2022. május 6., 13:59

Városnapok Rimaszombatban - KÉPEKKEL

Csütörtökön kezdődtek és pénteken folytatódnak a Rimaszombati Városnapok, amelynek részeként a hagyományos tavaszi vásárt is megtartják a város főterén.

rimaszombati-varosnapok_2022-21
Galéria
+25 kép a galériában

A városnapokat két évnyi kihagyás után tartják meg újból a gömöri járásszékhelyen. Jozef Šimko, Rimaszombat polgármestere megnyitóbeszédében őszinte örömét fejezte ki, hogy a koronavírus-járvány által fémjelzett kritikus időszak után végre újból köszöntheti a város polgárait a történelmi főtéren. Röviden ismertette a kétnapos rendezvény főbb programjait, majd mindenkinek jó szórakozást kívánt.

A kulturális program részeként egész nap különböző előadók léptek fel a főtéri színpadon, de bemutatták tehetségüket a város óvodáinak és alapiskoláinak tanulói is. A napot az Edda Majdnem, Dominika Mirgová énekesnő, valamint a Heľenine oči zenekar koncertje zárta.

rimaszombati-varosnapok_2022-19

A városnapok keretében a helyi művelődési ház színháztermében csütörtökön tartotta ünnepi ülését a városi képviselő-testület, amelyet Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke is megtisztelt jelenlétével.

A házelnök hangsúlyozta a köszönetnyilvánítás szükségességét és elmondta, hogy fontosnak tartja a városukat, településüket képviselő polgárok érdemes munkájának kiemelését és megbecsülését. Végül köszönetet mondott minden édesanyának, aki gondoskodik gyermekeiről, s igyekszik biztonságos és szeretetteljes hátteret teremteni számukra. Az ünnepségen ugyanis a polgármesteri elismerések átadása mellett az anyák napjáról is megemlékeztek. 

A városi képviselő-testület korábbi határozatképtelensége miatt a Városdíjak idén nem kerültek kiosztásra, viszont a 2022-es Polgármesteri Díjat ezúttal öten kapták meg. Köztük Štefan Baláž, a jelenlegi képviselőtestület legidősebb tagja, Ľubica Varjuová, a polgári ügyek testületének munkatársa, Ladislav Šupena volt ügyész, a Dúha (Szivárvány) kórus, valamint Auxt Ferenc, az MKP járási elnöke és megyei képviselője.

rimaszombati-varosnapok_2022-17

Elismerő oklevelet vehetett át ugyancsak öt személy, akik nagy szerepet játszottak abban, hogy Rimaszombat jól szerepelt a K Park internetes versenyén, amelynek köszönhetően szabadidőpark épülhet a városban. Emlékplakettet vehettek át a városi hokicsapat tagjai is, akik kiváló szezont futottak a 2. jégkorongliga B-csoportjában, s egészen a döntőig meneteltek, ahol azonban alulmaradtak a tőketerebesiekkel szemben. 

A különböző kulturális műsorokkal, a helyi ének-, zene- és táncegyüttesek fellépésével, illetve a Tavaszi Vásárral pénteken tovább folytatódik a városnapok programja.

rimaszombati-varosnapok_2022-13
Galéria
+25 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.