2021. augusztus 30., 18:00

VárLak fesztivál: négy nap, három helyszín, 15 koncert

A Füleken megrendezett VárLak fesztivál 2016-os indulása óta a régió egyik legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát. Nem csoda, hisz a szervezők minden évben a magyar könnyűzenei élet legismertebb előadóit hívják meg.

Várlak fesztivál
Galéria
+8 kép a galériában
Fotó: Urbanphoto

A Iuvenis Neogradiensis, a Kultfeszt polgári társulás és a Via Nova ICS füleki csapata idén is kitett magáért! Négy napon keresztül kínáltak színes, változatos, nívós programot minden korosztálynak.

A fesztivál csütörtöki nyitónapjáról egy korábbi cikkünkben már hírt adtunk. A pénteki nap folyamán elrajtoltak a könnyűzenei és népművészeti programok. Szvorák Dávid, a fesztivál főszervezője portálunknak elmondta, az idei év több újdonságot is tartogatott a látogatóknak.

„A Városi Honismereti Múzeum udvarán létrehoztunk egy folk-színpadot, amellyel a népművészet iránt érdeklődőknek szerettünk volna kedvezni. Újdonság volt továbbá az elektronikus beléptető rendszer, a média stáb állandó jelenléte, akik minden napról összefoglalót készítettek és rövid interjúkat rögzítettek a zenekarokkal. Valamint a környezetvédelemre is gondoltunk, és repoharakra váltottunk. Vagyis visszaváltható poharakkal tudtuk kiszolgálni a vendégeinket”- részletezte.

Várlak fesztivál
Fotó:  Urban-Photo/Fotograf

A FolkLak Népművészeti Fesztivál megálmodói a szervező gárda néptáncos és népzenész tagjai, akik igyekeztek a legnevesebb népművészeti előadókat meghívni a rendezvényre.

„Voltak olyanok, akik már többször felléptek Füleken, mint a Parno Graszt vagy az Ifjú Szivek Táncszínház. Igyekeztünk a Fülekről elszármazott előadóknak is teret adni, így Kovács-Benko Fruzsina Borbálának, vagy Szvorák Katalinnak. A helyi együtteseket pedig a Hajni és a fiúk zenekar képviselte. De volt népmesemondás, énektanítás és táncház is”- nyilatkozta Molnár Nikolasz, szervező.

Szvorák Katalin, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes repertoárjában több nyelven énekelt dalokat az egész Kárpát-medence közös zenei kincséből.

Várlak fesztivál
Fotó:  Urban-Photo/Fotograf

„A Kárpát-medence egy színes világ, kultúrájában is, nyelvében is. És hát egymástól rengeteget tanultunk, rengeteget vettünk át, és nekem ez a vesszőparipám. Én már a ’86-os első lemezemen, a Dalvándorláson is több nyelven énekeltem, és nekem Bartók a példaképem, mert valóban ahhoz, hogy jobban megismerjük a saját népi kultúránkat, ahhoz a szomszédainkat is jó ismerni. És azáltal is gazdagodunk, többek leszünk, jobban elfogadjuk a másikat, minket is jobban elfogadnak”- emelte ki az előadó.

A várudvarban pénteken a C.O.O.L zenekar, Byealex és a Slepp, illetve Kowalsky meg a Vega robbantotta fel a színpadot.

Szombaton tovább folytatódott a rendezvény. A kora délutáni órákban Laboda Robi, slammer és Benk Dénes, humorista csapott felejthetetlen hangulatot és dolgoztatta meg a részt vevők rekeszizmait a chill zone-ban. Este a várudvarban Burai Krisztián, Sub Bass Monster és a Halott Pénz adott fergeteges koncertet. A folk-színpadot pedig Szalonna és Bandája, valamint a Parno Graszt vette birtokba.

Várlak fesztivál
Fotó:  Urban-Photo/Fotograf

A fellépésük előtt sikerült néhány szót váltani a Halott pénz két frontemberével, Marsalkó Dáviddal és Boros Venom Gáborral. Marsalkó Dávid elmondta, számukra Felvidéken mindig különleges érzés játszani, és nagyon várta ezt a nyár végi estét, hogy ezzel koronázzák meg az augusztust. Boros Gábor hozzátette, Fülek immár azok közé a helyszínek közé tartozik, ahova mindig nagyon szívesen fognak visszatérni, mert nagyon kedves, vendégszerető embereket ismertek itt meg.

Vasárnap a magyar közösségi házban a közönségtalálkozók kaptak teret. Elsőként a népszámlálást és annak kampányát értékelték, érveket és véleményeket ütköztettek Kotiers Rózával, Tokár Gézával és Agócs Attilával. De haza látogatott szülővárosába Kerekes Vica is, akivel a Hab című film vetítése után beszélgetésre is sor került. Ezzel zárult a VárLak fesztivál, ami idén sem okozott csalódást! A négy nap során több ezren voltak kíváncsiak a programokra.

Várlak fesztivál
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.