Az állam nekikezd a Füleket Losonccal összekötő 71-es út rekonstrukciójának
A Szövetkezeti út aszfaltozása után, amelyet jelenleg a megye végez, Fülek lakossága az állam részéről is kiterjedt rekonstrukcióra számíthat – közölte Fülek önkormányzata közösségi oldalán.

Amint Martin Guzi, a Szlovák Közúti Igazgatóság szóvivője tájékoztatott, egészen új aszfaltburkolatot kap az I/71 -es út teljes szakasza Fülekkelecsénytől a Füleket elkerülő főút végéig (Fülekpüspöki előtt).
– pontosította a szóvivő kiegészítve azzal, hogy a megvalósítás teljes költsége 1 996 908 euró.
Az építkezést szeptember 20-án adták át az építés kivitelezőjének, amely a Közép-Eurovia – Doprastav Szövetség. A munkálatok szeptember 27-től október végéig tartanak. Kedvezőtlen időjárás esetén ez az időszak meghosszabbodhat.
„A munkálatok mindkét sáv esetében teljes forgalom mellett a szabad sávban zajlanak. A forgalmat a munkavégzés ideje alatt a kivitelező felelős személyei által, illetve a technológiai szünetek ideje alatt jelzőlámpa segítségével szabályozzák” – tette hozzá a szóvivő.
Agócs Attila polgármester úgy fogalmazott: évek óta minden lehető fórumon elmondták, hogy neki kell kezdeni a Fülek - Losonc közötti 71-es út javításnak.
– tette közzé a polgármester közösségi oldalán.