Visszatér a kulturális élet a dunaszerdahelyi művelődési központba
A koronavírus-járvány minden kulturális, sport és egyéb rendezvényt háttérbe szorított, de az enyhítéseknek köszönhetően úgy tűnik, végre minden a helyére kerülhet. A dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Művelődési központ programjai is új életre kelnek, erről kérdeztük Takács Tímeát, az intézmény igazgatóját.

Az VMK igazgatónője elmondta, hogy a karantén ideje alatt egyáltalán nem volt idejük a tétlenkedésre, sőt felújításokat, átalakításokat végeztek a kultúrház épületében.
A nyári programok előkészítésén is folyamatosan dolgoztak.
,,Csütörtökön (június 18-tól) kezdődik a Tündérkert művészeti fesztivál, amelynek első programpontja 18:30-kor kezdődik, Gubás Gabi Jászai Mari díjas művész mutatja be Polcz Alaine életét egy önálló est keretében. Ezt követi 20:30-tól az Itt és most – improvizációs est számos felvidéki művésszel a színpadon.”
Takács Tímea elmondta, hogy
vissza-visszatérnek hozzájuk a művészeti csoportok is, akik a hosszú kihagyás után újra próbálhatnak majd. A Dunaszerdahelyi Nyár elnevezésű rendezvényt is megtartják, a részleteket folyamatosan közlik az érdeklődőkkel.
A Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika a tavalyi évben ünnepelte 10. születésnapját, ebben az évben azonban kicsit más körülmények között rendezik meg az eseményt. Nem a dunaszerdahelyi városháza udvarán tartják a rendezvényt, hanem a Városi Művelődési Központ előtti téren hallgathatjuk meg a különféle koncerteket. Az idei év Lehár Ferenc évfordulójának jegyében telik, így a koncertekkel a zeneszerző előtt tisztelegnek majd a szervezők és a fellépők.
A Dunaszerdahelyi Gyermeknap és Apák napja esemény sem marad el, a részleteket hamarosan közlik a művelődési központ hivatalos oldalán.
,,Minden elmaradt programunkat pótolni szeretnénk, legyen az színházi előadás, beszélgetőest és egyéb esemény. A színházbérletek még mindig érvényesek, s ha már valamelyik rendezvényünkre jegyet váltott a közönség, természetesen azt sem kell majd visszaváltani” – nyilatkozta portálunknak a művelődési központ igazgatója.