Új népvándorlás Kassa tövében, avagy ahová a vírus hozta a választójogot - 2. rész
A Magyar7 augusztus végi számában beszámoltunk arról, hogy immár a Pozsony vonzáskörzetébe tartozó magyarországi Rajka községben hogyan változott meg a lakosság összetétele. Most hasonló példáról számolunk be a két ország keleti végéből, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. Azt is bemutatjuk, hogy a vírusjárvány hogyan változtatta meg alapjaiban a politikai erőviszonyokat az Abaúj-Hegyköz térség Kéked községében.
Rajka és Kéked között négyszázötven kilométer a távolság, elhelyezkedésük miatt azonban hasonló változásokon mentek keresztül az elmúlt szűk egy évtizedben. Bár mindkét település Magyarországon fekszik, természetes vonzásközpontjuk az északi szomszéd, Szlovákia egy-egy lokális metropolisza, Pozsony és Kassa már évszázadok óta. Ezeket a természetes kapcsolatokat vágta ketté száz éve Trianon, később a barátinak mondott, de mégis szigorúan őrzött határkerítés.
Ez elméletileg is lehetetlenné tette, hogy a két település továbbra is e két központ agglomerációjának, vonzáskörzetének része legyen.
Beszámolónkban itt el is búcsúzunk a korábban már bemutatott Rajkától, és figyelmünket a festőien romantikus Szalánci-hegység déli oldalára, a Magyarország legészakibb pontjának közelében fekvő Kéked településre, illetve annak környékére fordítjuk. A környék alatt elsősorban Kéked két szomszédos települését, nyugatról Abaújvárat, keletről pedig a porcelángyáráról híres Hollóházát értjük, amelyek szintén hasonló változásokon mennek keresztül. Ha Kassát nem számítjuk, a legközelebbi nagyváros a mintegy 80 kilométerre fekvő Miskolc.
Kékedet Trianon lassú halálra ítélte, amelyet a rendszerváltást követő leépítések csak megerősítettek. A fiatalok Miskolc, illetve Budapest irányába vándorolnak a munka után, a faluban maradt szülők pedig megöregednek. E sorvadás kereteit ugyan megváltoztatta a schengeni egyezmény, amely megszüntette a Szlovákia és Magyarország közötti határok ellenőrzött átlépését, ám addig, amíg nem volt meg a két ország közti forgalom civilizált módja, a légiesedett határ csak kihasználhatatlan lehetőség maradt. Nem volt ugyanis út, vagy hiányos volt az úttest, vagy éppen egy híd hiányzott a Hernád fölül.
A tényleges változást a 2010–2015 közötti időszak hozta meg, amikor új, illetve felújított útszakasz vagy híd épült mindhárom említett település és szlovákiai szomszédja között.
Így kapcsolódott össze Kéked Abaújnádasddal (Trstená nad Hornádom), Abaújvár Kenyheccel (Kehnec) és Hollóháza Eszkárossal (Skároš). A két ország megszakadt kapcsólódási pontjai tehát egybeértek és megindulhatott az utasforgalom! Bármelyik határátkelőt vesszük is figyelembe, közös ismertetőjegyük, hogy rajtuk keresztül közelebbé vált a kelet-szlovákiai metropolisz, Kassa elérése. A korábbi 50 kilométer helyett így már csak tizennyolc kilométert kellett autózni ahhoz, hogy Kékedről Kassára érjünk! Az igazán érdekes, hogy ezek az útvonalak aktivizálták a kassai lakosság egy részének mobilitási hajlandóságát. Azaz, hogy ilyen rövid utat már hajlandóak voltak megtenni akár naponta is azért, hogy életminőségükben pozitív változás álljon be. Például, hogy egy kassai hatodik emeleti lakótelepi lakás áráért Kékeden családi házat és hozzá udvart, kertet vásárolhatnak.
Maczega Márton, Kéked polgármestere is elmondta a Magyar7 olvasóinak, hogy 2021 második felére a falu lakosságának a felét teszi ki a szlovákiai betelepülők száma.
Ahogy mondja, a helyi magyar fiatalok számára Kassa nem lehetőség, ők Miskolc és Budapest irányába mennek, a helyükre érkező új lakosok viszont kassai munkahelyüket nem adják fel, de negyedóra autózást vállalnak azért, hogy a szinte Kassa kertvárosát jelentő Kékedre érjenek haza. A modern kor önkéntes lakosságcseréje ez.
A pontos számokat csak a vírusjárvány óta lehet tudni, hiszen, ahogy azt mindnyájan láttuk, rendkívül gyakori és hosszú lezárások voltak a határátkelőkön. Ez alól felmentést csak a magyaroszági lakhelyet igazoló, úgynevezett lakcímkártya adott, amelynek kiváltását a karanténidőszak előtt szinte senki sem tartotta fontosnak a szlovákiaiak közül. Később azonban már igen! – hangsúlyozta a polgármester, s mindjárt hozzá is tette, hogy a lakcímet igazoló kártya egyben azt is jelenti, hogy a korábban kassai, de immár közigazgatásilag is kékedi, főképpen szlovák ajkú lakosság választójogot is kapott az önkormányzati választásokat illetően. Ez természetesen alapjaiban változtatja meg a helyi, önkormányzati politikát, legalábbis a választói erőviszonyok terén. Maczega Márton hozzátette, nem tapasztalható, hogy valamiféle rendezett választói érdekszövetség alakulna ki a kékedi szlovák lakosság körében.
Bár a következő választásokig (2024) még sok idő van, figyelembe kell venni, hogy a bejelentett lakcím és a lakcímkártya még viszonylag új fogalom az új lakosság körében, annak választójogi előnyeit még várhatóan csak most fogják felfedezni az új voksolók.
Mindezek ellenére már legutóbb, 2019-ben voltak szlovák indulók az önkormányzati választásokon. Egyikük, Denisa Kováčová lapunknak elmondta, hogy Kassán dolgozik, de otthona immár tíz éve Kékeden van, ahol jól érzi magát, s a választásokon elsősorban az önkormányzati politika kétnyelvűsítése céljából indult el. Beszélgetésünk szlovákul folyik, ám közben kiderül, hogy szüleitől a magyart is megtanulta, bár iskoláit már szlovák nyelven végezte.
Ez is elég ahhoz, hogy a helyi szlovákság mintegy ombudsmanjaként, intézőjeként lépjen fel, hiszen szlovák– magyar nyelvtudása miatt gyakran fordulnak hozzá ügyes-bajos helyi kéréseikkel a magyarul nem beszélő betelepültek. Kérdésünkre Kováčová megerősítette, hogy a következő választásokon is tervezi az indulást, hiszen, ahogy mondja, Kékeden immár többségben vannak a szlovákok.
Maczega Márton szintén nem ül ölbe tett kézzel, s elmondása szerint függetlenül a választójogtól, illetve a választásoktól, ő proaktív politikát folytat a betelepülők irányában.
Az egyes kiküldött közlemények lényegét lefordíttatja szlovákra, a legutóbbi falunapra pedig meghívott minden egyes embert, a köszöntőt szlovákul is elmondta – bár, teszi hozzá, nyilván megmosolyogtató kiejtéssel – s úgy érzi, hogy a reakció is ennek megfelelő volt. A szlovákok ott maradtak egész este, a felnőttek és a gyerekek annak ellenére is bekapcsolódtak az egyes programokba, hogy a kommunikációt mindenki a saját nyelvén folytatta.
A kedélyes történet után a polgármester komolyabbra váltja a szót, és elmondja, hogy vélhetően a vidék elszlovákosodása elkerülhetetlen. Szavaiból érződik, hogy ezt, mint tényt közli, mindenféle sovinizmus nélkül.
A helyzet hivatali kezelésén gondolkodik, hiszen az nyilvánvaló, hogy Magyarországon a hivatalok egymás közti kommunikációjának a nyelve a magyar. Mint ahogy az is, hogy a betelepülők túlnyomó többsége nem beszél magyarul, így vélhetően egy, csak szlovákul beszélő képviselő vagy polgármester elakadna az ügyintézésben. Az információáramlás egyik megoldását abban látja, hogy már jóval a választások előtt igyekszik a szlovák közösségből is bevonni embereket a saját csapatába, hogy első kézből értesüljön a falu nagy részének helyi problémáiról, javaslatairól és elképzeléseiről.
Károlyi Mihály gróf elérte, hogy a trianoni határokat korrigálják, és a környék, a gróf hollóházi porcelángyára miatt, a csonka Magyarország területén maradjon.
Az Európai Unió magával hozta, hogy ezek a határok, ha nem tűntek is el, légiessé, könnyen átjárhatóvá váltak. S az emberek immár könnyen át is járják, akár új otthont is találva az egyik vagy a másik oldalon. A két írásunkban bemutatott települések, Rajka, Kéked, Hollóháza vélhetően az idő múlásával elszlovákosodnak. Ezt azonban nem szabad káros folyamatnak tekintenünk! A lényeg, hogy a természetes mozgások szabad utat kapjanak! Ha ez megvalósul, akkor a magyarságnak nincs mitől félnie!
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2021/40-es számában.
