Fülek. Október második péntekje a tojás világnapja. A Nemzetközi Tojásszövetség hirdette meg 8 évvel ezelőtt.
Losonc. Új kiállító- helyiséggel bővült a losonci Szabó Gyula emlékház. Az átalakítás miatti többhónapos kényszerszünet után megnyílt az első kiállítás.
Fülek. Füleken a Csemadok helyi szervezete és a Koháry Polgári Társulás szervezte ünnepségen pénteken mintegy 200-an gyűltek össze a Hősök terén az 1848-as emlékműnél.
Losonc, Kalonda. Haza, szeretet - Székely-Palóc Összetartozás Ünnepe címmel két napos rendezvényt tartottak a hétvégén.
Fülek. Az INFO ROM Polgári Társulás a Füleki Vármúzeummal és a Városi Művelődési Központtal karöltve roma fesztivált rendezett Füleken.
Losonc. Egy euróért kapja meg jelenlegi tulajdonosától, a Kobra cégtől az egykori neológ zsinagógát a losonci önkormányzat.
Fülek. Immár 6. alkalommal került megrendezésre a Világok vára című nemzetközi fotóművészeti kiállítás a Füleki vár Bebek- tornyának kiállítótermében.
Fülek. Füleken szombaton tartotta XII. Országos Kongresszusát a Magyar Koalíció Pártja.
Fülek. Szeptember 21-én és 22-én zajlott Szlovákiában a CARDO Polgári Társulás által szervezett Önkéntesek Napjai elnevezésű rendezvény.
Perse. Perse a Besztercebányai Megye egyik legkisebb községe. Legnagyobb szülöttje a fiatalon elhunyt Bacskai Béla festőművész, akinek a tiszteletére emlékház kialakítását tervezik.
Ragyolc.A vadász tiszteli és tisztelettel adózik az elejtett vadnak.
Gömörsíd. A 2000 lelket számláló Síd község a losonci járás egyik legnépesebb települése.
LOSONC. Szemetesek az erdők Gömörben. Az illetékes hivatalok és a természetvédők is tehetetlenek.
FÜLEK. A hét végén, pénteken a palóc Napok keretében nyílik megy Füleken, a Városi Művelődési Központban Jacsmenyík József képzőművész jubileumi tárlata.
Fülek. Parkolóautomaták nem lesznek. Néhány újságosbódéban és kijelölt üzletben lehet majd parkolójegyet vásárolni.
RAGYOLC. Mintegy ezerötszázan vettek részt a hét végén megrendezett 12. Ipoly Menti Művészeti Fesztiválon.
FÜLEK. A nyár előrehaladtával folyamatosan drágul a nyaralás. Az utazási irodák bevétele ugyan növekedik, az aktív pihenésre vágyók száma viszont csökken.
LOSONC. Nyolc országból érkeztek vendégek a Comenius program résztvevőiként a losonci Kármán József Alapiskolába.
LOSONC. A losonci Kármán József Alapiskola újabb felújított részeit adták át az elmúlt hét folyamán. Tavaly pályázati forrásból és támogatók segítségével kezdődött meg az épület szakaszos felújítása.
FÜLEK. Évről évre egyre nagyobb sikerrel rendezik meg a „Hallottad-e hírét?“ elnevezésű palóc népdalversenyt Füleken.
FÜLEK. Kórustalálkozó volt a hét végén Füleken, a római katolikus templomban, a Melódia Nőikar szervezésében.
FÜLEK. Az INFOROM polgári társulás 2004-ben alakult meg, s 8 éve működteti Füleken a roma polgárőrséget, vagy ahogy a helybeliek nevezik őket, a roma rendőrséget.
FÜLEK. Az apák napját világszerte ünneplik, de különböző időpontban. Az iskolák és óvodák Füleken az ünnep előtt ajándékokat készítenek.
FÜLEK. Május 19-én a várudvarban fáklyákkal kivilágított csodás látvány fogadja majd a látogatókat a füleki várban. Pipa – és páncélkiállítás nyílik, bajvívók-, gólyalábasok is fellépnek.