetével járultak hozzá holland önkéntesek a királyhelmeci református egyház egyik romos ingatlanjának a felújításához.
Kisgéres. A borturizmus fellendülésén ügyködik számos hobbiborász a Bodrogköz felvidéki részében.
Királyhelmec. A Kárpát-medencei magyarság jövőbeni fejlődési lehetőségeiről tartottak szakmai konferenciát Királyhelmecen.
Királyhelmec/Kisgéres. Memoriam Tiszai Nagy Menyhért címmel nyílt kiállítás Királyhelmecen.
Királyhelmec/Ágcsernyő. Nagy érdeklődést kelt Királyhelmecen Németi Róbert kiállítása.
Borsi. A Nagyságos Fejedelem szülőhelyén, a Felvidéki Borsiban vasárnap több százan gyűltek össze a Kárpát-medence különbőző szegletéből, hogy együtt emlékezzenek meg.
Borsi. A kárpátaljaiak megsegítésére gyűjtöttek tartós élelmiszereket az elmúlt napokban a bodrogközi Borsiban az Ukrajna és Oroszország között kiéleződött politikai helyzet miatt.
Bodrogszerdahely. Egy kelet-felvidéki fiatal operaénekes nyerte az elmúlt év végén befejeződött Csehország és Szlovákia közös tehetségkutató versenyét.
Királyhelmec. A Magyar Közösség Pártja tőketerebesi járási elnöksége harmad ízben adta át a Helytállás a Bodrogközért Díjat.
Nagytárkány/Kistárkány. A felvidéki Nagytárkányban 10. alkalommal rendeztek kisüsti pálinkaversenyt.
Nagytárkány. Nyissunk egymás felé címmel rendezett fórumot a kelet-felvidéki Nagytárkányban működő Nagycsaládosok Egyesülete.
Királyhelmec. Diagnosztikai és orvosi eszközeit újítja fel a királyhelmeci kórház egy magyar-szlovák határon átnyúló pályázat keretében.