A Komáromi járásban megvan a 4. koronavírus-fertőzött, aki valójában az 1. komáromi lakos.
A felsoroltak mellett amikor csak tehetjük töltsünk minél több időt a szabadban, akár gyógynövény gyűjtéssel, kertészkedéssel, sportolással így gyűjtve a szervezet számára fontos D vitamint.
A belváros területén 200 új elektromos rollert lehet kikölcsönözni. A kölcsönzés percenként 0,15 euróba került.
Egyelőre tünetmentes, s az egész családjával 14 napos házi karanténba kellett mennie.
Losoncon újra nyit a városi temető, néhány sportpálya, Füleken pedig a városi piac.
A váralja revitalizálásának folyamatban lévő projektjét a szerződés értelmében be kell fejezni, a további projektek többségét korlátozott mértékben valósítják meg
Vajon miért adja el ezt a részben felújított impozáns épületet tulajdonosa?
Hamis, nem megerősített információt közölt április 23-án, csütörtökön a Markíza közszolgálati televízió azzal, hogy a Galánta járásbeli Alsószeli község idősek otthonában koronavírussal fertőződött meg egy lakó.
Három negyvenes éveiben lévő személyt gyanúsított meg drogterjesztéssel a NAKA az oroszlán (Lev) fedőnevű akciója után.
Ezúttal a Saratovská, a Tyršová és a Sládkovičová utcák egyes szakaszait adták át a forgalomnak.
Erről az épület tulajdonosa, Komárom városa döntött az új típusú koronavírus terjedésére és az ezzel összefüggő kockázatokra reagálva.
A cipőboltok esetében nem volt teljesen világos, milyen intézkedések is vonatkoznak rájuk.
A kéthetes zárvatartás, illetve bizonytalanság után április 25-től ismét árusíthatnak majd a komáromi Vasút utcai nagypiacon.
Losonc központjában úgynevezett maszk-automatát helyeztek ki, melyet egy külső cég üzemeltet.
A városi piac a hagyományokhoz híven kedden, csütörtökön és szombaton lesz nyitva reggel fél héttől délután egy óráig, szigorú intézkedések mellett.
Az akció fedőneve: "Tó".
Szerdától megnyitották Kassán a koronavírus járvány miatt korábban bezárt piacot a Domonkosok terén, valamint a köztemető és a krematóriumhoz tartozó urnatemető is megnyitja kapuit.
A kórházak hematológiai és transzfuziológiai osztályai felhívásai ellenére nagy mértékben csökkent a véradók száma és a vérkészítmények mennyisége.
Csak péntek lesz rövid nap.
Próbálják megelőzni a fertőzés terjedését.
Tömegesen kérvényezték a nyilvántartásba vételt a külföldről hazatérő állampolgárok.
Akinek módjában áll, fizessen most.
Az alkalmazottak esetében megvizsgálták a családi kórelőzményt.
A projekt teljes költségvetése csaknem 392 ezer eurót tesz ki.