2021. május 23., 19:03

Változott már az a logikátlan helyzet, hogy a párkányi októközpontban pont a helyiek nem jutnak oltáshoz?

A párkányi oltóközpontban ma megkaptam a Covid-19 védőoltás második adagját és elégedettséggel láttam, a helyszínen rengeteg az ismerős, ami azt jelenti, főleg párkányiak és környékbeliek. Czékus Andrást, a rendelőintézet igazgatóját kérdeztük.

Párkányi oltóközpont

Megoldódott már az az abszurd helyzet, hogy az oltóközpont szolgáltatását pont a helyiek nem tudják nagyobb számban igénybe venni? 

Sajnos nem. Azért látja jobbnak a helyzetet, mert a mai nap folyamán azok jöttek a Moderna vakcina második adagjáért, akik a nyitáskor, azaz április 25-én oltakoztak. Akkor még lehetett a Párkányi Rendelőintézetbe regisztrálni, mind oltóhelyre és valóban a környék lakosai érkeztek.  Pár nappal a nyitás után a kormány változtatott az előírásokon – most már nem konkrét oltóközpontokba lehet jelentkezni, de központilag osztja szét az oltásra várókat a rendszer a járás, netán a megye oltóközpontjai között.

Ezért fordulhat elő, hogy érsekújváriak és surányiak jönnek ide nagy számban, a párkányiakat pedig más központokba irányítják. Jogos indulatokat szül ez a helyzet, amin sürgősen változtatni kellene.

párkányi oltóközpont
Fotó:  Bokor Klára

Milyen vakcinákkal oltanak?

A nyitáskor Modernával oltottunk, azóta pedig csak Pfizerrel. A mai napon kapják a 4 hete Modernával oltottak a második adagot, a továbbiakban pedig mindenkit Pfizerrel oltunk majd.

párkányi oltóközpont
Önkéntesek végzik az adminisztratív teendőket
Fotó:  Bokor Klára

Előfordult már komplikáció az oltás beadása után?

A négy hétvége alatt volt olyan, akinek leesett a cukorszintje, felment a vérnyomása, de ezek egyike se függött össze az oltóanyag beadásával. Őket azonnal elláttuk a sürgősségin.

párkányi oltóközpont
Önkéntesek segítenek a papírok kitöltésében
Fotó:  Bokor Klára
A párkányi körzet Nyitra megyei képviselői és 22 környékbeli polgármester nemrég eljuttattak egy levelet az egészségügyi miniszternek, hogy változtassanak az elektronikus váróterem logikáján, és a lakhelyükhöz legközelebbi oltóközpontba rendeljék be az embereket. Erre egyelőre nem érkezett válasz.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.