A Bodrogközben is túl vagyunk már a folyamatos hétvégi tesztelés 10. körén.
2021 márciusának utolsó hétvégéjén ismét megnyíltak a Lévai járás településeinek tesztelőpontjai.
Javuló arányok.
Az önkormányzati képviselő több okból sem szavazta meg a decemberben beterjesztett költségvetés-tervezetet.
"A Csallóközben sem könnyebb az élet, az emberek ráadásul ott sokkal zárkózottabban élnek."
Főként a magnézium- és titánötvözetek mechanikus tulajdonságait vizsgálja.
"Életem a véletlenek, de inkább úgy mondhatnám, a gondviselés megnyilvánulásának sorozata."
Több helyen fertőzöttet sem találtak.
Változatos tendenciák.
Nem szereti az elismerést, a kitüntetéseket, a hírverést.
A patonyréti eset olyan példaértékű összefogást eredményezett, amilyet rég tapasztalt meg a csallóközi ember.
A rimaszombati kórházban októbertől kezdett súlyosbodni a helyzet.
Harminc tűzoltót vezényeltek a helyszínre.
Ne hagyjuk a templomot és az iskolát.
A gömöri város 111 fényforrás kikapcsolásával kapcsolódik be a kampányba.
Az illegális hulladékelhagyás nemcsak esztétikai probléma, jelentős környezeti terhet és epidemiológiai problémát is jelent.
Besztercebánya megye eredetileg március 12-én tervezte megnyitni a rimaszombati oltóközpontot, de egyelőre nincs mivel oltani.
Értékes számítógéppark összeállítására kaphat támogatást a bősi Amade László Alapiskola, ha a közönségszavazáson diadalmaskodik.
A görögkatolikus egyház világosan kifejezésre juttatja, hogy támaszkodni kíván a magyarajkú hívek közösségére és fontosnak tartja az ő lelki gondozásukat.
A tűz keletkezésének okát szakértők vizsgálják.
Mivel régebbtől nem volt eső és az új fű még nem nőtte át a szárazat, ezért a lángok gyorsan terjedtek még viszonylag kis szélben is.
A helyi szájhagyomány szerint a kultúrház építésénél a zsidók telkén egy nagy zsírosbödönnyi aranyat, kincseket találtak, amelyek ismeretlen helyre kerültek.
Idén úgy gondoltuk, hogy sikerül megnyitni márciusban a turistaidényt. Azonban már januárban kiderült, hogy az egyre szigorodó járványügyi intézkedések miatt ez nem fog megvalósulni.
Hamarosan, valószínűleg a húsvéti ünnepek után újra megszervezik az akciót; abban bíznak, hogy kedvező időjárás esetén több helyi lakos is bekapcsolódik a kezdeményezésbe…