2021. január 4., 16:45

Végéhez közeledik a Rozsnyó egykori magyar polgármesteréről elnevezett Pósch-kert felújítása

Körülbelül 80 százalékban elkészültek a rozsnyói Pósch-kert felújításának építési munkálatai. A város szívében található parkot, amely dr. Pósch József egykori polgármester után kapta a nevét, a városi önkormányzat újíttatja fel.

Pósch-kert, Rozsnyó
Fotó: roznava.sk
A Pósch-kert várhatóan áprilisban-májusban készül el, miután kiültettük a növényeket, amelyek díszíteni fogják. Ezután, májusban-júniusban már a lakosság rendelkezésére áll majd”

– tájékoztatott Michal Domik, Rozsnyó polgármestere.

A Pósch-kert felújítására az önkormányzat 300 ezer eurós támogatást kapott, amikor 2018 októberében kihelyezett kormányülést tartottak a városban. Az eredeti tervek szerint a munkálatoknak 2020 végéig be kellett volna fejeződniük.

A polgármester rámutatott, bizonyos munkákat tavalyról át kellett tolni az idei évre, a beruházási, régiófejlesztési és informatizációért felelős minisztérium pedig engedélyezte a projekt határidejének 2021-re való módosítását.

A Pósch család rendkívüli tiszteletnek örvendett Rozsnyón. Dr. Pósch József ügyvéd, városi főügyész, polgármester 1875-ben született. Jogi tanulmányai befejezése után visszatért szülővárosába, ahol letelepedett, feleségül vette Stech Erzsébetet. 1903-ig Hazslinszky Rezsővel közösen szerkesztette a Sajó-Vidék című hetilapot. 1908-ban polgármesterré választották, s 1923. április 28-ig töltötte be ezt a tisztséget. A gömör-kishonti evangélikus egyházmegye felügyelője volt. 1931-ben megírta A Rozsnyói Társalgási Egylet százéves története 1831-1931 című munkáját, melyet egy évvel később a Gömöri-nyomdában nyomtattak ki.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.