Változik a buszmenetrend Kassa megyében
A koronavírus-járvány második hulláma miatt a jövő héttől változás várható a Kassai megyei tömegközlekedésben. Október 28-tól, szerdától nem közlekednek majd az ún. megerősítő járatok, amelyek az iskolai év során reggelenként és délutánonként, a csúcsidőben járnak.

„Átmenetileg 103 járat nem fog közlekedni” – tájékoztatott Rastislav Trnka, a Kassai kerület elnöke. A megye az intézkedéssel, amely az eurobus és az Arriva Michalovce menetrendjét is érinti, a Központi Válságstáb rendeletére, a részleges lockdownra reagál.
– fejtette ki Trnka.
Abban az esetben, ha a módosítás az aktuális menetrendek érvényességének végéig, vagyis december 12-ig életben lesz, a megye területén az elővárosi autóbuszjáratok a szokottnál 55 ezer kilométerrel kevesebbet tesznek majd meg.
Az őszi szünet megváltozott időpontjai miatt az elővárosi járatok szünidei menetrend szerint közlekednek október 30-án, illetve november 2-án, 6-án és 9-én.
A megye arra is reagál, hogy magán közlekedési vállalatok átmenetileg szüneteltetik a Homonna–Kassa–Besztercebánya, illetve a Kassa–Rozsnyó–Brünn autóbuszjáratot.
A megszüntetett járatok helyett újakat indít Kassáról Rozsnyóra 6.55 és 9.15 órai indulással, átszállás Szepsiben, ahonnan 7.40-kor, illetve 10.10-kor indul tovább a busz, valamint Rozsnyóról Kassára 12.20-kor, szintén szepsi átszállással 13.25-kor.
Az iskolaév kezdete óta ez a második alkalom, hogy Kassa megye módosítja a menetrendeket. Az első október 16-án lépett érvénybe, amikor leálltak a V és N jelzésű, péntekenként és vasárnaponként közlekedő, a diákokat az internátusokra szállító járatok. Az aktuális menetrend a közlekedési vállalatok honlapján és a www.cp.sk weboldalon érhető el.