Visszatért a kísérletező Garamvölgyi Színpad
A lévai kultúrotthon mellett működő Garamvölgyi Színpad három év után újra fellépett. 2023. április 19-én a lévai Junior kultúrotthonban több mint 150 érdeklődő előtt Oscar Wilde Bunbury, avagy hazudj igazat! című komédiáját adták elő.

A lévai társulatnak legutóbb 2018 októberében volt bemutatója; akkor a kötöttségek nélküli szabad élethez vonzódó, házasodni gyáva Iván Kuzmics történetével, a Ház-Tűz-Néző című Gogol-művel álltak színpadra. A koronavírus-járvány okozta kényszerszünetet követően 2022 februárjában kezdtek el újra próbálni.
– fogalmazta meg a társulat vezetője, egyben a darab rendezője, Tuček Erika. Megtudtuk tőle, hogy a darabválasztást mindig az is befolyásolja, milyen karakterű szereplőkkel rendelkeznek.
– A társulatnak jelenleg két fiatalember is tagja, bennük láttam meg a két angol gentlemant. Volt kéznél egy lány is, majd némi keresgélés után találtam egy másikat, aki szerintem tökéletesen beleillik a négyesbe. A többi szereplő szintén adott volt. Így született meg Bunbury és az új darab.
Mint mondta, nagy lelkesedéssel készültek arra, hogy egy szórakoztató előadást nyújtsanak a bemutatón. A tervezettel szemben nem 19 órakor gördült fel a függöny, hiszen a kezdés időpontjában még mindig hosszú sorokban álltak az emberek a pénztár előtt.
– tette hozzá a rendező. És valóban, a közönség sorai-ból hol a találó karaktereket, hol a színészi alakításokat dicsérték, illetve kiemelték, hogy nem voltak „üresjáratok”, így a játék végig lekötötte a figyelmüket.
Az előadásban feltűnt Scheffer Ádám, Tuček Dani, Szabó Csilla, Komáromi Eni, Halász Erzsi, Halász Gyula, Tuček Viktor, Tuček Dániel és a rendező, Tuček Erika, továbbá közreműködőként Horváth Klára és Balla Dávid is.
Legközelebb április 29-én, Nagycsalomján lépnek színpadra a darabbal, de biztosak lehetünk benne, hogy a régió más színpadain is viszontláthatjuk Oscar Wilde komédiáját a lévai társulat feldolgozásában.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/17. számában.