Várják az adományokat az Összetartozás zászlajához
A kalondai Pro Kalondiensis Polgári Társulás június 11-én, a helyi Palóc Múzeumban szervezte meg első zászlóanya találkozóját, mely egy új kezdeményezéshez, az Összetartozás zászlajának elkészítéséhez kapcsolódik. A közös összejövetelekre olyan, főként hölgy adományozókat várnak, akik egy-egy számukra kedves, értékes szövetdarabbal járulnak hozzá a lobogó megvarrásához.

Két keréken érkezett az első adományozó Kalondára. A gútai Zsélyi Zoltán a Magyar Asszonyok Ligájának hozzájárulását kézbesítette, s a nemes cél érdekében közel 200 km-t tekert kerékpárján. De rajta kívül is érkeztek szép számmal ajándékozók, akik őseik hagyatékát szánták a lobogóra, s vele együtt a szövetdarab történetét is közreadták.
A Pro Kalondiensis Polgári Társulás még januárban indította útjára a kezdeményezést, a koronavírus-járvány viszont az igyekezetet egy időre megszakította, júniustól azonban gőzerővel elindult az adománygyűjtés. A felhívásban kérik a Palócországban élőket, és valamennyi magyart szerte a Kárpát-medencében, adományozzanak olyan szövetanyagot, vagy ruhadarabot, amelyhez kötődik egy családi történet vagy emlék, amihez valamilyen módon ragaszkodnak, de mégis meg tudnak tőle válni. Ezekből az adományokból készül el az Összetartozás zászlaja. Papp Sándor, a Pro Kalondiensis Polgári Társulás elnöke a személyes adományok kapcsán elmondta, a tervek szerint a palóc határkereszt és a zászló hozzájárulóinak összegyűjtött történetét egy kiadványban összegzik majd.
„A zászlóavatásra ősszel kerül sor, addig is havonta megszervezzük a zászlóanya-találkozót bízva abban, hogy a kezdeményezéshez több százan hozzájárulnak”- nyilatkozta.
Az esemény védnökségét több olyan ismert férfi elfogadta, aki közéleti szerepével, imájával, hangjával, és főleg tetteivel naponta tesz a magyarság megmaradásáért.
A védnökök névsora: Alapi István salgótarjáni születésű előadóművész, az Edda szólógitárosa; Böjte Csaba ferences rendi szerzetes Erdélyből; Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség felvidéki születésű elnöke; Derzsi György pozsonyi születésű előadóművész és rendező; Gubík László Léváról, az Esterházy Akadémia elnöke; Kenyeres Oszkár a váci születésű Hazajáró; Kovács Koppány a felvidéki Rómeó Vérzik együttes frontembere; valamint Vadkerti Imre előadóművész Gútáról. A védnökökkel az összetartozás fontosságáról hamarosan egy-egy beszélgetést is készítenek, általuk is népszerűsítve a zászlóanya toborzást.
Az adományozáshoz személyesen vagy postai úton a társulás címére küldve (Pro Kalondiensis, 98531 Kalonda, Zeleznicná /Vasút u. 1.) is hozzá lehet járulni. A közösségi oldalon létrehozott „Az Összetartozás Zászlaja a Palóc Határkeresztnél Kalondán” csoportban szintén minden szükséges információ rendelkezésre áll.
A kezdeményezésről bővebben a Magyar7 hetilap jövőheti számában olvashatnak.