Velünk maradsz – emléktábla Pati Károly atyának
Életvidám, nyitott szívű pap volt Károly atya, az emberek közel érezték magukhoz. Tavaly ilyenkor váratlan hirtelenséggel költözött az örök hazába. Hogy szeretetüket kifejezzék a fűriek, emléktáblát helyeztek el a templom falán, és ugyanezt teszik majd a csúziak is.
A szentmise elején Zachar Štepánka, Fűr polgármestere őszinte szavakkal emlékezett Pati Károly atyára.
– Egy évvel és egy nappal a temetése után gyűltünk össze, hogy méltóképpen emlékezzünk szeretett lelkipásztorunkra, és az emléktábla felavatásával is kifejezzük hálánkat és tiszteletünket. Károly atya kilenc éven át szolgált Csúz plébániáján, amelyhez Fűr is tartozik. Nemcsak papként, hanem barátként is közel állt hozzánk: összekapcsolta az embereket, bátorított, vigasztalt, mindig jelen volt örömben és nehézségben egyaránt. Nyitottsága, közvetlensége és segítőkészsége mindannyiunkban mély nyomot hagyott. Lelki és anyagi gondoskodásának köszönhetően templomaink és plébániai épületeink megújultak, méltó helyei lettek az imádságnak és a közösségi életnek.
2023-ban „A község díja” kitüntetést vehette át a helyi lelki és kulturális élet érdekében végzett kiemelkedő munkájáért. Az emléktábla tanúsítja, hogy Károly atya velünk marad imáinkban és emlékeinkben. Az Úr adjon neki örök nyugodalmat, öröksége pedig éljen tovább közösségünk szívében.
Károly atyát jómagam is ismertem, kedves, közvetlen ember volt, maga mesélte, hogy szerzetesrendjébe már a szeminárium első napján belépett. „Bár pontosan nem tudtam mi vár rám Szent Norbert rendjében, mára biztosan tudom, a Jóisten akarta, hogy premontrei legyek. A rend öt életszabálya pont nekem való” – szokta volt mondogatni jókedvűen. Az egyszerű élet híve volt mindig, segített, ahol kellett, felújított, fákat ültetett, dolgozott az egyházi szőlőben, szüleit a halálukig szeretettel ápolta.
– Károly atya különleges helyet foglal el a családunk szívében. Fiunk, Barnabás több éven át ministrált mellette – kezdte visszaemlékezését Pócs Krisztina.
– Az ő támogatásával jutott el Rómába egy zarándokútra, de talán a legemlékezetesebb az volt, amikor a ministráns olimpián, Károly atya „edzősködésével” a csapat megnyerte a bajnokságot.
A vasárnapi szentmisén az atya büszkén mutatta meg a labdát és az oklevelet – ezek az örömteli pillanatok mindannyiunkban megmaradtak. Ahogy telt az idő, Barni felnőtt, Károly atya pedig betöltötte hetvenedik életévét. Ekkor Barni egy aláírt labdával lepte meg őt, és mosolyogva így köszöntötte: „Atya, Isten éltesse! Ez a labda egyszer sokat fog érni!” – mesélte Krisztina. Egy augusztusi estén a Szekeres családdal együtt meghívták Károly atyát a szőlőhegyre. Finom vadpörköltet főztek, énekeltek, a tárogató hangja kísérte az estét. Megható pillanat volt, amikor felcsendült Károly atya kedvenc nótája, az Édesanyám, kössön kendőt – abban a pillanatban mindenki megérezte a közös nótázás erejét. Ahogy mindig, akkor is mindenkinek hozott egy-egy apró ajándékot, bejárta a szőlőültetvényeket, beszélgetett a gazdákkal, és persze minden süteményt megkóstolt, amit elé tettek. Számára az együttlét, a hagyományok és a közösségi öröm volt a legfontosabb.
– A fűri Szent Cecília Énekkar, amelynek én is tagja vagyok, szintén sokat köszönhet neki. Az ő bátorítása és gondoskodása mellett alakult meg a kórus, és a mai napig működünk. Egy alkalommal meghívott bennünket szülőfalujába, Győredre. Büszkén mutatta meg nekünk a szőlőjét, a gyümölcsösét és a családi házat, ahol felnőtt. Nagy szeretettel mesélt gyermekkoráról és a régi időkről, mi pedig bepillantást nyerhettünk abba a csendes, derűs világba, amely őt felnevelte és jellemezte.
A nap végén még egy kedves meglepetés is várt ránk: Károly atya saját készítésű banánfagyival kínált meg bennünket – még cukormentes változata is volt. Ez a kis figyelmesség annyira jellemző volt rá: mindig mindenkire gondolt, mindenkihez volt egy kedves szava, gesztusa – tette hozzá Pócs Krisztina. Ezek a közös történetek tették őt életük részévé; szeretettel és hálával gondolnak rá ma is.
Az egyházközség Károly atya emlékmiséje és az emléktábla-avatás alkalmából fényképkiállítást is rendezett, a résztvevőket pedig agapéra hívták.
Pati Ferenc Károly atya (1953–2024)
1982. június 13-án szentelték pappá, de már a szemináriumban belépett a premontrei rendbe, amelynek szabályai – az eucharisztikus élet, a Mária-tisztelet, a szegénység, a bűnbánat és a vezeklés – egész életét meghatározták. Halála előtt kilenc évig Csúzon és Fűrön szolgált. Aktívan részt vett a templomok és plébániai épületek megújításában. Igehirdető és közösségszervező munkáját sokan nagyra becsülték. Szolgálatáért pápai kitüntetésben részesült, Fűr község pedig „A község díja” elismeréssel tisztelte meg.
