Záróünnepségen búcsúztatták az „érett selyéseket“, az egyikük szerencsepénzzel gazdagodott
A május 23 - 26. között megtartott szóbelik után, csütörtökön délután ünnepélyes keretek között zárult az érettségi vizsgáztatás a komáromi Selye János Gimnázium aulájában, ahol Andruskó Imre igazgató és Balázs Zoltán, a központi vizsgabizottság elnöke értékelte az idei eredményeket, s látta el jótanácsokkal a távozókat.

„Ez alkalommal összesen öt osztályból 117 végzős diák 16 háromtagú tantárgyi bizottság előtt érettségizett. Többségük a négyéves tagozat négy osztályának egyikébe járt, kevesebben pedig a nyolcéves tagozat egyetlen osztályába. A Nyitra megyei Tanügyi Hivatal módszertani útmutatója alapján – a magas létszám miatt – a kötelező vizsgatárgyaknak számító magyar, szlovák és angol nyelvből 2 - 2, illetve kémiából, fizikából, biológiából, matematikából, informatikából, spanyol és német nyelvből, továbbá történelemből, földrajzból, társadalomismeretekből pedig 1 - 1 bizottság működött. A teljes vizsgafolyamatért a központi bizottság elnöke, Balázs Zoltán, a gútai MTNY Magán Szakközépiskola magyar nyelv és irodalom szakos tanára felelt, s a diákok minden tantárgyból más-más bizottságnak adtak számot a tudásukról“ – tudtuk meg Andruskó Imrétől, az SJG igazgatójától, aki örömét fejezte ki, hogy a pandémiás szigorítások után ismét a megszokott formában folyhattak a vizsgák.
Hozzátette: sajnos, mivel az egyik negyedikes diákuknak korábban nem sikerült az írásbelije, ő még nem érettségizett le. Kérvényezte, hogy az oktatási tárcavezető által meghirdetett időszakban, szeptember 5 - 8. között megismételhesse az írásbelijét. Ha a matematikát legalább 33 százalékra sikerül megírnia, akkor nem is kell szóbeliznie. Azt is elárulta, hogy mivel a diákok a Covid-pandémia miatt alig jártak iskolába, vagyis javarészt online oktatásban részesültek, a minisztériumi utasítás szerint a megszokottnál némileg enyhébb vizsgakövetelményeknek kellett eleget tenniük.
Balázs Zoltán bizottsági elnök a fiataloknak azt tanácsolta, hogy legyenek büszkék a neves SJG-ben megszerzett érettségijükre, s vigyék tovább az intézmény jó hírnevét. „Arra is legyetek büszkék, hogy felvidéki magyarok vagytok, s az anyanyelvetek és a magyarságotok mellett minden helyzetben, a végsőkig tartsatok ki!“ – fogalmazott. Majd a végzősök képviseletében a hála szavai hangzottak el, hozzátéve: „az érettségi vizsgáink sem könnyebbek, sem nehezebbek nem voltak, mint ahogy azt korábban elképzeltük...“.
A neves alma materben pár évvel ezelőtt hagyományt teremtettek, hangsúlyozva: ahogy az egész élet folyamán, úgy az érettséginél is a tudáson kívül a szerencsére szintén nagy szükség van. „A Király püspök Alapítványunk idén is 200 eurót ajánlott fel kisorsolandó szerencsepénzként. Mivel öt osztályunk érettségizett, ezért öt borítékba tettük az A, B, C, D és az oktávó osztály nevét. A másik borítékba pedig az 1 - 30 közti számokat helyeztük el. Aztán a kisorsolt C osztály 22. diákja, Ürbényi Réka kapta meg útravalóul a kétszáz eurót.“
Azt is megtudtuk: az érett ifik május 30-án, hétfőn még visszatérnek a gimibe, ahol átvehetik az addig aláírt bizonyítványukat, s leadják a tankönyveiket. Az intézménybe „véndiákként“ is visszavárják őket, s a Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre tagjává válhatnak.
„Rendhagyó módon a Gimisz Diákszínpad immár leérettségizett tagjai május 31-én (kedden) 19 órától a nagyközönségnek, aznap és másnap délelőtt pedig 2-2 alkalommal a helyi alap- és középiskolásoknak mutatják be A hírnév ára című musical-előadásukat. A járvány előtti időszakban a gimiszes produkciókat január folyamán szokták több alkalommal játszani, most ez is csúszott pár hónapot“ – nyilatkozta a MA7-nek a direktor, aki a diáktablók városszerte történő kihelyezésére is engedélyt adott.
Tőle a távozók helyére érkező elsősök létszámáról is érdeklődtünk. „A négyéves tagozatunkon engedélyezett 100 helyre 96-an iratkoztak be, a nyolcosztályos tagozat prímójába pedig 17 kisdiákot vehettünk fel, s meg is telt az engedélyezett létszám. Ekképp 113 elsőssel kezdhetjük az új tanévet, tehát míg ebben a tanévben 533-as diáklétszámmal működtünk, jövőre összesen 529 diákunk lesz. Ez a mindössze 4 fős csökkenés anyagilag sem veszélyezteti a gimi működését. A következő tanév végén pedig ismét 5 osztálynyi, azaz előreláthatólag 120 végzősünk tehet majd érettségi vizsgát“ – zárta tájékoztatását az SJG első embere, megköszönve a héten finomságokkal teli vizsgabüfét üzemeltető szülők és a kollégái együttműködését is.
